Helsinki Figyelő

Menekültjogot kapott az az eritreai nő, akit hazájában krónikus betegsége ellenére is behívtak volna katonának. Köztudomású, hogy az eritreai hadseregben a nők nem kizárólag katonáskodnak, hanem szexuális rabszolgaságra is kényszerítik őket.

eritrea_kicsi.jpg

Több tényező összeadódása indokolhatta, hogy Fiyori menedékjogot kapott Magyarországon. Azért indokolt a feltételes mód, mert a pozitív menekültügyi döntéseket a Bevándorlási és Állampolgársági (BÁH) nem indokolja. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele esetében éppen elég oka volt a menekültként való elismerésnek.

Hazája, Eritrea évtizedek óta harcol a függetlenségéért a szomszédos Etiópiával. Ebben a változó intenzitású háborúban mindenkire szükség van, ezért a nőket is besorozzák. Annak ellenére így tettek volna Fiyorival is, hogy gyerekkora óta krónikus veseelégtelenségben szenved, dialízisre és költséges gyógyszeres kezelésre szorul. Az eritreai hadseregben a fegyverforgatásra és harcra alkalmatlan nőknek is megvan a maguk nyomorúságos szerepe, szexuális rabszolgák, a legénységnek rendszeresített prostituáltak és tisztek ágyasai lesznek.

Fiyorinak korábban ettől nem kellett tartania, családja évekig Szaúd-Arábiában élt, ahol rendszeres egészségügyi ellátásban is részesült. A családot azonban kiutasították, így vissza kellett térniük Eritreába, ahol hősünket nem csak a behívó fenyegette, de megfelelő orvosi kezeléshez sem juthatott. Apja elérte, hogy Szudánba mehessenek, ahol esélye nyílt a vesebeültetésre. Ez azonban meghiúsult, sőt apját letartóztatták. Őt azóta nem látta, nem tudja azt sem, egyáltalán él-e még. Apja szudáni barátja juttatta ki őt az országból, és újra Szaúd-Arábiába került. Ott döntötték el Amiirral, egy szomáli férfival, akivel már korábban is élettársi kapcsolatban álltak, hogy Hollandiába repülnek, és menekültjogot kérnek. Így is tettek, Fiyori azonban az utat budapesti átszállással oldotta meg, így a holland hatóságok két év és kínkeserves pereskedés után átadták őt Magyarországnak. Élettársa tehát maradt Hollandiában és menekült státuszt kapott, miközben hősünk magyar menekülttáborban várt a döntésre.

Múlt héten aztán megszületett a határozat, és menekültként ismert el őt a magyar hatóság. Most végre újra találkozhat Amiirral, és ehhez nem kell törvényt sértenie.

(A posztban szereplő nevek kitaláltak, a történet valódi. A képen ügyfelünk és jogi képviselője, Szántai Vecsera Orsolya látható.)

Zádori Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr907264891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása