Helsinki Figyelő


Korábban hírt adtunk arról, hogy a Magyar Helsinki Bizottság  jogi segítséget nyújt sok ezer rendvédelmi dolgozónak. Talán vannak, akik nem értik, hogy miért segítünk azoknak, akiknek a szolgálati nyugdíját szolgálati járandósággá alakították át, és egyúttal az ellátásuk mértékét is csökkentették. Jó okunk van erre.

A szolgálati nyugdíj megvonása közvetlenül néhány tízezer embert érint, közvetve azonban mindenkit Magyarországon. Miért? Mert mindannyian rendelkezünk szerzett jogokkal, ha erre a mindennapokban nem is gondolunk, mint ahogy arra sem, hogy-e jogoktól bármikor megfoszthatnak bennünket. 2012. január 1-jén éppen ez történt 42 ezer nyugdíjassal, korábbi rendvédelmi dolgozókkal és katonákkal. Az eset számunkra, a közvetlenül nem érintett milliók számára azt az üzenetet hordozza, hogy az állam hasonlóan bánhat velünk is: elveszíthetjük azt, amit magától értetődően a magunkénak véltünk, nem bízhatunk abban, hogy amit törvényesen szereztünk, az a miénk is maradhat.

Igazságos-e a szolgálati nyugdíj?

A volt rendvédelmisek és katonák szolgálati nyugdíjának csökkentett összegű járandóságra váltását lényegében azzal indokolják, hogy a szolgálati nyugdíj szabályozása igazságtalan volt. Gyakran hallani, hogy nincs az jól, hogy egy volt rendőr már 45 éves korától otthon ülhet nyugdíjasként, míg másoknak 62 éves korukig kell dolgozniuk. Az ő munkájuk sem volt könnyebb, mint a rendőröké, hát tessék csak szépen visszamenni dolgozni a nyugdíjkorhatár eléréséig, mint ahogy mindenki más is teszi. Arról nem is beszélve, hogy a szolgálati nyugdíjasként lábukat lógatók között olyanok is akadnak, akik egész aktív életükben fel sem álltak az irodai asztal mellől, és csak azért, mert az az asztal éppen a rendőrségen, vagy a tűzoltóságnál volt, akár 20 évvel korábban nyugdíjba mehettek. Mi ez, ha nem igazságtalanság?

Ezek súlyos érvek. Kétségtelen, hogy a szolgálati nyugdíjra vonatkozó korábbi szabályozás irritáló következményekkel is járt, különösen akkor, amikor emberek milliói képtelenek megélni a munkával szerzett jövedelmükből, százezreknek meg munkájuk sincs. Sokan ezért támogatják a rendvédelmisek és katonák nyugdíjának megvonását, mondván: ki kell köszörülni a csorbát, érvényre kell juttatni az igazságosságot!

Az igazságosság azonban „mindig részleges és szubjektív”. Azaz, koronként változó, emberenként különböző, vallástól, politikai meggyőződéstől, világnézettől függő. A társadalmi együttélés és az alapvető életviszonyaink rendezését ezért nem szolgáltathatjuk ki a részleges és szubjektív igazságosság elvének. Ha így tennénk, minden jogi rendelkezéssel szemben megfogalmazhatnánk egy olyan álláspontot, amely szerint az igazságtalannak minősül. A társadalmi együttélést és az alapvető életviszonyok biztonságát csak a jogszabályok egyértelműsége, kiszámíthatósága, előreláthatósága képes garantálni. Ezt hívjuk jogbiztonságnak, ami az Alkotmánybíróság 1992-es, sokat idézett megállapítása szerint „a mindig részleges és szubjektív igazságosságnál előbbre való”. Ezért egy valódi jogállamban csak rendkívül erős okokra hivatkozással indokolható egy szerzett jog megvonása, vagy csökkentése.

A nyugdíjszabályokról határozottan kijelenthetjük, hogy csak „részlegesen és szubjektíven” igazságosak. Végeláthatatlan viták tárgya lehetne, hogy vajon egy tűzoltó, egy traumatológián dolgozó orvos, egy pszichiátrián dolgozó nővér, egy halottkém, vagy egy harminc gyerekre felügyelő óvónő munkája megterhelőbb-e. Azt is nehéz lenne eldönteni, hogy a balett-táncosok fokozott megterhelése és az a tény, hogy ötvenévesen nem szokás balettozni, elég indok-e a korkedvezményes nyugdíjra. Ráadásul, az elmúlt évtizedekben az egyes szakmákra és korosztályokra vonatkozó nyugdíjkorhatárok is számtalanszor változtak, megszámlálhatatlan kategóriát és csoportot hozva létre a nyugdíjasok között aszerint, hogy mikor született, mikor és milyen iskolába járt, mikor ment nyugdíjba, kapott-e rokkantnyugdíjat korábban stb. E téren utólag szinte lehetetlen objektíve helyes vagy igazságos elvek alapján rendet tenni. Ennek tudatában pedig, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye miatt, az esetleg részlegesen igazságtalan szabályozás is jobb, mint a több évtizedig hatályos törvények alapján szerzett jogok átalakítása egy újabb részlegesen igazságos módon.

Jogbiztonság, szerzett jogok és a nyugdíj

Azt egyszerű belátni, hogy a nyugdíj-jogosultság szerzett jog. Amikor munkát vállalunk, belépünk az állami kötelező biztosítási rendszerbe, és ennek keretében nyugdíj-járulékot fizetünk a jövedelmünk egy részéből. Cserébe az állam nyugdíjat folyósít nekünk, a törvényben meghatározott korhatár elérése és egyéb feltételek teljesülése esetén. A kötelező járulékfizetésből tehát személyes és előre meghatározott igényünk származik: legitim elvárás arra, hogy az állam úgy és azt biztosítja számunkra, ahogyan és amit a törvényben garantált.

A szolgálati nyugdíj is törvény alapján szerzett jog, függetlenül attól, hogy a volt rendőr, tűzoltó vagy katona kevesebb szolgálati idő után, vagy fiatalabb korában mehetett el nyugdíjba. Sőt, a szolgálati nyugdíj kedvezményes feltételei alapvetően nem is voltak igazságtalanok, hiszen munkájuk során a rendőrök, tűzoltók, katonák, börtönőrök jogellenes parancsot is kötelesek voltak végrehajtani, politikai jogaik egy részétől is meg voltak fosztva (sztrájk, nyilvános politikai tevékenység), valamint fokozott büntetőjogi felelősséggel is tartoztak (katonai bűncselekmények) és így tovább. Ezek olyan többletkötelezettségek, amelyek más dolgozókat nem terhelnek – éppen ezért szokásos a világban, hogy minden szolgálati jogviszonyban álló részesül valamilyen nyugdíjkedvezményben. A kedvezményük léte tehát önmagában nem igazságtalan. Azonban igazságtalan lehet a kedvezmény differenciálatlan mértéke. A tömegoszlatásban résztvevő „kommandós” biztos nagyobb kockázatot vállal, mint az irodai munkát végző rendőr, így, ami az előbbi esetén indokolt, az utóbbi esetén már nem az. De a múlt igazságtalanságai nem korrigálhatók a szerzett jogokat sértő módon, vagyis visszaható hatályú szabályozással. Az igazságtalannak tartott szabályok csak a jövőre nézve módosíthatók, mert a következmények viselése kisebb sérelemmel jár, mint a jogbiztonság felszámolása.

Persze, az előre nem látható körülmények lényeges változása esetén a szerződések módosítására is van lehetőség. Az állam például megtehetné, hogy meghatározott összeg fölött, átmenetileg minden nyugdíjat megadóztat, hiszen az mégsem járja, hogy míg milliók vállalják a gazdasági világválság és tízévnyi elhibázott gazdaságpolitika terheit, addig mások, a szerzett jogaikra hivatkozva, semmilyen áldozatot ne hozzanak. De erre csakis a következő három feltétellel kerülhetne sor:

  • A nyugdíjat nem alakítják járandósággá, szociális segéllyé. A nyugdíj törvény alapján szerzett jog, s nem egy kényúr nagylelkű ajándéka – a jogcím ezért nem változhat.
  • A nyugdíjak adóztatása nem lehet diszkriminatív: egy bizonyos összeghatár fölött minden nyugdíjra kell vonatkoznia, nem csak a volt rendőr, vagy tűzoltó nyugdíjára. Ha egy volt miniszter, vagy bárki más négy-öthavi minimálbérnek megfelelő nyugdíjat kaphat, akkor tőle is elvárható, hogy szükség esetén ő is vállaljon terheket.
  • Mivel a nyugdíj szerzett jog, mértéke csak átmenetileg csökkenthető olyan válsághelyzetekben, amikor a közös társadalmi felelősségvállalás ezt elkerülhetetlenül szükségessé teszi.
A szerzett jog kategóriáját nem arra találták ki csavaros eszű jogászok, hogy legyen valami, ami jól hangzik, a valóságban nincs sok értelme, viszont arra jó, hogy felhasználásával igazságtalan privilégiumokat tartsanak fenn. Ha az állam semmibe veszi a szerzett jogokat, annak kézzelfogható, a jogba vetett bizalmat és az érintettek egzisztenciáját is alapjaiban érintő következményei lesznek. Ezért mindannyiunk érdeke, hogy az állam ne tekintse a szerzett jogokat bármikor megvonható állami segélynek.

Szerző: Pokerface és Satyagrahi

2011 tavaszán, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai közösen fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amiért a magánnyugdíjpénztári (manyup) tagokat megfosztották az állami nyugdíjuktól. A történet azóta számos fordulatot vett, de ebben a posztban nem ezzel foglalkozunk. Arra keressük a választ, hogy vajon elfogadható-e az azóta megváltozott, jelenleg hatályos szabályozás, miszerint, a manyup-tagok is kaphatnak állami nyugdíjat. A kormány szerint, igen.
A strasbourgi bíróság megkérdezett minket, hogy a megváltozott magyar szabályozásra tekintettel, fenntartjuk-e az eredeti kérelmünket. A válaszunk: igen, fenntartjuk, bár kicsit módosítva. Mert a nyugdíjszabályok a tavalyi, kiszerződésről szóló verzióhoz képest ugyan kevésbé, de még mindig jelentős mértékben diszkriminatívak.

Kiszámoltuk, hogy mennyi nyugdíj járna a nem diszkriminatív szabályozás esetén azoknak, akik 2010 októbere előtt, 5 vagy 10 évig voltak manyup-tagok, majd a tagdíjbefizetés felfüggesztését követően, a manyup- tagságukat fenntartva tovább dolgoznak, és így 20, 30, vagy 40 éven keresztül fizetik a nyugdíj-járulékot a TB-nek. Ezt összevetettük a 2012 januárjától hatályos új szabályozással. Íme, a számok:

*A figyelembe vehető havi bruttó átlagkereset az a jelen értékre valorizált átlagos jövedelem, amely után a járulékfizető életpályája során járulékot fizetett. Nyugdíjba menetelkor, az induló nyugdíjat, a megszerzett szolgálati évek száma és a jogszabályban meghatározott szorzó alapján, ebből az átlagjövedelemből kalkulálják.
Forrás: A számítások a jelenleg hatályos, 1997. évi. LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról 2.§ (5) és 20.§ (1) és (2) paragrafusaiban megfogalmazott szabályok alapján készültek és azokra vonatkoznak, akiknek a nyugdíja 2012. december 31–ét követően kerül megállapításra. A 2012. során nyugdíjba vonuló manyup tagokra vonatkozó szabályozás annyiból kedvezőbb, hogy esetükben a 2010.10.01. és 2011.11.30. között szerzett szolgálati időre teljes értékű TB nyugdíj jár. (A számításokat Spät Judit készítette.)
 

A hátrányos megkülönböztetés egyszerű: a manyup-tagok befizetéseit nagyságrendileg 25%-kal kisebb mértékben ismerik el azon járulékfizetőkhöz képest, akik sosem voltak manyup-tagok, vagy akik – az erős „ösztönzés” hatására – a manyup rendszerből a tiszta TB rendszerbe visszalépve, lemondtak a manyup-ban felgyűlt megtakarításaikról. Annak ellenére, hogy a manyup-tagok a pénztáruknak tagdíjat már nem utalhatnak, így, bár a jövedelmükkel arányosan ugyanannyival járulnak hozzá az állami nyugdíjkassza finanszírozásához, mint a többi járulékfizető, mégis jelentősen kisebb állami nyugdíjat fognak kapni. Ezt hívják hátrányos megkülönböztetésnek. (A diszkrimináció mértéke az utolsó oszlopban látható.)

A történet következő állomása – a működési feltételek ellehetetlenítése miatt – a nyugdíjkasszák megszűnése és vagyonuk állami kézbe kerülése lehet. Ha erre sor kerül, lesz mit mondanunk az újabb jogsértő államosításról, és jobb dolgunk nem lévén, írhatunk ismételten Strasbourgba.

A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy egyes kormányzati nyilatkozatok szerint, tervezik a fenti diszkrimináció megszüntetését. Nekünk azonban a hatályos jogszabályokból kell kiindulnunk a jogi álláspontunk megfogalmazásakor. A manyup-tagoknak pillanatnyilag azt tudjuk javasolni, hogy ne kapkodják el a maradásról, vagy a TB-be való visszatérésről szóló döntést. Hiszen – ismerve a törvényalkotás jelenlegi módját és tempóját – március 31-ig, a visszalépésre megadott határnapig, akár még meg is változhat a jelenlegi szabályozás.

 Szerző: Pokerface

süti beállítások módosítása