„Inkább gyújts egy gyertyát, mint átkozd a sötétséget!” Ezt az ősi kínai mondást adta magyarázatul Peter Benenson (1921–2005) brit jogász, mi késztette 1961-ben az Amnesty International megalapítására. Így aztán ez a gyertya máig ott pislákol a szervezet jelvényében. „Teremtménye” egy ideje már a világ legnagyobb független emberi jogi kezdeményezésének számít, igazi világmárkának, amit éppúgy ismernek, mint az Adidast, a FIFA-t vagy az Unicefet. Csak míg azok hallatán nem kapnak frászt a diktátorok vagy a szabadságjogokkal „mesterkedő” kormányok, addig az Amnestynek számos kellemetlen napot „köszönhetnek”.
Salazar tekintélyuralmi Portugáliájában két coimbrai diák egy étteremben nyilvánosan koccintott a szabadságra, mire letartóztatták őket, és büntetőeljárást indítottak velük szemben. Hét-hét éves börtönbüntetést kaptak. Egy munkába siető angol jogász a földalattin olvasott erről az újságban. Mire felért a lépcsőkön, már tudta, hogy valami tennie kell a politikai nézeteik miatt meghurcolt fiatalokért.
Peter Benenson gyerekként elköteleződött a szabadság és az igazság eszméi mellett. Nem is akárki volt a tanítómestere. Mielőtt Etonba ment volna tanulni, a magántanára W. H. Auden volt, aki nem csupán költőként volt híres, hanem baloldali véleményformálóként is. A tinédzser Peter, mint annyi már brit kortársa, támogatta a köztársaságiakat a spanyol polgárháborúban, ő is részt vett a gyűjtésben, ami árván maradt gyerekek érdekében folyt.
A háborúban a hírszerzésnek dolgozott tisztviselőként. Utána ügyvéd lett, és elkezdett a Munkáspártban politizálni. Más brit jogászokkal együtt alapította meg a JUSTICE (Igazság) elnevezésű emberi jogi szerveztet.
A portugáliai történések, a két fiatal bebörtönzése arra sarkallták, hogy tegyen valamit érdekükben. Először megkereste az Observer napilapot, és 1961. május 28-án publikálta az Elfelejtett foglyok c. nagyhatású cikkét. Olyan foglyul ejtett személyekről számolt be, akiket a közvélemény nem ismert vagy időközben elfelejtett, így például az 1956 novembere óta a budapesti amerikai nagykövetségen a szabadulásáért fohászkodó Mindszenty József mellett is szót emelt.
Benensonnak különféle pártállású parlamenti képviselőket sikerült meggyőzni arról, hogy együtt lépjenek fel a politikai elítéltek érdekében. Összesen heten alapították meg az Amnesty Internationalt. Arra kérték az embereket, hogy írjanak támogató levelet a portugál kormánynak a bebörtönzött diákok érdekében. A levélkampány elképesztően sikeres lett, világszerte számos követőre talált. És ami a legfőbb, hogy a két fiatalt a kampány hatására kiengedték.
A ’60-as évek közepén a hirtelen nagyra növekvő szervezet válságba sodródott. Benenson sokakkal összeveszett, mert attól tartott, hogy „teremtménye” a brit hírszerzés uszályába került. Végül lemondani kényszerült, és 1967-ben minden formális kapcsolatot megszakított a társasággal. Ezzel együtt később is rendszeresen adott tanácsot a szervezet vezetőinek, mindenekelőtt Seán MacBride-nek, az Amnesty ír elnökének, akit 1974-ben Nobel-békedíjjal tüntettek ki. Az elismerésből egy kis szelet biztosan Benensonnak is jár. Az Amnesty International 1977-es Nobel-békedíjából pedig még ennél is nagyobb rész illeti meg mai hősünket.
