A Helsinki Bizottság hat jeles írót (Cserna-Szabó András, Darvasi László, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Térey János) arra kért föl, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a civil szervezet számára különösen becses cikkeire írjanak verset, novellát, irodalmi szöveget. Ezeket a 25 éves egyesület születésnapi ünnepségén adták elő Keszég László rendezésében. Közreműködött: az Amoeba zenekar, Rezes Judit, Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata. Az est Kornis Mihály felolvasásával indult.
Az elkészült művek közül Erdős Virág verse, Parti Nagy Lajos írása, Darvasi László novellája után Térey János strófákba tördelt rövidprózáját adjuk közre, amit az 5. cikk inspirált a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról.
Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján.
Térey János
A kisebbet bántani
Franci, a Főkefe sofőrje, egy iskola előtt álldogált.
Határozottan várt valakire.
Elkezdett esni a kisszemű hó.
Franci számára Labancz Patrícia volt a bálvány,
Amióta csak a látkörébe került,
A leggyönyörűbbik lány a hegyen. Egy barna őz.
Eléggé megközelíthetetlennek látszott,
Sok információ nem volt róla hozzáférhető,
Azon kívül, hogy híres ember gyermeke;
De akadt azért egy jó hír, igazán szívderítő hír,
És nem is mellékkörülmény,
Hogy Patríciának van egy szintén attraktív húga is,
Akit pedig Biankának hívnak.
Amióta Franci ősszel megtudta ezt,
Attól kezdve minden kedden lesben állt
A virányosi iskola előtt,
Ahová a tizenkétéves Bianka zumba fitneszre jár
(Mert ezt is kinyomozta).
Latin zenére ropja minden pénteken.
Általában az apja jön érte egy vörös Peugeot-val.
Ma is péntek volt, de Labancz Győző autója sehol.
Viszont itt van a lány! Vége lett az órájának (ma duplát tartottak,
Mert ki tudja, hogy hóhelyzetben lesz-e több alkalom).
Jött Bianka hosszú, elegáns fekete kabátban és prémgallérban.
Ami bizsergette, izomláz előérzete volt,
Fáradtságból ez a fajta a legkellemesebb.
Ő maradt legutoljára, amúgy is csak öten jöttek el
A hó és a mínusz húsz fokos fagy miatt.
Mindent meg lehet szokni, gondolta Bianka.
A zumbatanárnőjéről ma tudta meg, hogy leszbikus.
Szokatlan volt ez a szó az ő tizenkét évének tükrében.
Pedig ez a fekete ördög, ahogy az idősebb fiúk hívták,
Tipikus heterónak tűnt. (Na de hogy ez a heteró is milyen hülye szó!)
Azonban az egyik lány lefülelte a tanárnőt a barátnőjével,
És kibeszélte azonnal (olyan kegyetlen az ifjúság).
Nem mintha Biankát annyira zavarná,
Ha egy nő szerelmes lesz egy másik nőbe,
Csak éppen a tanárnőről alkotott képébe nem illik bele az infó.
Franci odasomfordált a lányhoz,
Nem éppen latin alaplépésekkel, inkább nyomulósan,
Mint egy ligeti hintáslegény.
„Szia, Franci vagyok, te meg ugye Bianka?”
Biankának idegen volt ez a stílus. „Aha”, vonta meg a vállát.
„Hallottad a fogaskerekűt?” „Hallottam.”
„Azt mondják, mind a két vezető szörnyethalt.
És három kocsi is ripityára ment...
Szeretnéd megnézni az állomást? Nem késtél el,
Még nincs lezárva...” „Nagyon nem szeretném.”
„Hú, micsoda hó. Napokig nem fog járni
A fogas, az is lehet, hogy egész tavaszig.”
„És te ennek örülsz, hm? Talán beteg vagy?
Vagy valami egész másért vagy ilyen vidám?”
„Dehogy örülök. Figyelj, Bianka, mondok mást.
Megnézed a fogas helyett legalább az én kocsimat?”
„Már miért nézném, Franci? Ugye így hívnak?”
„Így. Mert én... Tudod-e, hogy hókotró vagyok?”
„Akkor te kukás vagy igazából, Franci”,
Mondta a lány, gúnyosan ejtve a férfi nevét.
„Valahogy úgy, kukás. Vagy korunk hőse... Valamelyik.”
A lány elindult, Franci követte. Araszoltak a játszótérig.
A mászóka jégbarlangra emlékeztetett,
Amelynek száját jégcsapfogak óvják az illetéktelen
Behatolóktól. Jöhetne az apja, gondolta Bianka.
Ő beszélte le az állandó védőőrizetről,
Sokallta a jelenlétét. De most hiányzik.
Aki helyette jött, ez a jóképű, két méter magas ember
Olyan volt Bianka szemében,
Mint akinek tejfölfoltos az arca vagy morzsa billeg a szája fölött:
Nem lehet komolyan venni, amit mond, akármilyen elszántan beszél.
Bár nem tűnik ütődöttnek, sőt elég tudatosan viselkedik.
„Képzeld el, Bianka, hogy az én rakományom
Macskaalom.” „Tényleg, de miért pont? Franci...
Te eteted az út menti cicákat, ilyen jó fej vagy?”
„Dehogyis. Az alom hasznos a csúszás ellen.”
A lány habozott. Tényleg ott állt a gép.
De ugyan mit nézzen azon a nyavalyás monstrumon?
Meg ezen a kiéhezett szemű fickón?
Aki most valamilyen flottamenedzser-rendszerrel
Akarja elbűvölni? „Nem lehet, időre megyek.
Apukám jön értem és anyukám vár.”
Ez a flottamenedzser-szöveg Biankának
Ismerős volt valahonnan. De honnan is?
Nem Pati mesélt a múltkor valami ilyesmit?
Franci váratlanul megragadta a lány csuklóját,
Maga felé vonta, előbb szelíden;
Később egész testével határozottan ránehezedve
Próbálta fölrángatni a vezetőállásba;
Hátracsavart kézzel szerette volna betuszkolni, az ülésre préselni.
Először nehezen sikerült pár centit megtennie
A lánnyal együtt, mivel Bianka természetesen hevesen ellenállt,
Sikított, csípte és pofozta támadóját,
Akinek lepottyant a hóra az egyik kesztyűje.
Szerencsétlenségére közeli közönségük nem volt,
Távoltól pedig mindez apró nézeteltérésnek látszódhatott.
Biankában maradt annyi lélekjelenlét, hogy leüvöltse támadóját:
„Ki maga, mit akar tőlem? Eresszen el azonnal,
Mert kiabálok. Mindjárt itt lesz az apám.
Csúnya dolog a kisebbet bántani, hát ha még lány is ráadásul!”
Csak aztán kezdett el tiszta erőből a szabadságáért küzdeni,
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy tréfáról szó sincs.
„Segítség! Hívom a rendőrséget”, kiabált.
„Meglátod, Bianka, nem lesz semmi baj,
Gyere csak nyugodtan velem.”
Franci másik kesztyűje is leesett a hóra;
Ő viszont bent ült a kocsiban
A hóna alá csapott lánnyal. Sikerült, sikerült neki.
Bianka, kiszabadítva kitekert kezét,
Arcon karmolta Francit, közben – elég sokára –
Többen is rohanva indultak el feléjük
Az iskola lépcsőjéről és a buszmegállóból is,
Hogy segítsenek a védtelen lánynak.
Francinak előnye volt, már éppen gázt adott
Kesztyűit hátrahagyva, véresen.
A hókotró mozgó fedezéknek bizonyult,
Járművét harckocsinak használva,
Letarolva egy padot meg egy szemetest tört ki a térről.
Veszélyes volt, mint egy elszabadult markológép
Jeruzsálemben, amelyet palesztin harcos vezet.
Azt a! Neki csodaszép zsákmányt hozott ez a nap.
„Unom a kiabálásodat, Bianka.”
Előkapott a kesztyűtartóból egy rongyot,
Amit előzőleg kloroformmal itatott át,
És lány arcába gyömöszölte.
Biztos távolságban, egy mellékutcában félreállt,
Rögtönözve zsineggel kötözte össze a foglya kezét.
„Most nem menekülsz”, dünnyögte.
Megvan, gondolta. Megkapta kicsiben
És szinte érintetlenül a lányt.
Törvénytelenül, mert ez az ára.
(Ebben a korban ugye manapság is
Szüzek még a lányok?, tűnődött.
És ugyanolyan szép, mint Patrícia;
Bombázó kicsiben. És a Labancz Győző lánya,
A kétezres évek emblematikus vállalkozójáé,
Aki most maga is nagy bajban van,
Ez sem akármi. Tehát túsza van.)
És Franci fanatikusan óvatos vele.
Dehogyis nyúl ő hozzá, nem őrült meg.
Tartalékolja sokkal súlyosabb napokra;
Mert alighanem lesznek ennél is komplikáltabb idők.
*
Győző fél perc múlva ért az iskola elé.
„Labancz úr!”, szólította le egy magas és száraz szőke nő.
„Joó Bori vagyok, találkoztunk a múltkor.”
„Igen, emlékszem.” „A lányomért jöttem, ismeri?”
„Labancz Biankát? Hogyne.”
„Szerencse, hogy ma nem ült a fogason.”
„Mi történt?” „Nem tudja? Baleset,
Két szembejövő vonat ment egymásnak.
Azóta zarándokhellyé vált az Orgonás...
Onnan jövök. Az a két roncs szerelvény
Teljesen leblokkolja a vonalat.
Nem látta Biankát? Az anyjához viszem, tudja, a...”
„Győző, legyen erős. Elkésett. Nincs itt a lánya.”
„Már vagy még?”, hökkent meg Győző.
„Sajnos, már. Mondom, késett.” „Valami baj van?
Bianka nem vette föl délután.” „Bianka már nincs itt.”
Győző még lihegett a sietségtől,
Kipirult a képe, de a körülményekhez képest jól volt.
„Mi az, hogy nincs itt? Nem várt meg? Sose csinált ilyet.”
Ezúttal maga sem tudta, vajon csak képzeli-e az egészet,
Ami történik vele. Vajon a szokásos időörvény
Áldozata lett? Egyik sokkból a másikba zuhan,
Kizárólag ebből áll majd a maradék élete?!
Nem kapott levegőt, idegességében
Ide-oda ugrált a szeme.
„A szemtanúk szerint elrabolták.” „Na, ne bolondítson.”
„Sajnos igaz, Győző.” „Elrabolták? Ne...”
„Minden jel arra mutat, hogy az a fickó tette,
Aki Francinak hívja magát, de valójában Kiss Lajos Tibor.
Maradt utána egy pár véres kesztyű...”
„Micsoda, miért? – kérdezte Győző élesen, apai haraggal. –
Az a hókotrós ember, aki a múltkor lesben állt a parkban?”
„Igen, az.” „Bianka, Bianka, édes Istenem...
De mit akar vele?” „Reméljük, nem a legrosszabbat.
Mondjuk magát akarja zsarolni... tehát a lánya túsz,
És ő váltságdíjat kér érte. Maga tehetős ember, nem?”
Köze?, vágta volna oda Győző, de csak annyit mondott:
„Voltam... Inkább csak voltam. A geci! Megölöm, kicsinálom!”
„Győző, ne heveskedjen. Meglesz a lánya”, csitította Bori.
„Mit mondok az anyjának? A nővérének? Úristen...”
„Azt, ami van. Hogy nem lehet messze a lánya
Ilyen viszonyok mellett. És hogy a hóhoz képest is
Igazán nagy erőkkel keresik. Üljön be hozzám, elviszem.”
„A rendszáma, a címe megvan?” „Mire megy vele?
Nem hiszem, hogy hókotróval menekül.
Igazából azt sem, hogy most hazamegy”,
Mondta Bori, miközben elgurult az iskola elől.
Győző az ablaküveghez tapasztotta homlokát.
Kínjában vakarászni kezdte borostás állát,
Kezdett magába roskadni, összetöredezni.
A mobilján csilingelt egy SMS,
Kapkodva megnézte, mit ír... egy ismeretlen:
„ALL I WANT FOR NEW YEAR IS YOUR DAUGHTER.
A rohadék régen kinézte a lányomat,
És pont ezt a napot választotta fogásra.”
„Minden jel szerint itt bújkál valahol a hegyekben.”
„Hoppá! Kiírja a mobilom a telefonszámát...
Elfelejtette titkosítani.” „Á, az hasznos lesz.
Máskor is el szokta árulni a cella a mobilján.
A rendőrség régen bemérte mint zaklatót,
De tudja, a zaklatás mostanában igazán piti ügy,
Ahhoz képest, ami körülöttünk történik...
Arra vártak, hogy letartóztatni legyen apropó.”
„Ennyire nem fél? Ennyire tálcán kínálja magát?”
„Mondom, hogy amatőr... Mi a baj, rosszul van?”
Látta, hogy a férfinak remeg a szája széle.
„Igen, bocsánat... Nem látok jól. Ha lehet, lassítsunk.”
„Jó.” Éppen a Városmajor fölött haladtak el.
Győző az Alma utcánál sikítást hallott.
Egy hajóorr alakú, emeletes épület égett a sarkon.
Győző rájött, hogy magatehetetlen öregek és gyerekek
Sikolyát, illetve üvöltését hallja.
A kórházi ágyukban heverve
Próbálnak föltápászkodni vagy csak fölülni,
De mielőtt sikerülhetne, golyót eresztenek
Beléjük a gyilkosaik.
A véres lepedők és paplanok szúrják
A fekete egyenruhások szemét.
Szőnyeget dobnak a hullákra, utána egy pisztolytáskát
Viselő pap kannából benzint locsol a kupacokra.
„Hadd szálljak itt ki...”, suttogta Győző. Már vagy tíz perce mehetett,
Amikor neghallotta a hó tompa puffanásait
A háta mögött. Megfordult, és látta,
Hogy a pisztolytáskás, kalapos pap trappol után a hóban.
Aznap este újabb hófúvás támadt Budára.
Mély sikoltással erősödött föl a szél,
Fütyülése időnként szoprán visítássá torzult,
Majd basszusban kedvére bömbölt hajnalig.
