Helsinki Figyelő

Holnap kezdődik a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, immáron a 13. A Helsinki Bizottság szervezésében három beszélgetésre is sor kerül a nemzetközi migrációról szóló filmek vetítése után. Szakértő barátainkkal és munkatársainkkal lehet majd találkozni. Megoldást jelentenek-e az egyre emelkedő falak? Van-e emberséges, egyben hatékony menekültügyi eljárás? Mikor ér véget a muszlimok európai integrációja? Ezek a disputák témái.

sonitaketchup.jpg

„Úton és otthon” címmel kilenc nemzetközi migrációról szóló friss filmet is műsorára tűzött a Verzió. Ebből három vetítés során négy filmnet is megtekinthet a Helsinki Bizottság „kommentárjával”. Íme, a filmek és beszélgetések.

***

Falak (spanyol, 2015)

Rendezte: Pablo Iraburu és Migueltxo Molina

falak1.JPG

Amikor a berlini fal leomlott, a város, Európa két felét elválasztó falakat mint a múlt lenyomatait igyekeztünk elfelejteni. Most ennek az ellenkezője történik: sosem volt még ilyen sok fal körülöttünk. Több ezer kilométernyi kerítés, kapu, szögesdrót és korlát áll a világ sok-sok országa között. A film olyan emberek történetét meséli el, akik falak két oldalán kényszerülnek élni. Szomszédos országok és a falak, amelyek elválasztják őket: az Egyesült Államok és Mexikó, Zimbabwe és Dél-Afrika, India és Banglades, valamint Spanyolország és Marokkó. Nyolc, személyes beszámoló olyanoktól, akiket a fizikai határok közvetlenül sújtanak. Pedig a fal mindkét oldalán ugyanattól félünk, ugyanazt reméljük, ugyanazokat az érzelmeket éljük át és ugyanarra vágyunk: arra, hogy méltósággal élhessünk.

  1. november 9., szerda 18:00, Toldi Mozi

Beszélgetés a ragályos határzár-építési lázról. Beszélgetőtársak: Feischmidt Margit antropológus, Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke. A beszélgetést vezeti: Réti Pál, a HVG egykori főszerkesztője.

 

Láthatatlanok (német, 2014)

Rendezte: Benjamin Kahlmeyer

lathatatlanok.jpg

A film négy menedékérő útját kíséri végig a hatósági eljárásokon. Németországba érkezve nem várta őket meleg fogadtatás: Brandenburgból először Eisenhüttenstadt mellé, a semmi közepén lévő regisztrációs központba szállították őket. A következő három hónapban itt kell átesniük a menekültügyi eljáráson. Életük egyhangú, egyben telve bizonytalansággal, de a mindennapok mégis azt sugallják, lehet, hogy otthonra lelnek. A németországi újrakezdéssel kapcsolatos reményeik azonban szöges ellentétben állnak a bürokrácia döntéshozatali gyakorlatával. Ritka bepillantást nyerünk a menekültügy fekete dobozába.

  1. november 10., csütörtök, 18:15,Toldi Mozi

Beszélgetés a menekültügyi eljárásról. Beszélgetőtársak: Märcz Andrea, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa, volt menekültügyi hivatali előadó, Somogyvári Zoltán, a Helsinki Bizottság jogásza. A beszélgetést vezeti: Zádori Zsolt.

 

Az üres szoba (2016, belga–francia)

Rendezte: Jasna Krajinovic

uresszoba1.jpg

Egy napon Sabri, Saliha 19 éves fia Szíriába megy. Három hónappal később a családot értesítették, hogy Sabri meghalt. A gyászoló Saliha eldönti, hogy nem marad csendben, és felveszi a kapcsolatot olyan szülőkkel, akiknek a gyermeke szintén Szíriába ment harcolni. Van, aki már meghalt, van, aki még él, és valahogy sikerült kapcsolatban maradniuk a családjukkal. A szülők közösen próbálják megérteni, miért is a hirtelen radikalizálódás, és hogyan tudják a dzsihádista hálózatok ilyen gyorsan beszippantani gyermekeiket. Saliha szeretne változtatni a dolgokon, végigjár mindenkit a belga parlamenttől az iskolás gyerekekig, hogy megértesse velük a radikalizáció okait, a beszervezők munkamódszerét és a társadalom védtelenségét, amelyet a toborzók kihasználnak.

Kísérő film: Bunker (2016, svájci)

  1. november 11., péntek, 18:15, Toldi Mozi

Beszélgetés a dzsihadista befolyásról a nyugat-európai muszlim közösségekben. Beszélgetőtársak: Dési András, a Népszabadság szerkesztője, Manyasz Róbert, az iszlám vallásjog szakértője. A beszélgetést vezeti: Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1611938547
süti beállítások módosítása