Montesquieu (1689–1755) báró bíró volt, mégpedig tíz éven át. Ezt a kezdőmondatot nem lehetett kihagyni, és nem csak az idétlen szójáték ziccere miatt, hanem mert ez a körülmény sok mindent megmagyaráz az életműben. Például talán azt is, hogy miközben kidolgozta a hatalommegosztás elvét, miért értékelte le a törvényhozói meg a végrehajtói hatalomhoz képest a bíróit. Saját karrierjét tekintve, amint tehette, azonnal otthagyta a bordeaux-i törvényszéket, hogy Párizsban fusson be tudományos és művészeti karriert, illetve beutazza Európát.
Mai hősünket nem a hatalom eredete vagy az emberi jogok mibenléte foglalkoztatta, azokat természetesnek tekintette. Az izgatta inkább, vajon a hatalom gyakorlása veszélyezteti-e a kívánatos szabadságot. Arra jutott, hogy az alkotmányos állam célja nem lehet más, mint a politikai szabadság biztosítása. Ez nem korlátlan szabadságot jelent, hanem törvények garantálta szabadságot. Garanciák nélkül nincs igazi, tartós, kopásálló szabadság.
Nagy szerencséjére nem volt módja megismerkedni a zsarnoki jakobinus hatalomgyakorlással, ez a rezsim szívesen hivatkozott arra, hogy működése az „általános akaratnak” van alávetve, nem pedig holmi technikai konstrukciónak. Montesquieu ugyan az abszolutizmusban élt, ezzel együtt jól ragadta meg a despotizmusok természetét is, és arra jutott: bizony, még az erényeket is korlátozni érdemes. Két emberöltővel később Benjamin Constant a forradalmi tapasztalatok nyomán bölcsen mondja majd: „Hiába hivatkoztok arra, hogy a kormány az általános akaratnak van alávetve – mindig a kormányok képviselői mondják meg, hogy mit mond az általános akarat.”
De vissza Montesquieu-höz meg a szabadsággaranciákhoz. „A politikai szabadság csak mérsékelt kormányzatok alatt áll fenn. A mérsékelt kormányzatú államokban csak akkor van szabadság, ha a hatalommal nem élnek vissza. Örök tapasztalat viszont, hogy minden ember, akinek hatalma van, hajlik arra, hogy azzal visszaéljen, ezt addig teszi, amíg korlátokba nem ütközik.” Éppen ezek a korlátok jelentik a szabadság garanciáját. Persze nem a hatalmasokét, hanem a polgárokét. Csakhogy ők képtelenek efféle korlátokat maguk köré vonni, ezért a hatalommal szemben csak egy másik hatalom kínálhat igazi garanciát, vagyis a „hatalom helyes elrendezése”. Ez az értelme a hatalommegosztásnak, és nem valamiféle kidekázós jogászi kekeckedés, mint azt mostanában országunkban állítják. A hatalom megosztása a szabadságunk legfőbb államszervezeti biztosítéka – erre jött rá Montesquieu 270 éve. Köszönet érte.
