Hoppál Péter pártszóvivő szíves figyelmébe: A Helsinki Bizottság a mindenkori kormány kritikusa. Nem befolyásolják pártpolitikai megfontolások. Jogi kritikáink visszaigazolódtak, jobb lett volna hát időben meghallani azokat. Magyarok jogainak védelme miért volna magyarellenes cselekedet?

A Heti Válasz 2013. augusztus 15-i számában Soros, nyiss nekem tért… címmel megjelent írásában Bódis András lényegében tényként kezeli, hogy Magyarországgal szemben létezik nemzetközi összeesküvés, amelynek hátterében Soros György áll, s amelynek keretében – a hetilap alcíme szerint – „Amerikából fizetik a baloldal civiljeit”. A cikk főszövegében nem esik szó a Magyar Helsinki Bizottságról, de a Soroshoz köthető szervezetek támogatottjait felsoroló táblázatban szerepel a bizottság is, amelynek politikai tevékenységeként a cikk írója Kőszeg Ferenc alapító elnök egykori SZDSZ-es tevékenysége mellett azt jelöli meg, hogy „rendre támogatja a kormányellenes tüntetéseket”.

A Helsinki Bizottságot érintően szinte szóról-szóra ugyanezzel a szöveggel – még a civil szót is ugyanúgy idézőjellel használva – jelent meg augusztus 16-án Pilhál Tamás Soros félmilliárdjából épül a „civil” baloldal című cikke a Magyar Nemzet nyomtatott kiadásában. Majd Hoppál Péter, a Fidesz pártszóvivője emelte a tétet, és 2013. augusztus 17-én megtartott sajtótájékoztatóján a sejtető félmondatokon túllépve egyenesen azt közölte: a Soroshoz köthető szervezetek által támogatott szervezetek „álcivilek”, „fizetett statiszták”, „dollármilliókért kitartott szervezetek”, amelyeknek „mindössze […] annyi feladatuk van cserébe az amerikai pénzekért, hogy minden fronton támadják […] a magyar kormányt, támadják a Fideszt, és támadják Magyarország miniszterelnökét”. Azon újságírói felvetésre, miszerint az általa megnevezett szervezetek – köztük a Helsinki Bizottság – a korábbi kormányokat is kritizálták, Hoppál Péter a következő választ adta: „a kérdés, hogy akkoriban kaptak-e ilyen tetemes amerikai támogatásokat, erről nem szól a cikk, úgyhogy erről nem tudunk. Ma kapnak külföldi jelentős támogatásokat, és a külföldi megrendelést teljesítik, és Magyarországot a külföld előtt lejáratják.”

Hoppál Péter jól látja. Pontosan ez az egyik fontos kérdés, amelyet fel kellett volna tennie, mielőtt nekilát besározni a civil szervezeteket. De itt legalább őszinte választ adott: nem tudja. Saját bevallása szerint is anélkül állította tehát, hogy ezek a szervezetek – közöttük a Helsinki Bizottság – pénzért eladták önmagukat és a hazát, hogy utánajárt volna, milyen kormánykritikus tevékenységet folytattak az előző kormányzati ciklusok alatt, és e korábbi időszakokban kaptak-e támogatást a Soros Györgyhöz köthető donoroktól.

Pedig sem neki, sem a Heti Válasz és a Magyar Nemzet újságíróinak nem lett volna túl nehéz megtalálni ezeket az információkat. A honlapunkon ugyanis nem csak a tevékenységünk dokumentumai találhatók meg, hanem a közhasznúsági jelentéseink is, amelyek valamennyi forrásunkat feltüntetik, mégpedig a finanszírozó nevének és az adományozott összegnek a fillérre pontos megjelölésével. Nagy valószínűséggel a Heti Válasz „tényfeltáró” újságírója is ebből a forrásból dolgozott. Arról, hogy miért nem volt benne (sem) annyi erkölcsi és intellektuális igényesség, hogy a korábbi évek vonatkozásában is ellenőrizze a Soroshoz köthető támogatásaink mértékét, inkább nem bocsátkozunk találkozásokba.

Inkább – elvégezve helyettük és Hoppál szóvivő helyett a munkát – ismertetjük a tényeket.

1) A Helsinki Bizottság két évtizede a mindenkori kormány kritikusa

Mindenekelőtt hadd emlékeztessük Hoppál Pétert és a „tényfeltáró” újságírókat: a jogvédelemnek bevett eszköze a nemzetközi figyelem felhívása azokra az anomáliákra, amelyeket a hazai keretek között nem lehet orvosolni. Ezzel ellenzéki korában a Fidesz is élt – például az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója által a 2006. őszi eseményekről szervezett meghallgatás alkalmával. De úgy tűnik, Hoppál Péter szerint az, hogy a nemzetközi szervezetekhez címzett kormánybírálat legitim jogvédelmi eszköz vagy pedig az ország „lejáratása”, kizárólag annak függvénye, hogy éppen számára kedves párt van-e hatalmon. Ráadásul amennyiben akár ő, akár az érintett újságírók vették volna maguknak a fáradságot, és megnézik a honlapunkon, hogy vajon például 2002 és 2010 között írtunk-e nemzetközi szervezeteknek jelentéseket a magyarországi emberi jogi helyzetről, – számukra valószínűleg – meglepő felfedezést tehettek volna.

a)      2005-ben, amikor a Soros Györgyhöz köthető szervezetek 33 millió forinttal (összköltségvetésünk 20%-ával) támogatták szervezetünket, az Európa Tanács Kínzás megelőzésére létrehozott bizottságának (CPT) írtunk igen kritikus jelentést.

b)      2006-ban („Soros-támogatás”: 42,8 millió forint, az összköltségvetés 24%-a) az ENSZ Kínzás elleni bizottságát tájékoztattuk a kínzás elleni egyezmény magyarországi érvényesülésének hiányosságairól, egyebek mellett a 2006. őszi rendőri túlkapásokról.

c)       2008-ban („Soros-támogatás”: 39,5 millió forint, 28%) az Európa Tanács Rasszizmus és intolerancia ellenes bizottságához nyújtottunk be árnyékjelentést a magyarországi helyzetről.

d)      2009-ben („Soros-támogatás”: 40,4 millió forint, 24%) ismét a CPT-t tájékoztattuk a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmóddal kapcsolatos magyarországi fejleményekről, többek között a 2006 őszével összefüggésben indult eljárásokat érintő kifogásainkról.

e)      Végül 2010 márciusában („Soros-támogatás”: 63 millió forint, 33%) az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának nyújtottunk be elemzést a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának végrehajtásáról (szintén kitérve a 2006. őszi jogsértések fejleményeire).

Ilyen irányú tevékenységünk tehát messze nem új keletű, és semmilyen módon nem függ attól, hogy MSZP-nek, vagy Fidesznek hívják a kormánypártot. A jogvédő szervezetek tevékenységének lényege ugyanis az egyénnek az állammal szembeni védelme, a túlterjeszkedésre természeténél fogva hajlamos közhatalomnak a civil kontrollja. Ilyen értelemben tehát a Helsinki Bizottság mint jogvédő szervezet nem Horn Gyula, Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc „ellenfele” a pártpolitikai térben, hanem a mindenkori hatalom kritikusa. Nem véletlen, hogy az előző kormányzati ciklusban, Balog Zoltán elnöksége idején az országgyűlés emberi jogi bizottságának üléseire állandó meghívásuk volt azoknak a szervezeteknek, amelyeket Hoppál Péter és a két cikk pellengérre szeretne állítani. Csakhogy akkoriban „Soros-támogatottságunk” nem adott okot gyanúra. Talán az sem véletlen, hogy az állandó meghívás érvényét vesztette, amint a jelenlegi ciklus elején az emberi jogi bizottság elnöke kormánypárti képviselő lett.

2) A Helsinki Bizottság kritikáit nem befolyásolják pártpolitikai megfontolások

Ha nem lenne olyan szomorú, tulajdonképpen mulatságosnak is tarthatnánk, hogy a Helsinki Bizottság „politikai tevékenysége” címszó alatt mind a Heti Válasz, mind a Magyar Nemzet hivatkozik rá, hogy alapító elnökünk, Kőszeg Ferenc SZDSZ-es képviselő volt.

Egyrészt azért komikus ez, mert Kőszeg Ferenc az 1998-as választásokon – éppen az 1994-ben újjáéledt Helsinki Bizottságban betöltött szerepére tekintettel – már nem indult (azaz több mint 15 éve nem képviselő), ráadásul közel hét éve, 2006 decemberében visszavonult a szervezet vezetésétől. Másrészt azért, mert az SZDSZ-es múlt valahogy nem jelentett problémát akkor, amikor Kőszeg Ferenc felemelte a szavát a 2006-os rendőri túlkapások miatt, vagy amikor a Fidesz aktuális elképzeléseivel egyező irányban érvelt a Független Rendészeti Panasztestület felállításának szükségessége mellett.

A cikkek szerint a Helsinki Bizottság „politikai tevékenységének” másik eleme, hogy a szervezet rendszeres támogatója a kormányellenes tüntetéseknek. A valóság ezzel szemben az, hogy a bizottság a jelenlegi kormányciklusban egyetlen tüntetést támogatott (rendszerességről tehát biztosan nem beszélhetünk), az viszont nem a kormány ellen, hanem az Alaptörvény negyedik módosításával szemben szerveződött. Ezt a jogszabályt olyannyira súlyos támadásnak véltük az alkotmányosság ellen (például azért, mert a kereskedelmi médiumokban folytatott választási kampányok korlátozásának a köztársasági elnök által kifogásolt és az Alkotmánybíróság által megsemmisített lehetőségét tuszkolta vissza az Alaptörvénybe, egyszerűen semmibe véve két független – hazai! – intézmény megállapításait), hogy úgy döntöttünk: a tüntetésektől való addigi intézményes távolmaradásunkat feladva, kivételesen szervezetként is részt veszünk a hangsúlyozottan civil – pártoktól független – megmozduláson.

Ha ezt bárki kormányellenes demonstrációnak tekinti, ám legyen, de azt, hogy a Helsinki Bizottság ettől a „baloldal civiljévé” válna, kikérjük magunknak. A bizottság nem bal- vagy jobboldali, nem szolgálja az ellenzéki pártok vagy bárki más politikáját. Az alkotmányos berendezkedés átalakításának kérdéseivel nem pártpolitikai szempontból foglalkozunk, tehát álláspontunkat nem aszerint alakítjuk ki, hogy éppen ki van hatalmon és ki ellenzékben. Nem érdekel bennünket, hogy tevékenységünkkel melyik politikai erőnek kedvezünk vagy okozunk kellemetlenséget.

A támogatás, a pénzadomány feltételéül nem fogadunk és soha nem is fogadtunk el pártpolitikai elvárásokat. A Soros Györgyhöz köthető szervezetek és más finanszírozóink sem támasztottak ilyeneket soha. Sem akkor, amikor a 2006-os rendőri túlkapások áldozatainak képviseletét elvállaltuk és végigvittük, sem 2007-ben, amikor a Kossuth téri kordonnal kapcsolatos rendőrségi panaszeljárást megindítottuk, de akkor sem, amikor a jelenlegi kormánypártoknak a fékek és ellensúlyok rendszerét súlyosan kikezdő intézkedéseivel szemben léptünk fel.

Egy összefüggés persze bizonyosan fennáll: minél többször sérti meg a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok követelményeit egy kormány, annál több a jogvédő szervezetek dolga. Az intenzív jogvédői aktivitás a jogállam siralmas állapotából következik, nem pedig abból, hogy a jogvédőket lefizette a „spekuláns pénztőke”.

3) A politikainak minősített kritikánkat maradéktalanul visszaigazolták a nemzetközi jogi fórumok

A rágalomhadjárat megindítóit egyáltalán nem zavarja az a tény, hogy a jogvédő szervezetek nem pártállás alapján bírálták a kormánytöbbség tevékenységét, hanem tisztán jogi érveket hoztak fel, legtöbbször azon nemzetközi egyezmények rendelkezéseire hivatkozva, amelyeket Magyarország aláírt és magára nézve kötelezőnek ismert el. Azt pedig bírálóink végképp elmulasztották megemlíteni, hogy a kritikáinkat – amelyeket sokszor a TASZ-szal és az EKINT-tel közösen fogalmaztunk meg – a magyar Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Európa Tanács Velencei Bizottsága és az ENSZ Különmegbízottja rendre visszaigazolta. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy bírálataink alkotmány- és nemzetközi jogilag megalapozott állítások, nem pedig alantas politikai rágalmak voltak.

4) A Helsinki Bizottság biztosított lehetőséget a kormányzatnak a nemzetközi kritika elkerülésére

Szintén nem lényegtelen, hogy a legtöbbször kritikai észrevételeinkkel elsőként a kormánytöbbséghez fordultunk, és csak azután vittük az ügyeket nemzetközi színtérre, hogy a felvetéseink süket fülekre találtak. Jól példázza ezt a bírósági ügyáthelyezések esete. A Helsinki Bizottság – a TASZ-szal és az EKINT-tel közösen – már 2011 decemberében, a Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat vitája során elektronikus levélben jelezte valamennyi kormánypárti képviselőnek (köztük Hoppál Péternek is), hogy ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljárás elvét kimondó rendelkezéseivel az a megoldás, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a törvényben meghatározottól eltérő bíróságot jelölhet ki valamely ügy tárgyalására. Kértük a képviselőket, hogy fontolják meg a lehetséges következményeket – strasbourgi elmarasztalások, jelentős ügyek újratárgyalása stb. – és ne szavazzák meg az erre vonatkozó módosító javaslatot. Kérésünket a több mint 260 kormánypárti képviselőből senki sem méltatta válaszra, a javaslatot az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el.

Ezt követően jeleztük aggályainkat a megfelelő nemzetközi szervezeteknek, amelyek azokat maradéktalanul osztották is. Az ügyáthelyezést a vonatkozó nemzetközi normákba ütközőnek találta az Európa Tanács Velencei Bizottsága és az Európai Bizottság is, az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig már kommunikált egy panaszt, amelyet ügyáthelyezés miatt nyújtott be a magyar állammal szemben egy büntetőeljárás terheltje.

A nemzetközi bírálatok hatására a kormány javaslatot tett az Alapörvény ötödik módosítása körében arra, hogy a normaszövegből kikerüljön az OBH elnök ügyáthelyezési joga. Onnan, hogy 2011 végén jeleztük a rendelkezés aggályos voltát, két évbe és több nemzetközi pofonba került eljutni eddig. Ha a kormánypártok hajlandók lettek volna meghallgatni a konstruktív kritikát, nem lett volna szükség minderre. Óhatatlanul felmerül tehát a kérdés: kit is terhel akkor a felelősség a nemzetközi bírálatokért, ki okoz – Hoppál Péter szavaival élve – „iszonyatos károkat” az országnak?

5) A magyar emberek jogainak védelme miért lenne magyarellenes cselekedet?

Fellépésünket Hoppál Péter „Magyarország elleni intenzív és hazug hadjáratnak” nevezte. Hangsúlyozzuk, hogy ennek az országnak a polgárai mindazok is, akiknek a jogait a kormánytöbbség általunk kritizált és adott esetben jogi úton megtámadott intézkedései sértették. Magyar polgárok az indokolás nélkül elküldött kormány- és köztisztviselők, a szolgálati nyugdíjuktól visszamenőleges hatállyal megfosztott rendvédelmi dolgozók, a kényszernyugdíjazott bírák, a gyülekezési jogukban indokolatlanul korlátozott demonstrálók és így tovább. Érdekeik képviseletét az ország elleni támadásnak minősíteni torz nemzetfelfogásról tanúskodik.

6) A civil szféra hazai támogatásának rendszere nyilvánvalóan elégtelen

Az, hogy a magyar civil szféra gyakorlatilag nem létezhetne – de bizonyosan nem végezhetne érdemi munkát – külföldi források nélkül, a rendszerváltás óta regnáló kormányok közös szégyene. Elfogadhatatlan, hogy nem alakították még mindig ki a civil szervezetek politikától független és méltányos támogatását.

A Helsinki Bizottság a jogvédő tevékenységével nem tartja alapvetően összeférhetetlennek költségvetési források elfogadását olyan esetekben, amikor az állam átlátható módon, tényleges és ellenőrzött munkavégzéshez nyújt finanszírozást. Szervezetünk így részesült költségvetési támogatásban, így kapott pénzt a Nemzeti Civil Alaptól, menekültügyi programjához pedig 2007-től 2012-ig hozzájárult a magyar kormány. Ezek a források azonban a kormányváltást követően fokozatosan elapadtak, pályázataink egyre-másra sikertelennek bizonyultak, olyan esetekben is, amikor több éve, kiemelkedő eredményekkel végzett tevékenységünk folytatásához kértünk finanszírozást.

Eközben rendre röppennek fel híradások olyan szervezetek jelentős állami támogatásáról, amelyek érdemi tevékenységének nincs nyoma, a kormánytöbbséghez fűződő jó viszonyuknak viszont annál inkább. A magunk részéről inkább ezt tartjuk gyanúsnak, és javasoljuk, hogy Hoppál Péter inkább ezeknek a pénzeknek járjon utána, hiszen a magyar adófizetők forintjainak elpazarolásáról van szó.

7) Putyin elégedetten csettint

A bírálók függetlenségének kétségbe vonása persze nem új jelenség. A külföldről fizetett belső ellenség toposza régről ismerős: a kommunista diktatúrák is ilyen vádaskodással próbálták lejáratni az emberi jogok védelmezőit.

Ilyen alapon ítélték például hét év kényszermunkára Jurij Orlovot és száműzték hazájából Ludmilla Alekszejevát, a Moszkvai Helsinki Csoport két alapítóját abban az időben, amikor a KGB-hez belépett egy szépreményű fiatalember, bizonyos Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. Ő mostanság – vélhetően nem függetlenül az ott szerzett tapasztalataitól – pontosan ugyanezzel a váddal támadja a külföldi finanszírozásban is részesülő oroszországi jogvédőket, akiket egy 2012 júliusában elfogadott jogszabály arra kötelez, hogy „idegen ügynökként” vetessék magukat nyilvántartásba.

Akik megteszik, a működésüket gyakorlatilag ellehetetlenítő adminisztratív terheket vesznek a nyakukba, akik nem regisztrálnak, azok hatósági zaklatásnak, szabálysértési bírságnak és végső esetben büntetőeljárásnak teszik ki magukat.

A Human Rights Watch beszámolója szerint Putyin kijelentette, több mint 650 oroszországi civilszervezet részesül nagy összegű külföldi támogatásban, és az orosz társadalomnak „joga van tudni, ki kapja ezt a pénzt, és milyen célokra”. Ha arra gondolunk, mennyire rímel ez Hoppál Péter szavaira, miszerint „az amerikai pénzekből kitartott civil álszervezetek […] sok kérdéssel még adósak maradtak, nem érkezett válasz, hogy ők hogy is tevékenykednek, hogy is dolgoznak”, új, aggasztó értelmet nyer a „keleti nyitás” gondolata.

Kádár András Kristóf

Van, amiben utolértük Amerikát. Már mi, magyarok is leginkább politikai hovatartozás alapján ítélünk meg bírósági döntéseket. Pedig mást, jobbat is eltanulhatnánk. Az Amerikát lázban tartó Trayvon Martin-ügy és tanulságai.

2012. február 26-án a floridai Sanford városában a huszonkilenc éves George Zimmerman a jogszerűen nála lévő fegyveréből leadott egyetlen lövéssel megölte a tizenhét éves, fekete, büntetlen előéletű, fegyvertelen Trayvon Martint. Zimmermant az eset után őrizetbe sem vették, mert önvédelemre hivatkozott, majd alig egy hónapja, 2013. július 13-án ezen az alapon fel is mentette őt az esküdtszék az emberölés vádja alól. Az ügy rengeteg, nem csak a büntetőjogászok számára érdekes tanulsággal szolgál egy olyan országból, ahol évszázados küzdelmet folytatnak a rasszizmus ellen.

A halálos kimenetelű incidens háttere, hogy Sanford Retreat at Twin Lakes nevű „lakótelepén” az eseményt megelőző évben nyolc betörésre, kilenc lopásra, egy fegyveres lövöldözésre és számos betörési kísérletre került sor, aminek következtében a környéken a lakosság közbiztonságérzete jelentősen romlott. 2012. február 26-án a helyi polgárőrség (neighbourhood watch) által a megszaporodott bűnesetek miatt megszervezett felügyeleti program vezetőjének választott Zimmerman egy fiatal, fekete fiút vett észre, aki kapucnis felsőjében a szakadó eső ellenére sétálgatott a házak körül. Azonnal telefonált a rendőrségnek 19.09 perckor, hogy szerinte egy rosszban sántikáló férfi van a környéken, hozzátéve, hogy „ezek a seggfejek mindig megússzák”. A rendőrség kérte, hogy ne kövesse a gyanús személyt, mert a járőr már útban van. A telefonbeszélgetés 19.15 perckor ért véget. Ezalatt Martin is telefonált egyik lány ismerősének, az ő vallomása szerint Martin azt mondta neki, hogy valaki követi, majd azt hallotta, hogy Martin kérdezi: „Miért követ?”. Erre a válasz egy kérdés volt: „Mit csinálsz itt?” Ezt követően pedig elnémult a telefon. A tanú Martint hallotta utoljára kiabálni, hogy „Szállj le rólam, szállj le rólam!”. Ellentmondásos vallomások szólnak arról, hogy ki támadott meg kit, mindenesetre Zimmerman orra betört és a feje tetején vérző sérülés volt, állítása szerint az áldozat megtámadta, és rajta ülve ököllel ütötte és a fejét a betonjárda szélébe verte. Több tanú is hallott segítségért kiáltozást, hogy kitől származtak ezek, arra vonatkozóan ellentmondásos vallomások érkeztek. 19.16-kor dördült el egy lövés, a későbbi orvosszakértői vélemény alapján pár centire adták le Martin testétől. 19.17-kor kiérkezett a rendőrség, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Mivel őrizetbe sem vették Zimmermant, és úgy nézett ki, vádat sem emelnek ellene, a Change.org-on petíciót indított egy ismeretlen fehér férfi az elkövető letartóztatásáért, amit az internet történetében a legtöbb, 2,2 millió ember írt alá. 2012-ben egy ideig a Trayvon Martin-ügy volt a legtöbbet tárgyalt téma a médiában – akkor többet foglalkoztak vele, mint az elnöki kampánnyal. Mivel az áldozat kapucnis felsőben volt, számos városban kapucnis tüntetéseket tartottak, a Miami Heat teljes kosárcsapata ilyen ruhában tett képet magáról közzé a twitteren (lásd a fenti képen), és maga Obama elnök mondott beszédet az ügy kapcsán, amiben úgy fogalmazott, hogy az áldozat lehetett volna a fia vagy éppen a harmincöt évvel ezelőtti önmaga is. Az igazságszolgáltatás teljesítményét a beszédében egy szóval nem minősítette, viszont a felhorgadó indulatok lecsendesítésére kiadott közleménye így szólt: „Tudom, hogy ez az ügy heves indulatokat korbácsolt föl, és azt is tudom, hogy az ítéletet követően a szenvedélyek még magasabbra fognak csapni. Viszont mi jogtisztelő nemzet vagyunk, a bíróság pedig döntött.”

Az eset kapcsán talán a két legtöbbet vitatott aspektus az önvédelem szabályozása és a lehetséges rasszista aspektus volt. A rendőrség eljárását kritizálók azt mondják, hogy ha megfordítjuk az esetet és egy tizenhét éves fehér fiú lenne az áldozat, az elkövető pedig egy fekete férfi, akkor elképzelhetetlen az őrizetbe vétel elmaradása és a későbbi felmentés. A jogos védelem kapcsán pedig az merült fel, hogy a konfliktus elkerülésére és a jogellenes támadás előli kitérésre való kötelezettséget be kellene vezetni, a konkrét esetben ugyanis azért lehetett felmenteni az elkövetőt, mert nem kellett bizonyítania, hogy nem ő okozta a konfliktust és azt sem, hogy lett-e volna módja kitérni előle.

Az eset több tanulsággal szolgál nekünk, magyaroknak is. Ha a romagyilkosságokat nézzük, tippem szerint bármelyik reality show jelentéktelen szereplőjével többet foglalkozott a média, mint a hat halálos áldozatot követelő rasszista sorozatgyilkossággal. Nem emlékszem széleskörű felháborodásra, a közjogi méltóságok határozott megnyilvánulására, Sólyom László is csak a hatodik halálos áldozat után szólalt meg. Ahhoz lehet, hogy kell pár évszázad, hogy roma elnökünk legyen, de addig legalább a közjogi méltóságaink felnőhetnének és a legalapvetőbb emberi jogi problémákat érzékelhetnék.

És abban is biztos vagyok, hogy a tárgyalt ügy kapcsán felhozott kritika nálunk is érvényes. Devecserben jobboldali tüntetők tucatja téglával dobálta meg helyi roma lakosok házát, és a rendőrség nem oszlatta fel a gyülekezést, mert azt békésnek tartotta. Egyetértett ezzel a belügyminiszter és az ügyészség is. El tudjuk azt képzelni, hogy több tucat roma téglával dobálja meg bármelyi faluban a „rendes” magyar ember házát, és a jelenlévő rendőrök nem csinálnak semmit, majd ezt mindenki jogszerűnek ítéli meg? És lehetségesnek gondoljuk-e, hogy a rendőrség ugyanúgy elsunnyogta volna az intézkedést csoportos erőszak ügyében, mint tette azt a BudapestPride után, ha az elkövetők romák lettek volna és az áldozatok a többségi társadalom tagjai?

Van ugyanakkor az ügynek a jogos védelem kapcsán is aktualitása, amelynek szabályain a július 1-jén hatályba lépett új Büntetőtörvénykönyv (Btk.) lényegesen enyhített. Egyszerűen fogalmazva, míg korábban a jogtalan támadásra mindig csak arányos védekezés volt a jogszerű válasz, ma vannak esetek, amikor az élet kioltása minden további nélkül jogszerű. Ilyen, ha a személy elleni támadást éjjel vagy pedig csoportosan követik el. Vagyis ha éjjel egy 15 éves gyerek megüt engem, akkor annak elvághatom a nyakát. És ha Vitalij Klicskót három gyerek támadja meg, akkor mindhármat megölheti, büntetlenül. Ha éjjel behatol valaki a lakásomba, akkor gondolkodás nélkül szintén megölhetem, mert ilyen szabály is van már. Sőt, ha valaki a jogtalan támadás miatt megijed vagy felindul, akkor az nem büntethető akkor sem, ha a védekezés az elhárításhoz szükséges mértékét túllépi. Korábban a menthető felindulás a büntetés korlátlan enyhítését tette lehetővé, ma a megtámadott ijedtsége mindenféle erőszakos ellencsapásra büntetlenséget biztosít. Ennek a szabályozásnak a következményei beláthatatlanok – a Borsod megyei rendőrségnek azért kellett már tavaly lakossági fórumokat tartania, hogy elmagyarázza: a menekülő tolvaj hátába nem lehet baltát vágni.

Az esetről olvasva jogászként még számos érdekességgel találkozhat az ember. Például mi, mezei halandók minden további nélkül online meghallgathatjuk a 911-es számra az üggyel kapcsolatban érkezett hívásokat, köztük Zimmerman kb. öt perces hívását a gyilkosság előtt két perccel, tanúk telefonhívásait, tanúkihallgatásokról felvételeket. Olvashatjuk harvardi professzorok szakmai vitáját az ügy egyes jogi aspektusairól, és arra is fény derül, hogy Amerikában is politikai állásponttól függ, hogy az emberek egyetértenek-e a felmentéssel vagy sem. Az előbbiek példa nélküliek egy magyar büntetőeljárás kapcsán, az utóbbi vonatkozásban azonban már tiszta Amerika a hazánk.

M. Tóth Balázs