Az állam kötelessége kiállni amellett, hogy a bűnüldözés nem alapulhat előítéleteken, etnikai alapú bűnözési hajlandóság pedig nincs. Az államnak e kötelezettsége akkor is fennáll, ha Magyarországon nagyon sokan ezzel ellentétesen gondolkodnak.

2009 elején Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány egy sajtótájékoztatón – egyebek mellett – azt mondta, hogy a megelőző hónap valamennyi rablását romák követték el, és hozzátette: „igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük. [...] Mi, rendőrök, teszünk azért, hogy kivegyük a részünket a fiatalok neveléséből. A baj csak az, hogy a sok kis aranyos cigánygyerekből gyakran lesz durva és kegyetlen bűnelkövető.” Végül levonta a következtetést: „kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az együttélés.”

A Magyar Helsinki Bizottság akkor – más szervezetekkel együtt – nyilatkozatot adott ki. Ezt írtuk: „Nincs összefüggés valakinek a kisebbséghez tartozása és a bűnözésre való hajlandósága között. A bűnözési hajlam etnikailag nem meghatározott. Az ilyen összefüggés létezését állítók csupán statisztikai adatoknak álcázott előítéletes általánosításokat hangoztatnak. Ez azzal jár, hogy kisebbségi csoporthoz tartozókat eleve bűnözésre hajlamosként jelölnek meg. Az ilyen általánosítás kirekesztő, mert az érintett csoporthoz tartozó valamennyi ember boldogulásra való esélyét veszi el.

Nagyon szigorúan ítélendő meg, ha egy rendőri vezető nyilatkozik kirekesztő módon, hiszen ő a közhatalom képviselőjeként nyilvánul meg. Nem saját álláspontját hangoztatja, hanem az államot képviseli. Az állam képviselőjének nyilatkozata pedig kizárólag a Magyar Köztársaság Alkotmányának értékrendjén alapulhat, azzal a kirekesztő megnyilvánulás nem férhet össze. Az alkotmányos értékrendből éppen az következik, hogy az államnak a rasszizmus ellen kell tennie, illetve a létező rasszizmus hatásait kell a rendelkezésére álló eszközökkel csökkentenie. Az állam emberének ilyen kijelentése azonban éppen ezzel ellentétes hatást vált ki: arra alkalmas, hogy az előítéletesen gondolkodók számát növelje.”

Miért gondoltuk és gondoljuk most is úgy, hogy Pásztor Albert 2009-es nyilatkozata súlyosan kirekesztő volt, erősítette az előítéltességet, és nem intézhető el annyival, hogy a rendőrkapitány pusztán a – ki tudja, hogyan a tudomására jutott – tényeket sorolta (amire igen sokan hivatkoztak akkor és most is)?

Azért, mert a rablások elkövetőivel (illetve feltételezett elkövetőivel) kapcsolatban felhozható számos tény közül a rendőrkapitány nyilvánvalóan arra utalt, amelynek a bűnelkövetés szempontjából jelentőséget tulajdonított – ez pedig éppen az etnikai hovatartozás volt. Pásztor Albert tehát azt – mondjuk finoman – sugallta, hogy a származás összefüggésben van a bűnözéssel.

Furcsa lenne-e, ha azon híradások, amelyek fehérbőrű magyarok által elkövetett súlyos bűncselekményekről szólnak, hangsúlyoznák, hogy e cselekményeket fehérbőrű magyarok követték el? Különös lenne-e, ha ez a tény nyomatékosan megjelenne minden olyan tudósításban, amely azokról az emberölésekről, rablásokról, szexuális bűncselekményekről szól, amelyeknek a gyanúsítottja „többségi nemzettársunk”? Nyilván, hiszen nem gondoljuk, hogy az elkövetők magyarsága bármilyen összefüggésben van az elkövetett bűnnel, és ha nincs ilyen összefüggés, miért is tennénk is említést róla?

Azt, hogy Pásztor Albert látott ilyen összefüggést a rablások és a gyanúsítottak roma származása között, meglehetősen egyértelművé teszi a „kisebbségi nemzettársainkkal” való együttélés lehetetlenségére utaló konklúziója. Azt pedig, hogy még ma is lát, éppen a korábbi mondatai tisztázásának szándékával az MSZP honlapján megjelentetett közleménye látszik alátámasztani, amelyben annak kifejezése után, hogy sajnálja, ha valakit megbántott, leszögezi: „Azt azonban muszáj megértenünk, van-e a szociális helyzeten túlmenően valamilyen mélyebb, föltárható oka annak, hogy azokat a bűncselekményeket, amelyek a lakosság közbiztonság-érzetét leginkább befolyásolják, jelentős arányban követik el olyanok, akiket a közvélekedés romáknak tekint” [kiemelés tőlünk].

Lehet, hogy a hiba bennünk van, de nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy a roma származáson kívül milyen lehetséges okra gondolhatott itt a volt kapitány. Alapos (és elfogadható) magyarázatot nem adott rá, ez azonban láthatóan nem befolyásol egyes baloldali pártokat abban, hogy polgármester-jelöltsége mögé álljanak, sőt e döntésük védelmezése kapcsán maguk (illetve prominens képviselőik) is belecsúsztak olyan mondatokba, amelyeket nehéz másként mint a cigányság és a bűnözés közötti etnikai alapú összefüggést sugalló kijelentésként érteni.

Példaként idézhetjük Gyurcsány Ferencnek a Galamus-csoport honlapján megjelent írását, amelyben a következő szerepel: „Van egy igaznak vélt feltételezés, miszerint a cigány lakosság körében magasabb a bűnözés aránya, mint a nem cigány magyar lakosság körében. De nem tudjuk, hogy valóban helytálló-e ez a közkeletű vélemény. […] És tényleg csak a dermesztő szegénység vagy a gyalázatos előítélet az oka mindennek, vagy más is ott van a háttérben?” (Mármint minek a hátterében? Annak, amiről nem is tudjuk, hogy igaz-e? És mi lehet az a „más”? Ugyanaz, mint a „szociális helyzeten túlmenő, mélyebb ok” Pásztornál?)

Eörsi Mátyás pedig olyat mondott az ATV-ben („most csak arról beszélünk, romabűnözés van-e, sajnos ilyen statisztikailag létezik”), hogy Mirkóczki Ádám azonnal úgy érezte, bizonygatnia kell, hogy a DK csupán politikai érdekből kezdett a „cigánybűnözéssel” foglalkozni, és ebben a kérdésben kizárólag a Jobbik tekinthető igazán autentikus pártnak.

Nem szokásunk politikai pártok jelöltállításával, politikusok – bármily elborzasztó – kijelentéseivel foglalkozni, és ezen a jövőben sem kívánunk változtatni; amikor azonban azzal szembesülünk, hogy jó öt évvel Pásztor Albert ominózus sajtótájékoztatója után azoknak a pártoknak az országos kommunikációjában jelennek meg a cigányságot a bűnelkövetéssel összekapcsoló utalások, mondatok, amelyek magukat a rasszizmus, a szélsőjobboldali veszély elleni küzdelem élharcosainak tekintik, úgy érezzük, meg kell ismételnünk, amit 2009-ben mondtunk:

„A közhatalom minden megnyilvánulásának az alkotmányos értékeken, az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartásán és a hátrányos megkülönböztetés tilalmán kell alapulnia. Az állam kötelessége kiállni amellett, hogy Magyarországon a bűnüldözés nem alapulhat előítéleteken, etnikai alapú bűnözési hajlandóság pedig nincs. Az államnak e kötelezettsége akkor is fennáll, ha Magyarországon nagyon sokan ezzel ellentétesen gondolkodnak.”