A tiszaeszlári hazug vérvád nyomán „a felpaskolt szenvedélyek habjai féktelenül csapongtak ebben a szegény országban”. Az antiszemita izgatás és tömeghisztéria sok helyen torkollott pogromokba, halálos áldozatok is voltak, de végeredményben a dualizmus korának igazságszolgáltatása és a politikai elit mértékadó része jól vizsgázott. Mindegyik vádlottat felmentették a rituális gyilkosság vádja alól, a kormány pedig nem engedett a jogegyenlőségi politikájából, és kiállt a zsidó polgárok szabadságának védelmében.
Az eszlári vérvád és a „zsidókérdés” többször volt parlamenti vitatéma 1882-ben és 1883-ban. Mi a mai napon arra az 1883. januári, háromnapos „menetre” emlékezünk, amelyik az ún. „tapolczai kérvény” nyomán játszódott le. Tapolcán előző év nyarán népgyűlést tartottak, amely kérvényezte az Országgyűléstől az emancipációs törvény (1867) visszavonását. A parlament még vasárnap is ülésezett. A kormány indítványozta, hogy a képviselők utasítsák el az antiszemiták által bőszen támogatott „revíziót”.
Simonyi Iván antiszemita képviselő azzal támadta meg Tisza Kálmánt, hogy tulajdonképpen a miniszterelnök az antiszemita, mert a zsidók mellett kiállással erősíti a zsidóellenességet. Tisza így vágott vissza a ma is közkeletű antiszemita érvelésre:
— A képviselő úr azt állította, hogy én antiszemita vagyok. Biztosítom a képviselő urat, ha az neki örömére szolgál, hogy ha azért vagyok antiszemita, mert minden kezemben lévő eszközzel igyekeztem a faj- és hitfelekezetek elleni gyűlölség szítását éppúgy, mint annak kihágássá és rablássá fajult kinövéseit megakadályozni: ez értelemben ezentúl is antiszemita leszek.
„Mivel a tárgyalt kérvény alakjában egy törvénynek megszüntetése hozatik indítványba, mely a jogegyenlőséget támadja meg, itt már többé nem a zsidók vannak megtámadva, de meg van támadva a magyar alkotmány alapja, a jogegyenlőség” – vázolta az alapproblémát a vitát lezáró beszédében Jókai Mór. (Az ő parókás karikatúrája a mai képünk.)
A „tapolczai kérvényt” mindössze négyen szavazták meg, még heveny antiszemita képviselők sem támogatták. A parlament tehát e vita után nem visszavonta, hanem megerősítette a jogegyenlőség törvényét.
A száműzött Kossuth Lajos a hazai híveinek, akik közül sokan lettek harcos antiszemitákká, azt izente: „én az antisemitikus agitatiót mint a XIX. század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” Kedves barátaink, mi mást mondhatna egy XXI. századi magyar hazafi is?
