Vasárnap az egyik Facebook-oldalon megjelent egy írás a 2013-as bántalmazás miatt jogerősen elítélt rendőrök ügyével kapcsolatban. Az írás számos tényt valótlanul ismertet, számos körülményt elhallgat. A reakciók hangneme pedig a kommentelőket minősíti és az oldalnak a létrehozóját, akit nem zavar, ha töméntelen ocsmány szöveg mellett mások halálát kívánják a saját profilján. Jöjjenek először a tények, amelyek az ítéletből származnak, mégiscsak hitelesebb, mint a ki tudja, honnan származó információk.

1. Az ügyben tucatnyi rendőr volt jelen, közülük három személyt ítéltek el, akik az elsőfokú bíróság és a másodfokú bírói tanács szerint jogszerű ok nélkül bántalmaztak magyar állampolgárokat.

a) A 2. rendű vádlottat két rendbeli, csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, egy rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és egy rendbeli védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében találták bűnösnek. Őt ítélték 1 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre úgy, hogy a felsorolt cselekményekre a büntetőtörvénykönyv 2–12 év közti szabadságvesztés kiszabását írja elő. A bíróság tehát – élve törvény adta jogával – a törvényi minimumnál is alacsonyabb büntetést szabott ki. Ezt a vádlottat korábban már ítélték el jogerősen szolgálatban kötelességszegés vétségéért.

b) Az 1. rendű vádlottat két rendbeli, csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében találták bűnösnek, őt egy év felfüggesztett börtönre ítélték. Ennek a büntetési tételkeret 1–7,5 év. Őt korábban ítélték már el hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettéért és szolgálatban kötelességszegés vétségért.

c) A 3. rendű vádlottat két rendbeli, csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében találták bűnösnek, őt egy év felfüggesztett börtönre ítélték. Ő büntetlen előéletű, korábban 7 fenyítése volt.

2. A bántalmazott sértettek semmilyen ellenállást nem tanúsítottak, velük szemben testi kényszer alkalmazását nem indokolta semmi. Az első és másodrendű vádlottak kb. egyszerre, elsőnek érkeztek a helyszínre, az elsőrendű 2 társával, a másodrendű egy társával. Közülük ketten vallották, köztük a másodrendű barátnője, aki már bizonyítottan akkor is a barátnője volt, hogy a sértettek nem álltak ellen, sőt, együttműködtek. Az ötödik rendőr semmire nem emlékezett az egészből. A bilincs alkalmazására rutinszerűen került sor, az egyik rendőr elmondása szerint azért, mert az elején sokan voltak az intézkedés alá vont személyek a rendőrök számához képest. Ennek ellenére a földre fektetett és megbilincselt sértetteket is bántalmazták az ítélet szerint.

3. Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a sértetteken a rendőrkapitányságon elvégzett orvosi vizsgálat „slendrián volt, láthatóan nem felelt meg a szakmai követelményeknek”. Ezzel együtt a szakértő kijelentette, hogy a sérüléseknek közvetlenül a bántalmazást követően nem kellett látszaniuk, három nappal később viszont igen. Magyarán a rendőrorvos látlelete és vallomása, miszerint nem volt a sértetteken külsérelmi nyom közvetlenül az előállítást követő vizsgálatkor, egyáltalán nem cáfolja a keletkezési időt. A törést és a zúzódásokat pedig a civil orvosnál azonnal látleletezték, amint három nap után kiengedték a sértetteket szabálysértési őrizetből. Az elkészült röntgenfelvételeket és egyéb leleteket megvizsgálva a bíróság által kirendelt orvosszakértő arra a megállapításra jutott, hogy a törések és zúzódások az incidens napján keletkezhettek. Az orvosszakértő azt is megállapította, hogy a bordatörést és a combsérülést is okozhatta rúgás, ugyanis bordatörés egyszerű testi kényszer alapján nem keletkezik, ugyanakkor hátrabilincselt állapotban a törött bordaív erősen kidomborodik és védtelenné válik. A bíróság ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy a sérüléseket a sértettek kizárólag a rendőri intézkedés során szerezhették, és mivel a rendőri vallomások sem támasztották alá azt, hogy a sértettek okot adtak volna az erőszakos fellépésre, ezért a bíróság csak jogsértő bántalmazást állapíthatott meg.

4. A téves információkat tartalmazó Facebook-posztban hivatkozott adattal szemben szó sem volt 600.000 forintos kárról (bár az sem indokolt volna erőszakot), 30.000 forintos kárértéket állapítottak meg a szabálysértési eljárásban, ezért került sor figyelmeztetés kiszabására. Nem lényegtelen tény, hogy a nem bekerített helyről olyan növényi elemet gyűjtöttek a sértettek, amit maga a tulajdonos is értéktelennek tartott. Azt a sértettek soha nem tagadták, hogy a kukoricacímert elvinni joguk nem volt, a szabálysértés elkövetését egy percig nem vitatták. 

Ami pedig a tágabb kontextust illeti:

1. Magyarországon 2010 és 2015 között 5676 esetben indult büntetőeljárás bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt. Ebből 184 esetben emeltek vádat. Vagyis 100-ból 3 ilyen ügy jut el bírósági szakba.
2. A Magyar Helsinki Bizottság 2010–2013 vonatkozásában rendelkezik adatokkal a lezárt ügyekről. Ezek szerint az ezen években emelt 185 vádból 116 esetben állapították meg a vádlottak bűnösségét, vagy 67%-ban. Összevetésképpen: más esetben a váderedményesség 97%-os. 
3. A 116 esetből 4 esetben szabtak ki letöltendő szabadságvesztést, a többiben felfüggesztett szabadságvesztést vagy pénzbüntetést alkalmaztak. Vagyis a több ezer ügyből, a 185 vádból és a 116 ítéletből 4 esetben szabtak ki hosszú évek alatt a magyar bíróságok letöltendő börtönbüntetést.
4. És mi történik a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt elkövetőkkel? 2012 óta a belügyminiszternek joga van arra, hogy lehetővé tegye a felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt hivatásosok esetében azt, hogy tovább szolgáljanak. 29 ilyen kérelem érkezett 2012 és 2015 között a belügyminiszterhez az ún. “kifogástalan életmód” hiánya alóli felmentésért, ebből 16 esetben hozzá is járult a belügyminiszter a kérelemhez. Vagyis ha nem letöltendőt kap a bántalmazó hivatalos személy, akkor jó eséllyel marad a testület tagja. És az esély egyre nagyobb: az utóbbi 3 évben érkezett 19 kérelemből 13 esetben megesett a szíve a belügyminiszternek a felfüggesztett börtönre ítélt hivatásosokon.

Ezek a tények. És ezek alapján eldönthető, hogy tényleg üldözik-e a munkájukat becsületesen végző rendőröket Magyarországon. Tapasztalataink és kutatásaink azt bizonyítják, egy bántalmazott civilnek nagyságrendekkel kisebb az esélye, hogy igazságot szolgáltassanak neki, mint egy megtámadott rendőrnek. Ha hatvani ügyfeleink nem ennyire bátrak meg kitartóak, és nem próbálkoznak a pótmagánváddal, nem ítélték volna el ezeket a rendőröket sem, vagyis ma is a testület tagjai lehetnének.