Helsinki Figyelő

Újabb vasárnap, újabb miniszterelnöki kirohanás az Unión kívülről érkező migránsok ellen. Orbán Viktor – szívében irgalommal – a keresztény liturgia és a formálódó kereszténydemokrata kiskereskedelem e kiemelt napján arról beszélt, hogy „nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen Magyarország”. És meghallgattatott.

orban_szaud_arabia.jpg

Ha jól értjük a miniszterelnök tegnapi állítását, az Európai Unión kívülről csak az jöhessen Magyarországra, akit üldöznek vagy itt meg tud élni. Mindenki más persona non grata. Ez szándékként értelmetlen, mivel már most is ez a helyzet. Jogszerűen csak akkor tartózkodhat egy nem uniós polgár huzamosan az ország területén, ha az őt hazájában ért üldözés miatt ide menekül, vagy ha megélhetését, lakhatását és egészségbiztosítását is igazolni tudja. Ráadásul a hatóság mindkét esetben aprólékos szigorral ellenőrzi, hogy ezek a feltételek valóban fennállnak-e. A szociális rendszeren élősködő külföldi nem lehet az országban, a velük való riogatás nem más, mint egy képzelt ellenség elleni harc meghirdetése. Az értelmetlenségnél nagyobb baj, hogy a párizsi terrorcselekményre adott reakcióként Orbán álláspontja csak egyféleképpen értelmezhető: azért nem kívánatos személyek a külföldiek, mert veszélyesek a magyar emberre (meg az ezt még fel nem ismerő eltompult európaira).

Az nem kérdés, hogy vannak, akik úgy szeretnének az Unió területére belépni a jobb megélhetés, sokszor inkább az éhezés elkerülésének reményében, hogy menekültnek próbálják eladni magukat. Ez teljesen ésszerű magatartás. Ha valaki éhezik, és legfőképpen ha valakinek a gyerekei éheznek, mert otthonában valamiért nagyon rossz, akkor természetes, ha a teljes reménytelenségből megpróbál olyan helyre jutni, ahol van esélye legalább a gyerekeinek élelmet és reményt adni. Sokan közülük olyan helyről érkeznek, ahol éppen nincs háború vagy elviselhetetlen politikai elnyomás, ezért menekültként nem ismernék el őket, de a nyomor oka éppen az a háború, ami korábban nemzetközi védelmet is indokolt volna. Őket ma a menekültügyi eljárásban nem fogják elismerni menekültként és kiutasítják. Ezért a „megélhetési bevándorlóknak” és „gazdasági menekülteknek” (ami egyébként is egy abszurd és értelmetlen fogalom) a szociális ellátórendszerre jelentett veszélyével fenyegetni totálisan értelmetlen. Egy olyan munkaalapú illiberális államban pedig különösen az, ahol rohamléptekben építik le a magyar emberek (az állampolgárok) számára elérhető szociális segítséget is. A miniszterelnök és a hatóságok fennhangon emlegetik, hogy tavaly 43 ezren kértek menedéket, azt már nem vagy csak halkan teszik hozzá, hogy mindössze alig több mint 500 fő kapott valamilyen szintű védelmet Magyarországtól.

Az, hogy a bevándorlás veszélyes (és csak veszélyes) a magyar emberre, Orbán határozott álláspontja, hiszen már a párizsi látogatásán így fogalmazott: „A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont.” És hogy mennyire veszélyes, azt a miniszterelnök szerint nyilván igazolják a párizsi merényletek. Most ne akadjunk fenn olyan részleteken, hogy a terrorista gyilkosok francia állampolgárok voltak, meg a kóser üzletben éppen egy fekete-afrikai, muszlim gazdasági bevándorló védett meg a biztos haláltól francia állampolgárokat. A magyar kormányfő ugyanis nem ezekről a részletekről beszél.

Még szó sem volt a párizsi merényletekről, amikor – mintegy a Brüsszel elleni szabadságharcot egy újabb frontját megnyitva – nyár végén ő már kőkemény illiberális bevándorlás-politikát hirdetett. Kevesen értették, miért éppen akkor, a biztosan megnyert parlamenti és európai választások után. Most már valamivel világosabb, amit az akkori formátlan gondolatokból csak sejteni lehetett. Igazából a miniszterelnök azt mondja, hogy a nem keresztény embernek nincs helye Európában, mert a veszélyt a muszlimok jelentik a keresztény kontinens egészére, így Magyarországra is.

Nem könnyű követni, ki kerül éppen Orbán Viktor izgő-mozgó célkeresztjébe. Az egyik augusztus végi hétköznapon még a teljes európai migrációs politika felülvizsgálatát sürgette, és kőkemény, a bevándorlást legkevésbé sem támogató politikáról szónokolt, „mert [országunk] nem tekinti értéknek egy homogén közösség megbontását”. A nagyszabású terrorellenes párizsi felvonulás apropóján már mintha kisebb lett volna a szórás, a célpont az unión kívülről érkező bevándorlás lett, és már ott kontúrokat kapott a nem kívánatos migráns figurája: tőlünk, európaiaktól különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkezik. Vajon,  kire is gondolhatott az iszlamista terroristák elleni tüntetés napján? A tegnapi közrádiós nyilatkozatából pedig egyre világosabb, nem az ide tartó külföldi indítéka, szándéka, jogi helyzete, hanem származási országa és kultúrája (vallása), ami a kormányfő szemében legfőképp számít.

A téma érezhetően egyre inkább izgatja őt. És ennek olyan járulékos következménye is van, hogy arra a meghökkentő álláspontra jut: a Magyarországot elhagyó és megélhetést külföldön kereső embereket nem szabad kivándorolónak nevezni, hiszen ők Németországban vagy Angliában is az Európai Unión belül élnek. (’Hazánk az Unió.’ Akkor vajon miért van a zászlaja kitiltva a Parlamentből?)

Ugyan nálunk a móri mészárosok nem a harmadik világból jöttek, és a mindent megrohasztó korrupció haszna sem arab politikusok zsebében landol, de Orbán újabb szavait legalább már egyre inkább érteni lehet az arctalan „gazdasági bevándorlókkal” meg a menekültekkel szembeni homályos félelemkeltéshez képest. Érthető és manipulatív, ha nem is túlontúl eredeti. Ugyanúgy a félelmekre épít, mint Európa más szélsőséges politikusai.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr387089443

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A zsidó lakosság felfegyverzését követeli az EU-ban egy ismert rabbi 2015.01.20. 14:57:23

Gyorsított eljárásban kapjanak fegyvertartási engedélyt az EU területén élő zsidók, mert akit csak lehet, önvédelmi fegyverhez kell juttatni - követeli az uniós tagállamok vezetőitől Menachem Margolin rabbi. Azt is követeli, hogy a zsidók kapjanak megf...

Trackback: Kinyíratnád az alkalmazottaidat 5 milliárd forintért? 2015.01.20. 14:55:58

5 milliárdot kaszált 1 nap alatt alkalmazottai halálán a Charlie Hebdo. Előre megtervezett üzleti húzás volt a fél szerkesztőség lemészároltatása, ami után a lap következő heti bevétele a szokásos 43 millió forintnyi euróról közel 5 milliárdnyi euróra ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.20. 14:44:25

"Mikor Orbán szívében irgalommal"

Megveszekedett ateista megmondóemberek miért vesznek a szájukra olyan fordulatokat, amelyek a hívő emberekre jellemzőek?

campobaszo 2015.01.20. 15:09:12

@beszélő majom: Nem lehet mindenki antiszemita...

vajdasagi 2015.01.20. 15:13:21

@beszélő majom: De hát Orbán sem hívő ember. Csak egy maszkot ölt, de valójában nincs hite.

Ezt jól mutatja egész karrierje és élete. Az más kérdés, hogy most tetteti magát - eljátssza a színjátékot.

presshelsinki 2015.01.20. 15:58:20

@beszélő majom: "Ez egy keresztény ország, van a szívünkben irgalom, nyilvánvalóan aki üldözött, annak segítséget kell nyújtani" - mondta a miniszterelnök a Vasárnapi újság tegnapelőtti adásában. Nyugodjon meg tehát, ő vette a szájára az irgalom szót.
süti beállítások módosítása