Helsinki Figyelő

„Egy nap kétszer, háromszor. Van, hogy innen elmegyek a Nyugatiig, háromszor. Jó, nem egy nyakkendő, öltöny. Azt biztos nem igazoltatják.” A rendőrség diszkriminatív igazoltatási gyakorlata miatt eljárást indított a Magyar Helsinki Bizottság és A Város Mindenkié (AVM) az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) előtt, kutatással és utcai „teszteléssel” mutattak rá: a rendőrség rendszeres és zaklató igazoltatásokkal diszkriminálja a hajléktalan embereket. A rendőrség meg sem jelent az EBH előtt, hogy saját álláspontja mellett érveljen.

 Sok oka, se eredménye – de árt

A panaszosok 2011-ben kutatással, 2014 őszén pedig utcai teszteléssel vizsgálták a rendőrségi gyakorlatot. Ennek keretében az AVM hajléktalan és nem hajléktalan aktivistái és szimpatizánsai rögzítették, hogy miként kezeli őket közterületen a rendőrség. Teljesen egyértelmű különbséget tapasztaltak: a kilenc éve hajléktalan, viseltes ruhában és nagy műanyag szatyorral üldögélő, idősebb férfit igazoltatták (az intézkedés célját nem közölve), míg a 30 évvel fiatalabb, rendezett ruházatú, hátizsákos aktivistát nem. Két hét alatt 12 igazoltatást rögzítettek: a rendőrök minden esetben hajléktalan polgárokat, és egyszer sem középosztálybelieket igazoltattak. Ebből három eset létfenntartását biztosító szolgáltatás (ételosztás, orvosi ellátás) közben történt, ami ráadásul külön aggályos, hiszen a hajléktalan emberek helyzetét tovább rontja, ha ezeket a szolgáltatásokat a rendőri zaklatástól félve nem veszik igénybe. Fontos körülmény, hogy az igazoltatásoknak nem közölték a törvényi okát vagy célját, utánuk pedig jellemzően nem került sor semmilyen további intézkedésre.

 „Nem sok esélyt látok arra, hogy a mai napon képviselni fogja őket bárki”

Az EBH előtt a BRFK-nak kellett volna igazolnia, hogy munkatársai igazoltatási gyakorlata nem sérti az egyenlő bánásmódra vonatkozó előírásokat, vagyis nem társadalmi csoporthoz tartozásuk vagy vagyoni helyzetük miatt igazoltatják gyakrabban a hajléktalan embereket, hanem más, objektív okok miatt. Ehhez képest az EBH hiába idézte a meghallgatásra a kifogásolt ügyben eljárt rendőröket, az azonosításukra rendelkezésre álló két hónap dacára egy órával az esemény előtt közölte a BRFK, hogy nem tudja megjelölni, pontosan kik azok a rendőrök, akik ezekben az ügyekben eljártak. Ezért meghallgatásukra nem kerülhetett sor, ráadásul a rendőrséget magát sem képviselte senki, nem mentették ki magukat, ahogy azt az EBH munkatársa az eset kapcsán készült videóban meg is állapítja.

 „Nem egy nyakkendő, öltöny”

Ahogy azt Sándor Ferenc, az egyik, rendszeres rendőri igazoltatással zaklatott hajléktalan ember megállapítja: teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a láthatóan hajléktalan megjelenésű („nem egy nyakkendő, öltöny”) embereket rendszeresen, a felmérés szerint havonta legalább két alkalommal igazoltatják. A rendőrségnek kötelessége lenne megnyugtatóan bizonyítani, hogy jó okkal, jogszerűen igazoltatnak tömegével olyan hajléktalanokat közterületen, akik egyébként semmilyen normát nem sértenek. A Magyar Helsinki Bizottság és az AVM elvárja, hogy a BRFK az eljárások pontos leírásával és indokaival válaszoljon.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr367695550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nnnnnnnn 2015.08.11. 09:15:43

az ilyen helsinki biztosságokat remélem nem az én adómból tartják fenn...

midnight coder 2015.08.11. 09:27:03

@$$$=$$$: Az összes ilyet kitenném egy lakatlan szigetre a hajléktalanjaikkal együtt. Aki előbb eszi meg a másikat, az győz.

KUHULIN 2015.08.11. 10:47:54

@midnight coder: Milyen fasza valóságsó lenne! Azt még nézném is! :D

legális 2015.08.11. 11:03:37

Ha valaki napi 3* jar arra nyilvan gyakrabban esik igazoltatas ala, mint aki havi 3*. Amugy nem kotelezo arra setalni, lehet pl. Gyal vagy Fot fele is, hatha ottkevesebbaz igazoltatas.

Sir Galahad 2015.08.11. 11:24:10

Bocsánat, de most a rendőröknek strigulázni kéne, hogy hopp, igazoltattam egy hajléktalant, és akkor gyorsan oda kell mennem egy öltönyös-nyakkendős emberhez is az esélyegyenlőség kedvéért?

2015.08.11. 13:43:37

Senkit sem kéne csak úgy igazoltatni. Mi az egyáltalán, hogy igazoltatni? Hol élünk?
süti beállítások módosítása