A közpénzből finanszírozott, ordenáré népszavazási cirkusz közben érdemes megemlékezni egy fontos, de sajnálatosan elfeledett eseményről: éppen 25 éve volt, amikor Antall József miniszterelnök megnyitotta az országot a délszláv háborúk elől menekülők előtt, és nem csak a délvidéki magyarok előtt. A bejelentés színhelye is szimbolikus: Mohács.

Augusztus 20-án a Helsinki Bizottság arra „vetemedett”, hogy Szent István intelmeinek egyik idegenekre vonatkozó passzusát a kormányplakátok megszokott grafikai körítésével tettük közzé a Facebook-oldalunkon. Kaptunk is érte eleget. Magyarellenesnek, tiszteletleneknek és történelemhamisítóknak tituláltak bennünket. Pedig a párhuzam a mai és az ezer évvel ezelőtti helyzet között eléggé nyilvánvaló, merthogy István korában legalább akkora ellenkezés fogadta a külföldieket az országban, mint most az idegenellenes kormánypropaganda következtében. Csakhogy míg első királyunk élt a külföldiek kínálta lehetőséggel, addig mostani vezetőink minden eszközzel távol akarják őket tartani, miközben a velük való riogatással akarnak előnyökhöz jutni.

Jó tudni azt is, igazából „nem mi kezdtük”, nem mi fedeztük fel az Árpád-kori szöveg időszerűségét, hanem maga Antall József miniszterelnök. Meglehet, némi anakronizmussal találta meg a jogállam, a nemzeti függetlenség, sőt egyenesen a magyar demokrácia és a szociális piacgazdaság csíráit az intelmekben, de morális és gyakorlati értelemben mégiscsak nagyon is indokolhatóan tekintette történeti előképnek Szent István „migrációs politikáját”.

A vesztes mohácsi csata évfordulós ünnepségén 1991. augusztus 26-án a következőkről beszélt:

„Jelkép Mohács abban is, hogy nálunk ezekben a harcokban jól együtt tudtunk működni – nemcsak a haza határain belül élő – más népekkel. Éppen Szent Istvánnal kapcsolatban idéztem Szent Imre herceghez írott intelmeiből, miszerint: mennél többnyelvű egy ország, mennél több szokást ismer magáénak, annál gazdagabb. A magyar befogadó nemzet volt, és ezáltal lett naggyá, így pótolta a vérveszteségeket, a csatamezőn elveszített életeket. Ez az Árpád-házi gondolkodás, ez a szent magyaroknak, ez a nagy Árpád-házi királyainknak az öröksége: a türelem, a vallási türelem és minden más téren a megbecsülés és a türelem egymás iránt, és egyben az elkötelezettség és az elhatározottság. Ez a mi Szent István-i örökségünk a magyar alkotmányos bölcseleti, filozófiai alapja.”

Itt szólt Antall kormányfő arról is, hogy Magyarország nyitva áll a délszláv háborúból menekülők előtt. A bejelentést követően rövidebb-hosszabb ideig menedékesek tízezrei éltek országunkban – különösebb probléma nélkül mintegy tíz éven át.

„Legyenek nyugodtak magyar honfitársaim, hogy biztonságban vannak, és fenntartjuk a rendet, a biztonságot a határainkon is. Ugyanakkor segítséget nyújtunk az idemenekülőknek. Tudjuk, hogy az az áradat, amelyik már sokszor özönlötte el az országot – százezrek a II. világháborúban, most ismét, előbb Románia felől, majd innen, Jugoszlávia felől –, Magyarországon támogatásra, segítségre számíthat.”

Államférfihoz méltó mondatok. Mennyire mások ezek, mint amelyeket egy ideje hallanunk kell: „mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, pedig menjenek haza”. Vagy azt: „tény, hogy minden terrorista migráns”.

Ezzel együtt az egykori menekültügyi államtitkár fia, Antall József reálisan ítélte meg országunk lehetőségeit és a menedékesek jövőjét: „De szeretném remélni, hogy a menekülők mielőbb visszatérhetnek otthonaikba. Mi nem akarjuk azt, hogy itt Kelet-Közép-Európában, Közép-Kelet-Európa és a Balkán határán hosszú időre menekülttáborokat kelljen berendezni. Nem akarjuk, hogy Libanonná, afféle palesztin menekülttáborokkal teli, és afféle menekültekkel, válságokkal terhes övezetté váljék ez a terület. Ez a Nyugat és a mi együttes felelősségünk. A menekültek térjenek vissza mielőbb otthonaikba, nekünk ezt kell elősegíteni.” Ezzel az államcéllal ma is azonosulni lehetne, mert erkölcsös és ésszerű. Ámde a mostani kormánynak merőben más céljai vannak.

S hogy Antall morális iránytűnek tekintette Szent István szövegét, mi sem bizonyítja jobban, minthogy utolsó nyilvános beszédében is (1993. augusztus 20.) újra elismételte a történelmi leckét:

„A Szent István-i örökség az, ami a magyar nemzet befogadóképességét tanítja. Egy évezrede befogadtuk az idegeneket, és a mai történelmi tudatunkban ez természetes. Nem véletlen, hogy ha Szent Istvánra gondolunk, a befogadott idegeneket vendégekként, hospesekként említjük. Ez a befogadó nemzet, a magyarság befogadó nemzete a XX. század elején, Ady Endrével ezt úgy mondatta el, hogy: »Kitárul afelé karom, kit magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom.«”

Ugyanebben a jelentős szónoklatában Antall figyelmeztette utókort az uralomra törő agyrémektől, egyben arra intette utódait, hogy tartsák meg Európában a nemzetet:

„De a világot nem a ráció, nem az ész, gyakran az agyrémek és indulatok vezérlik. És ezt soha ne feledjük el! Ami ma nem tűnik veszélynek, az holnap veszély lehet. És e kis nemzetnek, a világgal együtt, most már az egységesülő Európa részeként is, egy nagy közösség részeként egy távolabbi jövőben az egész atlanti térség részeként kell biztosítani saját biztonságát és helyzetét.”

A kényszernépszavazás hamisságai, agyrémei és indulatai éppen ezt a fajta biztonságot veszélyeztetik. Érvénytelen kérdésre adjunk érvénytelen szavazatokat!