A gyerekkori élmények az egész életre meghatározóak. Ezt példázza mai hősünk sorsa is. Georges Charles Clement Ghislain Pire (1910–1969) már kiskorában megtapasztalta, milyen is háborús menekültnek lenni. Belgium német lerohanása francia földre üldözte családját, ahol négy évet töltöttek. Mikor hazatértek, otthonuk lerombolva találták, mindent újjá kellett építeniük.
18 évesen csatlakozott a domonkos rendhez, 1932-ben tette le a szerzetesi esküjét, és vette fel a Henri Dominique nevet. A teológiai doktorátust az apátiáról szóló dolgozatával érdemelte ki, de társadalomtudományi tanulmányokat is folytatott.
Visszatért a kolostorába, és szegényeknek működtetett családsegítő szolgálatot. Ezreknek segítettek.
A II. világháború alatt bekapcsolódott a belga ellenállási mozgalomba. Az ellenállók lelkésze is lett, és nem kis veszélyt vállalva segített a Belgium felett lelőtt szövetséges pilóták kimenekítésében.
1945 után a háború üldözötteinek próbált segíteni, és 1949 elején végiglátogatta az Ausztriában létrehozott menekülttáborokat. Élményei nyomán segélyszervezetet alapított, amely igyekezett minden menekültnek anyagi és erkölcsi segítséget nyújtani, tekintet nélkül nemzetiségre vagy vallásra.
Az ötvenes évek elején Belgiumban négy otthont hozott létre idős menekülteknek, 1956 és 1962 között pedig Németországban, Ausztriában és Belgiumban hét ún. menekültfalut alapított. Kezdeményezésére kiépült az anyagi támogatók nemzetközi rendszere is, a L'Europe du Coeur.
Humanitárius tevékenységéért 1958-ban megkapta a Nobel-békedíjat. A rangos kitüntetés arra ösztönözte, hogy a menekültsegítő mozgalmat Európán kívül is kiterjessze. 1960-ban Huy-ben létrehozta a Mahatma Gandhi Nemzetközi Békeközpontot, a Béke Egyetemét, ahol a fiatalokat a béke elveire és gyakorlatára oktatták. Az emberek közötti jobb megértés előmozdítására World's Friendships néven, az afrikai és ázsiai menekültek segítésére pedig World Sponsorship néven alapított szervezeteket.
1960-as pakisztáni látogatása után hozta létre a Béke Szigetei szervezetet, amely a fejlődő országokban támogat olyan hosszú távú fejlesztési projekteket, mint például az élelmiszer-termelés, egészségügyi ellátás, oktatási és szabadidős programok. Az első ilyen projekt 1962 és 1967 között Kelet-Pakisztánban (Bangladesben), a második pedig az indiai Kalakkad városban valósult meg 1969-től.
