Helsinki Figyelő

Különös, de a magyar történelem egyik legrosszabb évében (elég sok volt belőle), 1919-ben született meg egy jogszabály, amelyik korát megelőzően politikai jogokat biztosított a nőknek, legalábbis egy részüknek. A választójog – legyen az bármilyen széles körű – azonban önmagában nem elégséges ahhoz, hogy a nők társadalmi súlyuknak megfelelően legyenek képviselve jelentős politikai döntéseknél.

1117_noi_valasztojog_slachta_1920.jpg

tovább

A szociáldemokrata mozgalom nagyasszonya volt a magyar történelem második női országgyűlési képviselője. A két háború között a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdött. Antifasiszta volt. A háború idején bujkálni kényszerült, a koalíciós időszakban próbálta megakadályozni pártja beolvasztását a kommunista pártba. Évekig ítélet nélkül tartották fogva. Néhány napig Nagy Imre minisztere volt 1956-ban. A szovjet invázió idején diplomácia küldetéssel külföldön tartózkodott, ennek köszönheti szabadságát és talán életét is. Két évtizeden át élte az emigránsok, politikai menekültek keserű életét. Belgiumban hunyt el.

1116_kethly.jpg

tovább

A kormány és politikusai az elmúlt 48 órában kénytelenek voltak többször is nyilatkozni az egykori macedón miniszterelnök, a börtön elől Magyarországra szökött Nikola Gruevszki menedékjogi eljárása ügyében. Ezek a nyilatkozatok ellentmondásosak és újabb kérdéseket vetnek fel. Felidézzük a kormány állításait, szembesítjük őket a hatályos szabályozással és a menekültügy hazai gyakorlatával.

gruevski_orban.jpg

tovább
süti beállítások módosítása