Huszonhat év után szeptember 15. után országunkban megszűnt a menedékjog. Magyarország nem csak nem ad védelmet a hozzá fordulóknak, és be sem engedi őket területére, és akik mégis bejutnak ide, őket statáriális eljárásban utasítják el, büntetik meg. Sokan vélik úgy, ami most a menekülőkkel a „senkiföldjének” titulált szerb–magyar és a Sinistra körzetnek nyilvánított Dél-Alföldön tesznek, az a magyar polgárok érdekében történik, de legalább is a változásokhoz nincsen különösebb közünk. Tévednek. A helyzet az, hogy az új, viszolyogtató törvényi rendelkezések és felhatalmazások ellenünk, országlakosok ellen is irányulnak, továbbrombolják az állam szabályok uralta és kiszámítható működést, lezüllesztik a jogalkalmazó szerveket, önkényesen korlátozzák szabadságjogainkat. A Magyar Helsinki Bizottság összefoglalja, mi változott, mi romlott el, kedd óta, hogyan működik a „letérített jog”.

A Helsinki Bizottság a Menedék Migránsokat Segítő Egyesülettel szerdán közös állásfoglalásban bírálta az új igazságtalan és embertelen menekültügyi szabályozást, valamint a hatóságok gyakorlatát. Ahogyan írtuk: „A feltorlódó sokaságban – okkal – nőni fog a feszültség.” Azóta könnygázt és vízágyút is bevetettek a határnál rekedt külföldiek ellen. A közvéleményt most leginkább ez izgatja. Az ügyről közleményt adtunk ki.

Fontosnak tartjuk azonban azt is, hogy a figyelem előtt rejtve maradó, de tömegek sorsát alapvetően befolyásoló változásokról is véleményt nyilvánítsunk. Így a szerdai közös nyilatkozathoz kiegészítésül „hibalistát” készítettünk: melyek azok a pontok az új regulákban, amelyek a leginkább sértik a más jogszabályokban garantált, legalább is deklarált jogokat.

1. Megszűntették a magyar menedékjogot, szankcionálják a kérelmezőket.

Magyarország 26 év éve csatlakozott a genfi egyezményhez, az ENSZ menekültügyi chartájához. Ez az a nagyjelentőségű nemzetközi norma segített 1956–1957 fordulóján 200 ezer magyarnak, majd 1989-ig újabb 200 ezernek, hogy védelmet találjon. És a kezdetektől ez a joganyag képezte az alapját a formálódó hazai menekültügyi eljárásnak és intézményrendszernek. Az Alaptörvény ma is kimondja: „Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.”

A menedékjogi eljárás most kedden és az augusztus 1-jén életbelépett szabályai megakadályozzák, hogy bárki, aki Szerbián át érkezik a határhoz (ilyen a menekülők 99 százaléka), védelmet kapjon. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) 15 napon belül (Röszkénél láthatjuk, órákon belül) dönt a kérelem befogadhatatlanságáról, egyúttal kiutasítja a menedékkérőt. Miközben egyrészről az a jogi fikció, hogy még nincs bent a menedékkérő az országban, így ő azt kérelmezi, hogy bejuthasson, a határozat másik fele már adottnak veszi a magyarországi tartózkodást, és egyúttal dönt a kiutasításról is. Az új eljárási változatoknak (az elfogadhatósági, a gyorsított és a határon lefolytatott eljárásnak) is csak egyetlenegy vége lehet: a kérelmező nem kap menedékjogot, és kiutasítják Szerbiába, mondván, ott kérhetett volna védelmet, de nem tette meg. (Írásunk későbbi részében majd látni lehet, hogy ez ravasz, de alaptalan megközelítés.)

A menedékjogi törvényben színleg ugyan benne maradt a rendes eljárás lehetősége, a Röszkéről Vámosszabadiba szállított családokra is fog vonatkozni, csakhogy az elfogadhatatlanság vizsgálatának mindenképpen meg kell előznie a kérelem érdemi elbírálását. Vagyis a csodával határos módon az ország területére legálisan és elismerten bejutott menekülő sem kap majd védelmet, mert Szerbián át érkezett, tehát az ő kérelmét is elfogadhatatlannak minősítik.

Aki pedig nem a „felkínált” utat választja, hanem – súlyos börtönbüntetést is kockáztatva – a határzáron keresztül jut az országba, szintén nem úszhatja meg a kiutasítást, a szegedi bíróság eddigi ítéleteiben nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy potenciális menedékkérőket ültetnek a vádlottak padjára.

Van tehát egy emberi jog, amelyet az alkotmány ugyan patetikusan deklarál, de amelyet az alsóbb szintű, az embertelen eljárásra felhatalmazást nyújtó hazai jogszabályok és a hatósági gyakorlat ízzé-porrá zúz. Garanciák nélkül – ahogy láttuk ezt az ún. „sztálini típusú alkotmányoknál” – semmilyen emberi jogi deklaráció nem ér fabatkát sem.

Forrás: vs.hu

2. Megakadályozzák a területhez való hozzáférést.

Egy közkeletű tévedést kell eloszlatni: jogilag nem létezik olyan, hogy senki földje. Minden terület valamelyik államhoz, annak joghatósága alá tartozik. Igaz ez a reptéri tranzitra, és igaz ez az országhatár területére is. A határon a magyar terület megszűnése után nem a senki földje következik, hanem a másik ország területe.

Bár a két határátkelőhely között általában van egy kisebb-nagyobb terület, de ez a terület is fel van osztva a két szomszédos ország között, van egy képzeletbeli vonal, amelynek egyik fele még Magyarországhoz tartozik, a másik fele pedig már a szomszédos országhoz.

Az sem számít így, hogy a határvédelemre szolgáló objektumokat (legyen az kerítés, „Mad Max-vagon”) vagy a menekültügyi eljárás lefolytatására szolgáló létesítményeket (jelen esetben a konténereket) hol helyezik el, ugyanis nem azok határozzák meg, hogy a határ hol húzódik. Ebben a szerb–magyar sem különbözik a világ összes államhatárától.

Gondoljunk abba is bele: ha nem tartozna Magyarországhoz a terület, akkor a magyar rendőrök, bevándorlási hivatalnokok ugyan milyen alapon intézkedhetnének ott? És a menedékkérelme elfogadhatatlanná nyilvánítása után vajon hova is „kísérnék vissza” (tessékelnék ki az utolsó ügyintézői konténerből) a külföldit? Nyilvánvalóan nem szerb, hanem magyar területre.

A kér ország területe közötti határvonalat (és ezáltal a „senki földjének” hiányát) egyértelműen jelzi a röszkei határátkelőnél úttestre felfestett piros vonal, illetve a füves területen elhelyezett „határkövek”. Itt akár úgy is meg lehet állni, hogy az ember jobb lába az egyik, a bal lába a másik országban van. Senki földjéről pedig szó sincs, mindenegyes zsebkendőnyi terület valamelyik állam fennhatósága alá tartozik.

Mindebből viszont az következik, hogy akiket a szerb hatóságok átengednek az „ő oldalukon”, és akik átlépik a képzeletbeli vonalat, már magyar területen vannak. Azok is, akik „bebocsátásra várnak” a határeljárásban történő ügyintézéshez, azok is, akiknek az ügyintézése éppen folyamatban van, és azok is, akik az – egyébként már a kerítés túloldalán lévő – ún. tranzitzónába kerülnek, mert fellebbezni merészeltek a Szerbiába visszaparancsoló döntéssel szemben.

Egyébként voltak már próbálkozások más országok részéről is, hogy bizonyos, speciálisnak kikiáltott területeket (pl. a reptér tranzitzónáját) kivonják az állami joghatóság alól, de ezeket a próbálkozásokat szerencsére a strasbourgi bíróság visszaverte.

Terra Incognita ábrázolása képzelt lényekkel 1565-ből

3. Úgy tesznek, mintha a „területen kívüli” menekülőt nem illetnék meg az alapjogok.

Magyar területen mindenkire a magyar, uniós jogszabályok, illetve nemzetközi egyezmények vonatkoznak, különösen a Genfi Egyezmény és az Emberi Jogok Európai Egyezménye. Ezért Magyarország nem állíthatja, ahogyan most kormánya teszi, hogy bizonyos jogokat, valamelyik feltételt, körülményt nem kell biztosítania azért, mert a Szerbiából érkező emberek csak akkor lennének magyar területen, ha a magyar hatóság a döntésével beengedni őket a tranzitterületen túlra. Mint láttuk, ők már országunk területén vannak a konténer előtt várakozva.

A hazai jogszabályokból (köztük az Alaptörvényből), nemzetközi egyezményekből az is következik, hogy a menedékkérőnek joga van belépni egy országba, hogy ott menedéket kérjen. Az, hogy kedden összesen 70 ember jutott be egyáltalán ügyintézésre a sok százból, ezrekből, ennek nyilvánvalóan nem felel meg. Senkitől nem várható el, hogy bizonytalan ideig, akár napokon át álljon sorban azért, hogy be tudja nyújtani a menedékkérelmét, ráadásul úgy, hogy a várakozás közben az emberi tartózkodás alapvető feltételei sincsenek megteremtve.

Következne az is, hogy a menedékkérő kérelmét alaposan megvizsgálják, tisztességes eljárási feltételek mellett bírálják el. Ennek sem felel meg az olyan eljárás, ahol a menedékkérőnek ott helyben, gondolkodási idő és hozzáértő jogász segítsége nélkül kellene arról nyilatkoznia, hogy az ő egyedi esetében miért nem biztonságos ország Szerbia. (A jogi segítségnyújtás és a hatékony jogorvoslat sérelméről bővebben lásd később.)

4. Jogellenes fogvatartás fenyeget.

A helyszínen járt munkatársaink tapasztalatai szerint azokat az elutasított menedékkérőket, akik nem kívánnak bírósághoz fordulni a döntés ellen, kitessékelik a tranzitzóna, a konténeriroda szerb határ felé néző ajtaján. Azoknak pedig, akik a döntés felülvizsgálatát kérik, a tranzitzónában kell maradniuk az ügyük elbírálásáig. Szerbia irányába „ők is bármikor távozhatnak”, de Magyarország felé nem léphetnek ki a zóna területéről.

Annak ellenére, hogy Szerbia felé nyitva a fellebbező menedékkérők útja, ez a megoldás a strasbourgi bíróság szerint egyértelműen fogvatartásnak minősül, mivel a távozás lehetősége csak elméleti. Ténylegesen ugyanis sem az nem várható el a menedékkérőtől, hogy olyan országba térjen vissza, amelyik nem nyújt neki megfelelő védelmet, sem az, hogy veszni hagyja a benyújtott fellebbezését. Mivel pedig Magyarország irányába zárt a tábor, a kialakított rendszer gyakorlatilag megfosztja a fellebbező menedékkérőket a mozgásszabadságuktól, arra kényszeríti őket, hogy a fellebbezésről hozott döntésig a zóna területén maradjanak.

Maguk a menedékkérők is átlátják ezt, s bár nem tartják igazságosnak, hogy kérelmüket elfogadhatatlannak nyilvánítják, amint megtudják – állítólag az ügyintézőktől –, hogy hetekig is itt kell rostokolniuk, szinte mindenki eláll a fellebbezéstől.

A tranzitzónában való fogvatartás ráadásul jogellenes, mivel semmilyen jogi alapja nincs, és nem is felel meg a fogvatartási körülményekkel kapcsolatos minimális elvárásoknak. A fogvatartásról nem születik semmilyen kézzel fogható írásos döntés és semmilyen módon nem lehet bírósághoz fordulni a szabadítás érdekében, pedig ezek elengedhetetlen feltételek bármilyen típusú fogvatartás esetén. A menedékkérők őrizetére van lehetőség a magyar jogrendszerben. A BÁH bizonyos, törvényben meghatározott esetekben elrendelheti a menedékkérő őrizetét az úgynevezett menekültügyi őrzött befogadó központokban (ilyenek működnek Békéscsabán, Debrecenben és Nyírbátorban jelenleg). A tranzitzónák azonban nem őrzött befogadó központok, tehát hiányzik a jogi felhatalmazás a menedékkérők itteni fogvatartására. Ráadásul a menekültügyi fogdákban végrehajtott fogvatartás során számos követelménynek kell érvényesülnie (mekkora mozgásteret, hány óra szabadlevegőn tartózkodást, milyen ellátást és kapcsolattartási lehetőségeket kell biztosítani az őrizeteseknek, stb.), a röszkei tranzitzóna vonatkozásában azonban semmi nem írja elő ugyanezeket a jogokat, és ezek biztosítására a zónák körülményei nem is alkalmasak.

A jelenlegi helyzetben tehát a magyar állam jogalap nélkül és jogsértő körülmények között tartja vagy tartaná fogva az elutasítás ellen fellebbező menedékkérőket.

5. A tranzitzónában és környékén nincs biztosítva a méltó elhelyezés.

Az uniós jog alapján a tranzitzónában lefolytatott eljárásnál minden esetben kötelessége a tagállamnak a menedékkérők méltó elhelyezésének legalább az alapszükségletekre kiterjedő biztosítása. Ez a feltétele annak, hogy nagyszámú menedékkérő érkezése esetén a tagállam a határon/tranzitzónában folytassa le a menekültügyi eljárást.

A menedékkérőknek menedékjogi eljárásuk alatt minden esetben biztosítani kell megfelelő, alapszükségletüket garantáló életszínvonalat, sürgősségi egészségügyi ellátást, betegségek kezelését, súlyos mentális zavarok alapvető kezelését, a kérelmezők szállásokon való elhelyezését, amelyek lehetőséget adnak a speciális bánásmódot igénylők igényeire.

A tranzitzóna előtt várakozók elemi szintű ellátásában a magyar állam semmilyen szerepet nem kíván vállalni, a külföldiek ellátásnak teljes terhét Szerbiára hárítja, noha maga az eljárás magyar felségterületen zajlik, és a – ma már köztudott, csigalassúságú – ügyintézési folyamatra sem Szerbiának, sem a potenciális menedékkérőknek nincsen befolyásuk, nem képesek azt felgyorsítani.

A Helsinki Bizottság ügyvédje "jogi tájékoztatás nyújt" a határzár túloldalán rekedt külföldieknek

6. Akadályozzák a jogi segítségnyújtáshoz való hozzáférést.

Bár a menedékkérők mind a nemzetközi, mind a hazai jog alapján jogosultak a jogi segítségnyújtásra a menedékügyi eljárás során, a jelenlegi helyzetben meg vannak fosztva ettől a joguktól.

A vonatkozó európai uniós szabályok szerint (az Európai Parlament és a Tanács 2013/32/EU irányelve a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról) ingyenes jogi segítségnyújtásra és képviseletre jogosultak a fellebbviteli eljárás során. De már az eljárás kezdetétől biztosítania kell az államnak, hogyha a menedékkérőnek van rá anyagi lehetősége, akkor saját költségén konzultálhasson meghatalmazott ügyvéddel. Az ingyenes, részletes és érthető jogi tájékoztatást az eljárás egésze során biztosítani kell. A menedékkérővel konzultáló ügyvédek pedig jogosultak belépni zárt területekre is, többek között a tranzitzónákba.

Ehhez képest ma az a helyzet, hogy csak az az ügyvéd léphet be a tranzitzóna területére, akinek van írásos meghatalmazása a menedékkérőtől. Ezt azonban szerda óta gyakorlatilag lehetetlen beszerezni, mert a kerítés túloldalán a szerb rendőrök nem engednek oda magyar civileket a várakozó külföldiekhez, így a Helsinki Bizottság ügyvédeit sem.

Történik mindez annak ellenére, hogy a menedékkérők hatékony jogi segítségnyújtáshoz való jogát a hazai jog is egyértelműen rögzíti. A menedékjogról szóló törvény előírja, hogy biztosítani kell a jogi segítséghez való hozzáférést, ha erre van lehetősége a menedékkérőnek, meghatalmazott ügyvéddel, ha ezt anyagi helyzete nem engedi, ingyenes jogi képviselővel, vagy erre szakosodott civil szervezettel (mint a Magyar Helsinki Bizottság) való konzultáció útján. A menedékkérőt képviselő személy jelen lehet a személyes meghallgatásán, az eljárás irataiba betekinthet, azokról másolatot készíthet, beléphet bármely intézménybe, ahol a menedékkérőt elhelyezték. A jogi segítségnyújtásról szóló törvény rászorultnak minősíti a menedékkérőket, eszerint az állam által biztosítandó, ingyenes jogi segítségnyújtásra jogosultak. Ennek ellenére ma a röszkei konténerzónában semmilyen jogi segítővel nem konzultálhatnak, mert őket nem engedik oda.

Így a tranzitzónába bekerülő, a jogi procedúrán áteső menedékkérők nem kapnak részletes és számukra világosan érthető tájékoztatást a jogi segítségnyújtáshoz való jogukról. Sokan közülük azt végképp nem tudják, hogy bár az állam által biztosított, ingyenes jogi segítségnyújtásra csak a bírósági eljárás során jogosultak, az eljárás kezdetétől, annak közigazgatási szakaszában is joguk van konzultálni meghatalmazott ügyvéddel vagy jogi segítséget nyújtó civil szervezettel. Vannak, akik információ hiányában döntenek úgy, hogy nem kívánnak élni a nemzetközi és hazai szabályokban rögzített jogukkal. Másokat az riaszt el, hogy az állami ingyenes jogi segítségnyújtást kérelmezőknek napokat kell várniuk, mire a jogi segítségnyújtó szolgálat döntést hoz a képviseletük ügyében.

A Helsinki Bizottság és a BÁH megállapodása alapján előzetes bejelentkezés után szervezetünk munkatársai beléphetnek olyan létesítményekbe, ahol menedékkérőket tartanak fogva. Szeptember 7-én levélben tettük fel a kérdést a hivatalnak: a megállapodás hatálya kiterjed-e az új tranzitokra? Eddig válasz nem érkezett.

7. Nem érvényesülhet a hatékony jogorvoslathoz való jog.

A menekültügyi hatóság határozatát a menedékjogot kérelmező külföldi bíróságon támadhatja meg. A hatékony bírói kontroll kulcsfontosságú volt eddig abban, hogy javuljon menedékkérők védelemhez való hozzáférése, 2014-ben 30% volt azoknak a bírósági ítéleteknek az aránya, amelyek megváltoztatták vagy hatályon kívül helyezték a jogellenes BÁH-döntéseket. Alapvető fontosságú volt, hogy ezekben az ügyekben kötelező volt a személyes bírósági meghallgatás, és automatikus felfüggesztő hatályú volt a fellebbezés benyújtása, vagyis hiába utasította el a BÁH a kérelmet, a külföldit mindaddig nem lehetett kitoloncolni az országból, amíg a bíróság ítéletet nem hozott. Ez az alapvető emberi jogi garancia teszi lehetővé, hogy elhamarkodott és hibás döntések alapján helyhozhatatlan károkat okozva nehogy akár életveszélybe kerüljenek a menekülők.

A bírósági jogorvoslat köre az új szabályok szerint azonban drasztikusan leszűkült, és ezért nem beszélhetünk többé hatékony jogorvoslatról. A gyorsított eljárásokban nem kötelező a bíróság előtti személyes meghallgatás, a bíróság tehát úgy dönthet menekültügyekben (akár élet és halál kérdéséről), hogy sosem látta a kérelmezőt. A bíróságok számára 8 napos ügyintézési határidőt írnak elő az új szabályok. Ráadásul az összes ilyen ügyben a szegedi bíróságnak kell dönteni. Ezek a körülmények is arra sarkallják a bírót, hogy tekintsen el a menedékkérő meghallgatásától, mert az várhatóan „megnövelné az eljárás hosszát”.

A szigorodó és a nemzetközi jogi kötelezettségekkel ellentétes új szabályok szerint számos esetben nincs felfüggesztő hatálya a fellebbezésnek. Így például akkor sem, ha valaki az elszenvedett borzalmaktól (kínzástól, a menekülés kínjaitól, családtagjai elvesztésétől) olyannyira sokkos állapotba kerül, hogy nem képes fél óra alatt szabatosan összefoglalni üldöztetése meghatározó körülményeit a tranzitzóna konténerében. Az ő esetében az elutasított menedékkérelemnél most már nem illeti meg a döntés végrehajtásának felfüggesztése mint eljárási garancia. Ez bizony ahhoz vezet, hogy éppen a legsérülékenyebb, legrászorultabb menekültek esnek el a tisztességes és hatékony jogorvoslattól.

    Bíróságra kísérik az egyik határzársértőt

8. Statáriális eljárás a határzár megsértői ellen.

Az Országgyűlés három önálló büntető tényállást (a határzár tiltott átlépése, rongálása, illetve építésének és karbantartásának akadályozása) határozott meg, szigorította az embercsempészés büntetőjogi szabályait, könnyítette a kiutasítás feltételeit, továbbá speciális, gyorsító szabályokat vezetett be a büntetőeljárásban.

A menekülők szabadságvesztéssel és kiutasítással való büntetése pusztán azért, mert a határzárat megsértik, aránytalan, túlzó eszköz és ellentétes az EU joggyakorlatával. A menekültek büntethetőségének előfeltétele a nemzetközi védelmi igényről való döntés. Márpedig a menekültek helyzetéről szóló genfi egyezmény tiltja a menekülők büntetését, ha közvetlenül olyan országból lépnek be jogellenesen, amelyben életük vagy szabadságuk veszélyeztetve van, ha a hatóságoknál haladéktalanul jelentkeznek és megindokolják jogellenes belépésüket. Szerbia – Magyarországon kívül – az összes uniós tagállam és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint nem tekinthető biztonságos harmadik országnak, így az onnan érkező menekülőt nem szabadna megbüntetni azért, mert Magyarország területéhez való hozzáférés érdekében megsérti a határátkelés szabályait.

Az eddigi helyes gyakorlat az volt, hogy ha a menekülő ellen indult büntetőeljárás során a terhelt nemzetközi védelmet kér, akkor a büntetőeljárást fel kellett függeszteni a Legfőbb Ügyészség 2007-ben kiadott állásfoglalása alapján. Most erre nincs lehetőség, mert a menekültkérelmet (lásd fent) a magyar hatóság nem vizsgálja érdemben, azt villámgyorsan elfogadhatatlannak minősíti.

Ugyanilyen, statáriális jellege van bármelyik határzár elleni bűncselekménnyel vádolt személyek bíróság elé állításának is. Miközben két okból sem lehetne ilyen eljárásban ítélkezni: egyfelől a büntetőjogi felelősség kérdésének előfeltétele a nemzetközi védelem tárgyában való döntés, amely miatt a szűk eljárási határidők nem lesznek tarthatóak; másfelől az ilyen ügyek aligha „egyszerű megítélésűek”, mint az a törvény előírja a bíróság elé állításnál.

Ugyanilyen indokolatlan külön szabály vonatkozik a vádlott védekezési jogát meghatározó körülményre. A törvény alapján nem kell sem a vádiratot, sem pedig az ítélet rendelkező részét írásban lefordítva is kézbesíteni. Ez a szabály is sérti a tisztességes eljárás Emberi Jogok Európai Egyezményének megfelelő gyakorlatát.

A Helsinki Bizottság értékelte a szeptember 15-étől hatályos büntetőjogi szabályokat. Erre az Igazságügyi Minisztérium közleményben reagált. Érveit megfontoltuk, de nem tartjuk elfogadhatóaknak, álláspontunk változatlan: elfogadhatatlan a menekülők kriminalizálása.