A horvát határ lezárása óta semelyik feltétele nincsen már meg „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek”, ám a válsághelyzetet máig nem oldotta fel a kormány. Ez legkevesebb mulasztásos törvénysértés.
Szeptember 15-én a kormány rendeletben vezetett be (rendelt el vagy állapított meg?) a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.” A kacifántos és zavaros elnevezésnek is köszönhető, hogy ez a mondat minden igyekezetünk ellenére sem felel meg a logikai elvárásoknak. A lényeg, hogy kormányrendelet migrációs válsághelyzetet hirdetett Csongrád és Bács-Kiskun megyében szeptember idusán. Aztán három nap múlva Baranyában, Somogyban, Zalában és Vasban is.
A migrációs válsághelyzet jogintézményét a menedékjogi törvény módosítása tette lehetővé. Ezek szerint „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet rendelhető el:
- ha a menedékkérők száma
- egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy
- két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy
- egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja;
- ha a tranzitzónákban tartózkodók száma
- egy hónap átlagában a napi ezer főt, vagy
- két egymást követő hét átlagában a napi ezerötszáz főt, vagy
- egy hét átlagában a napi kétezer főt meghaladja;
- bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény kialakulása (pl. zavargás, erőszakos cselekmények), amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.
Na most, október 17., a horvát határon lévő határzár életbeléptetése óta semelyik feltétel nem áll fenn. A kormány diadaljelentésekben számol be arról, hogy heti néhány tucatra apadt a menedékkérők száma, szó sincs tehát napi 500 feletti kérelmezőről. A tranzitzónákban hetek óta nemhogy ezrek nem voltak, de senki sem. Szabályt erősítő kivételként a múlt héten Röszkén két nőt tartottak fogva ott, de aztán őket is átszállították. A szeptember 16-i horgosi–röszkei tömegoszlatás óta pedig semmiféle olyan „körülmény nem alakult ki”, amely közvetlenül (vagy akárcsak közvetve is) veszélyeztette volna bármelyik hazai település közbiztonságát. (Az október 23-iki nagyfai fogdalázadás sem volt ilyen.)
Ezek alapján Csongrád és Bács-Kiskun megyében már szeptemberben, a dunántúli megyékben pedig már októberben vissza kellett volna vonni a válsághelyzetet. Felfoghatatlan, a kormány hónapok óta miért nem tette meg mégsem. A kormányrendelet a belügyminisztert kötelezi arra, hogy az aktuális, „a válsághelyzet elrendelését megalapozó helyzetről” tájékoztassa a kormányt. Ha sok került erre, nyilván, nem számolhatott be másról: jelentem, a válsághelyzet már minden vonatkozásban „megalapozatlan”. Nem tudni, megtette-e ezt, s ha igen, a kormány miért nem fújja le a válsághelyzetet.
S hogy még abszurdabb legyen a helyzet, ehelyett a kormány október 30-án egy olyan rendelettel rukkolt elő, amely a migrációs válsághelyzettel „összefüggő intézkedésekhez kapcsolódó beszerzésekről” szól. Talán az sem meglepő, hogy a jogszabály – az ORFK-tól az ügyészségen át a mentőszolgálatig – húsz állami szervnek meg intézménynek biztosít újabb lehetőséget a szigorú közbeszerzési és versenyszabályok kikerüléséhez.
Szabó Miklós történész számos olyan XX. században elrendelt szükségállapotot írt le, amelyet sohasem vontak vissza, és azok mintegy egymásra rétegződve tanúskodtak a magyar autokráciák és diktatúrák egymást váltó abszurditásáról. A szomorúhistória folytatódna a XXI. században is?
Zádori Zsolt
