Helsinki Figyelő

Egy 8 éves kislány tavaly nyáron szexuális bűncselekmény áldozata lett. Tapintatra, segítségre szorul. Ám sajnálatos módon az eljáró hatóságok kellő empátia hiányában és a jogszabályok figyelmen kívül hagyásával csak megnehezítették a trauma feldolgozását. Hogy működik nálunk az áldozatvédelem?

labda.jpg

A kislányt eddig három különböző hatóság hallgatta ki tanúként, és most negyedszerre is meg kívánják hallgatni még nyomozati szakban. Korábban mindháromszor részletesen mesélt a történtekről, az összes feltett kérdésre egyértelmű választ adott, és már csak az emlékek halványodása miatt sem tud az ügyről újabb információval szolgálni. A vallomásait nem csak jegyzőkönyvezték, de hangfelvételt is készítettek róluk. Minden kihallgatás után azzal nyugtatták a kislányt és az anyukáját, hogy többször már nem kell felidézni a történteket.

Az ellene elkövetett bűncselekmény és az utána sorozatban következő kihallgatások annyira megviselték a 8 éves áldozatot, hogy több alkalommal pszichológus segítségét kellett kérni az események feldolgozása érdekében. Érthetően a mai napig nem tudta túl tenni magát a vele történteken.

Most az esetleges újabb kihallgatás hírére a kislány sírógörcsöt kapott. Éppen ezért az anyuka nem kíván eleget tenni a hatóság felhívásnak – a Magyar Helsinki Bizottság véleménye szerint okkal és joggal.

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint gyermekkorú személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható. A rendőrök tájékoztatása szerint az elkövető – akit korábban hasonló bűntett miatt letöltendő szabadságvesztésre ítéltek – már a helyszínen elismerte a tettét, így a kislány tanúvallomása pótolható akár a beismerő vallomással. Nem is beszélve, hogy a sértett korábban már többször tett vallomást. Éppen ezért jogsértő, ha újból kihallgatják őt. 

A büntetőeljárási törvény alapelvi jellegű rendelkezése szerint ha a büntetőeljárásban különleges bánásmódot igénylő sértett vesz részt (márpedig a 18. életévét be nem töltött sértett ilyennek minősül), akkor a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak az eljárás során sértett lehető legnagyobb kíméletével kell eljárnia. Ennek az előírásnak bizonyosan nem felel meg az, ha egy nyolcéves gyereket, aki szexuális bűncselekmény sértettje volt, negyedszer akarnak meghallgatni tanúként. 

Ez a rendelkezés egyébként egy a bűncselekmények áldozatainak jogairól szóló uniós irányelv végrehajtását szolgálja. A törvény indokolása szerint az irányelvre figyelemmel a külön rendelkezések általános célja annak a biztosítása, hogy megvédjék a sértetteket „a másodlagos és ismételt áldozattá válással, a megfélemlítéssel, valamint a megtorlással szemben, ideértve az áldozatok érzelmi vagy pszichés károsodásával szembeni védelmét, valamint méltóságuk megóvását a kihallgatásuk és vallomástételük során”. Az irányelv értelmében a védekezéshez való jog sérelme nélkül és az igazságszolgáltatási mérlegelési jogkör szabályaival összhangban, a tagállamok biztosítják, hogy a bűnügyi nyomozás során minimálisra korlátozzák az áldozatok kihallgatásainak számát, és ezeket kizárólag akkor folytassák le, ha a bűnügyi nyomozás céljából feltétlenül szükségesek. Mindezeknek nyilvánvalóan ellentmond a kislány negyedszeri idézése tanúkihallgatás céljából. 

Hozzátesszük, a törvény arra is lehetőséget biztosít, hogy a rendőrségi kihallgatások helyett a kislányt az ügyész indítványára nyomozási bíró hallgassa meg. Ezzel eleve elkerülhető lett volna, hogy újra és újra fel kelljen idéznie a borzalmas történteket.

Trócsányi László igazságügyi miniszter nemrég bejelentette, hogy erősíteni kívánja a bűncselekmények áldozatainak jogait a büntetőeljárásban. Üdvözlendő célkitűzés. Fontos lenne azonban belátni, hogy a jogalkalmazói gyakorlat jelenleg legalább olyan súlyos problémákat vet fel, mint a törvényi szabályozás hiányosságai. Ha még egy szexuális bűncselekménynek áldozatul esett 8 éves kislány esetében sincsenek tekintettel a sértett jogaira és érdekeire az eljáró hatóságok, kétséges, mennyire veszik figyelembe az előírásokat más bűncselekmények és áldozatok esetén.

Bieber Ivóna – M. Tóth Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr758434758
süti beállítások módosítása