Helsinki Figyelő

A magyar állam még a magyar állampolgárok érdekében esetében sem lép fel, ha azok Szíriából menekülnének  derül ki egy mai újságcikkből. Ha ez igaz, a kormány kétszeresen is megszegi az Alaptörvényt, és felmondja az elemi szolidaritását saját, bajba jutott állampolgáraival.

sziriai_kislany.jpg

A Blikk híradása szerint a szíriai Hamában életveszélyes helyzetben van egy magyar nő, aki három, szintén magyar állampolgárságú gyerekével képtelen eljutni Magyarországra. Damaszkuszban már négy éve nem működik külképviselet. Az asszony Jordániában próbálkozott, hogy lejárt magyar útlevelüket meghosszabbíttassa, de rövid úton elutasították, mondván, férje nélkül nem kaphat magyarországi beutazást lehetővé tevő papírokat. Csakhogy házastársa három éve börtönben sínylődik, családja azóta nem látta.

A helyzet egyre rosszabb, Hamá körzetében a harcok egyre hevesebbek, mindennaposak a bombázások, aknatámadások.

Amennyiben a híradás mindenben megfelel a valóságnak, akkor a magyar hatóságok bürokratikus felelőtlensége négy magyar állampolgár életét és testi épségét teszi kockára. Pedig az Alaptörvény egyértelműen fogalmaz: magyar állampolgár bármikor hazatérhet külföldről, és Magyarország védelmezi állampolgárait.

A kormánynak legalább jó egy éve van tudomása a veszélyben lévő családról (adataikat éppen egyik munkatársunk küldte meg a tárcának tavaly júliusban), de a külügy most is csak azt képes „javasolni”, hogy próbálkozzanak a szomszédos országok magyar képviseletein. Honfitársaink ennél sokkal határozottabb és hatékonyabb segítséget érdemelnek. Elfogadhatatlan államunk vétkes passzivitása.

Mónika és három lányának kálváriája élesen rávilágít arra is, mennyire nehéz még állampolgársággal rendelkezőknek is védelemhez jutni. Ők is, mint annyian mások Szíriából, nem szeretnének szomszédos országok menekülttáboraiba kerülni. Onnan remélnek védelmet, ahol családjuk él, rokonaik, barátaik laknak. Ez sok-sok menekülő esetében azokat a nyugat-európai országokat jelenti, ahova hozzátartozóik korábban már eljutottak, ahol megkapaszkodtak. Mónika esetében ez a hely a hazája – lenne, kell lennie.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3811671160
süti beállítások módosítása