Korábban hírt adtunk arról, hogy a Magyar Helsinki Bizottság jogi segítséget nyújt sok ezer rendvédelmi dolgozónak. Talán vannak, akik nem értik, hogy miért segítünk azoknak, akiknek a szolgálati nyugdíját szolgálati járandósággá alakították át, és egyúttal az ellátásuk mértékét is csökkentették. Jó okunk van erre.
A szolgálati nyugdíj megvonása közvetlenül néhány tízezer embert érint, közvetve azonban mindenkit Magyarországon. Miért? Mert mindannyian rendelkezünk szerzett jogokkal, ha erre a mindennapokban nem is gondolunk, mint ahogy arra sem, hogy-e jogoktól bármikor megfoszthatnak bennünket. 2012. január 1-jén éppen ez történt 42 ezer nyugdíjassal, korábbi rendvédelmi dolgozókkal és katonákkal. Az eset számunkra, a közvetlenül nem érintett milliók számára azt az üzenetet hordozza, hogy az állam hasonlóan bánhat velünk is: elveszíthetjük azt, amit magától értetődően a magunkénak véltünk, nem bízhatunk abban, hogy amit törvényesen szereztünk, az a miénk is maradhat.
Igazságos-e a szolgálati nyugdíj?
A volt rendvédelmisek és katonák szolgálati nyugdíjának csökkentett összegű járandóságra váltását lényegében azzal indokolják, hogy a szolgálati nyugdíj szabályozása igazságtalan volt. Gyakran hallani, hogy nincs az jól, hogy egy volt rendőr már 45 éves korától otthon ülhet nyugdíjasként, míg másoknak 62 éves korukig kell dolgozniuk. Az ő munkájuk sem volt könnyebb, mint a rendőröké, hát tessék csak szépen visszamenni dolgozni a nyugdíjkorhatár eléréséig, mint ahogy mindenki más is teszi. Arról nem is beszélve, hogy a szolgálati nyugdíjasként lábukat lógatók között olyanok is akadnak, akik egész aktív életükben fel sem álltak az irodai asztal mellől, és csak azért, mert az az asztal éppen a rendőrségen, vagy a tűzoltóságnál volt, akár 20 évvel korábban nyugdíjba mehettek. Mi ez, ha nem igazságtalanság?
Ezek súlyos érvek. Kétségtelen, hogy a szolgálati nyugdíjra vonatkozó korábbi szabályozás irritáló következményekkel is járt, különösen akkor, amikor emberek milliói képtelenek megélni a munkával szerzett jövedelmükből, százezreknek meg munkájuk sincs. Sokan ezért támogatják a rendvédelmisek és katonák nyugdíjának megvonását, mondván: ki kell köszörülni a csorbát, érvényre kell juttatni az igazságosságot!
Az igazságosság azonban „mindig részleges és szubjektív”. Azaz, koronként változó, emberenként különböző, vallástól, politikai meggyőződéstől, világnézettől függő. A társadalmi együttélés és az alapvető életviszonyaink rendezését ezért nem szolgáltathatjuk ki a részleges és szubjektív igazságosság elvének. Ha így tennénk, minden jogi rendelkezéssel szemben megfogalmazhatnánk egy olyan álláspontot, amely szerint az igazságtalannak minősül. A társadalmi együttélést és az alapvető életviszonyok biztonságát csak a jogszabályok egyértelműsége, kiszámíthatósága, előreláthatósága képes garantálni. Ezt hívjuk jogbiztonságnak, ami az Alkotmánybíróság 1992-es, sokat idézett megállapítása szerint „a mindig részleges és szubjektív igazságosságnál előbbre való”. Ezért egy valódi jogállamban csak rendkívül erős okokra hivatkozással indokolható egy szerzett jog megvonása, vagy csökkentése.
A nyugdíjszabályokról határozottan kijelenthetjük, hogy csak „részlegesen és szubjektíven” igazságosak. Végeláthatatlan viták tárgya lehetne, hogy vajon egy tűzoltó, egy traumatológián dolgozó orvos, egy pszichiátrián dolgozó nővér, egy halottkém, vagy egy harminc gyerekre felügyelő óvónő munkája megterhelőbb-e. Azt is nehéz lenne eldönteni, hogy a balett-táncosok fokozott megterhelése és az a tény, hogy ötvenévesen nem szokás balettozni, elég indok-e a korkedvezményes nyugdíjra. Ráadásul, az elmúlt évtizedekben az egyes szakmákra és korosztályokra vonatkozó nyugdíjkorhatárok is számtalanszor változtak, megszámlálhatatlan kategóriát és csoportot hozva létre a nyugdíjasok között aszerint, hogy mikor született, mikor és milyen iskolába járt, mikor ment nyugdíjba, kapott-e rokkantnyugdíjat korábban stb. E téren utólag szinte lehetetlen objektíve helyes vagy igazságos elvek alapján rendet tenni. Ennek tudatában pedig, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye miatt, az esetleg részlegesen igazságtalan szabályozás is jobb, mint a több évtizedig hatályos törvények alapján szerzett jogok átalakítása egy újabb részlegesen igazságos módon.
Jogbiztonság, szerzett jogok és a nyugdíj
Azt egyszerű belátni, hogy a nyugdíj-jogosultság szerzett jog. Amikor munkát vállalunk, belépünk az állami kötelező biztosítási rendszerbe, és ennek keretében nyugdíj-járulékot fizetünk a jövedelmünk egy részéből. Cserébe az állam nyugdíjat folyósít nekünk, a törvényben meghatározott korhatár elérése és egyéb feltételek teljesülése esetén. A kötelező járulékfizetésből tehát személyes és előre meghatározott igényünk származik: legitim elvárás arra, hogy az állam úgy és azt biztosítja számunkra, ahogyan és amit a törvényben garantált.
A szolgálati nyugdíj is törvény alapján szerzett jog, függetlenül attól, hogy a volt rendőr, tűzoltó vagy katona kevesebb szolgálati idő után, vagy fiatalabb korában mehetett el nyugdíjba. Sőt, a szolgálati nyugdíj kedvezményes feltételei alapvetően nem is voltak igazságtalanok, hiszen munkájuk során a rendőrök, tűzoltók, katonák, börtönőrök jogellenes parancsot is kötelesek voltak végrehajtani, politikai jogaik egy részétől is meg voltak fosztva (sztrájk, nyilvános politikai tevékenység), valamint fokozott büntetőjogi felelősséggel is tartoztak (katonai bűncselekmények) és így tovább. Ezek olyan többletkötelezettségek, amelyek más dolgozókat nem terhelnek – éppen ezért szokásos a világban, hogy minden szolgálati jogviszonyban álló részesül valamilyen nyugdíjkedvezményben. A kedvezményük léte tehát önmagában nem igazságtalan. Azonban igazságtalan lehet a kedvezmény differenciálatlan mértéke. A tömegoszlatásban résztvevő „kommandós” biztos nagyobb kockázatot vállal, mint az irodai munkát végző rendőr, így, ami az előbbi esetén indokolt, az utóbbi esetén már nem az. De a múlt igazságtalanságai nem korrigálhatók a szerzett jogokat sértő módon, vagyis visszaható hatályú szabályozással. Az igazságtalannak tartott szabályok csak a jövőre nézve módosíthatók, mert a következmények viselése kisebb sérelemmel jár, mint a jogbiztonság felszámolása.
Persze, az előre nem látható körülmények lényeges változása esetén a szerződések módosítására is van lehetőség. Az állam például megtehetné, hogy meghatározott összeg fölött, átmenetileg minden nyugdíjat megadóztat, hiszen az mégsem járja, hogy míg milliók vállalják a gazdasági világválság és tízévnyi elhibázott gazdaságpolitika terheit, addig mások, a szerzett jogaikra hivatkozva, semmilyen áldozatot ne hozzanak. De erre csakis a következő három feltétellel kerülhetne sor:
- A nyugdíjat nem alakítják járandósággá, szociális segéllyé. A nyugdíj törvény alapján szerzett jog, s nem egy kényúr nagylelkű ajándéka – a jogcím ezért nem változhat.
- A nyugdíjak adóztatása nem lehet diszkriminatív: egy bizonyos összeghatár fölött minden nyugdíjra kell vonatkoznia, nem csak a volt rendőr, vagy tűzoltó nyugdíjára. Ha egy volt miniszter, vagy bárki más négy-öthavi minimálbérnek megfelelő nyugdíjat kaphat, akkor tőle is elvárható, hogy szükség esetén ő is vállaljon terheket.
- Mivel a nyugdíj szerzett jog, mértéke csak átmenetileg csökkenthető olyan válsághelyzetekben, amikor a közös társadalmi felelősségvállalás ezt elkerülhetetlenül szükségessé teszi.
Szerző: Pokerface és Satyagrahi
