Az Európai Unió Bírósága meghozta döntését a magyar bírák kényszernyugdíjazása kérdésében. Semmi meglepő nincs benne, a magyar szabályozás jogsértő. Annyi érdekes talán, hogy a kormány érveinek színvonala semmivel nem volt jobb, mint amikor maga próbálta megvédeni döntését a közmédiában.

[caption id="attachment_1026" align="aligncenter" width="560" caption="Öreg bíró nem vén bíró"][/caption]

Mint ismeretes, a kormány két lépésben 274 bírót rúgott ki, ez a bírói kar nagyjából egytizede. A 2012-ben a kényszernyugdíj a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese mellett 9 ítélőtáblai és megyei elnököt, 7 ítélőtáblai és megyei elnökhelyettest, 17 kollégiumvezetőt, 2 kollégiumvezető-helyettest, 69 tanácselnököt, 15 városi (kerületi, munkaügyi) elnököt, 1 városi elnökhelyettest és 3 csoportvezető bírót érint, a többi bíró nem vezető beosztású. Hogy az Alkotmánybíróság (AB) ne vizsgálhassa a szabályozást, jól beleírták az Alaptörvénybe is a kényszernyugdíjazást. Azt is rosszul, így az AB megsemmisítette a szabályozást. De hogy túl nagy kárt ne okozzon a kormánynak, a határozatában hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a bírák eltávolítása több okból alkotmányellenes volt  (sértette például a bírói függetlenséget és a diszkrimináció tilalmát), a bírákat az AB döntése alapján nem kell visszahelyezni. Nesze, semmi, fogd meg jól, mondták néhányan, talán nem is alaptalanul.

A bíróság ilyen mértékű lefejezése az Európai Unióban példátlan, nem csoda, hogy ott is szemet szúrt a dolog. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, azt állítva, hogy az intézkedés ellentétes a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló 2000/78/EK irányelvvel, mert diszkriminatív. A 18 oldalas ítéletből különösen érdekes, hogy a kormány két, nyilvánvalóan védhetetlen érvvel próbálta meg igazolni, hogy a nyugdíjkorhatár nyolc évvel történő átmeneti nélküli leszállítása rendben van. Az egyik szerint ezzel lehet szolgálni a nyugdíjrendszer egységesítését. Az érvvel több baja is volt a Bíróságnak, a legalapvetőbb az, hogy az állítás nem felel meg az igazságnak. Ugyanis a nyugdíjkorhatár 2014-2022. között fokozatosan 65 évre fog emelkedni, vagyis nem igaz az, hogy a bírák kirúgásával egységes szabályokat érvényesítenének a bírákra: van, akinek 62 évesen kell elmennie, de pár év múlva már csak 65 évesen kellene ezt megtennie. Az eltérés magyarázhatatlan, a 62 éves bírák kirúgása pedig ennek fényében szükségtelen.

A másik érve az volt a magyar kormánynak, hogy így lehet "kiegyensúlyozottabb korstruktúrát" kialakítani az ítélkezésben, vagyis jogszerű cél a bírák fiatalítása. Az érv brutális megalapozatlansága könnyen belátható, ha belegondol valaki, hogy érezné magát, ha lenne egy határozott idejű szerződése, amiből azzal az indokkal rúgják ki, hogy pocsék a munkaerő-piaci helyzet, mert a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. A Bíróság ennél szofisztikáltabb volt, megállapította, hogy a közel 300 bíró kirúgása már középtávon sem alkalmas intézkedés arra, hogy a fiatalok munkaerő-piaci helyzetén érdemben javítson. Hiszen jövőre már csak egy korcsoport helyébe tudnak majd fiatalok lépni, és azokban az években, amikor emelkedni fog a nyugdíjkorhatár, egy helyébe sem. Egy teljes bírósági rendszer lefejezése, 274 bíró átmenet nélküli kirúgása pedig nyilván aránytalan azzal, hogy 274 fiatalnak állást adunk (arra nem is tér ki a luxemburgi ítélet indokolása, hogy bírósági helyek egy részét nem is állástalan jogászok, hanem más jogászi pályán évek óta dolgozók foglalták el).

Az eset ezzel nincs megoldva, a kirúgott bírákat még mindig nem helyezték vissza, ráadásul a fáma nem szól a Legfelsőbb Bíróság elnökének korábbi kirúgásáról, ami egy másik szabály alapján történt. Mindenesetre a mai döntés alapján a kormány azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartja a Bíróság döntését. Az IMF-től ugyanezt követeli magának óriásplakátokon. Most elválik, mit is ért ez alatt.

M. Tóth Balázs