Kiválaszthatja-e a színházi rendező a saját kritikusát? Az alperes a felperes ügyvédjét egy polgári perben? És a rendőrség a terhelt védőjét egy büntetőeljárásban?
Az utolsó kérdésre a válasz igen. A büntetőeljárások alapvető garanciális kérdése, hogy a rossz anyagi körülmények között élők is hatékony jogi segítséghez juthassanak. Ez következik az alkotmányos és nemzetközi egyezményekben is rögzített alapelvekből, a védelemhez való jog és a bíróság előtti egyenlőség elvéből. Magyarországon, ha a gyanúsított nem tud ügyvédet fogadni a nyomozás során, a rendőrség mondja meg, ki legyen a terhelt kirendelt védője. Márpedig a rendőrség – szerepénél fogva – ellenérdekelt: feleslegesnek tűnő jogászkodástól mentesen, minél gyorsabban szeretné lezárni az ügyeket. A rendőrség tehát – az esetek többségében – maga választhatja meg a kritikusát, ami gátolja a hatékony védelemhez való jog érvényesülését.
Hogy Magyarországon nincs minden rendben a kirendelt védői rendszer körül, nem újdonság azok számára, akik már közelről láttak büntetőeljárást. Számos tanulmány bírálta a kirendelt védői munka színvonalát, és a Magyar Helsinki Bizottság is többször vizsgálta a kérdést. Lásd például a kirendelt védői rendszer gyakorlatát bemutató tanulmányunkat.
A védői teljesítményt nehéz mérni, mert például az ügyvédi taktika része lehet, ha a védő egyetlen észrevételt sem tesz a nyomozás során. Mégis, vannak olyan mutatók – például, hogy a védő jelen volt-e az eljárási cselekményeken, betekintett-e az iratokba stb. –, amelyekből következtetni lehet az ügyvédi munka színvonalára. Ha például a védő el sem megy ügyfele kihallgatására, biztosan nem tudja magas szinten ellátni a védelmét. A kutatásaink kimutatták, hogy a kirendelt védők aktivitása elmarad a meghatalmazott védőkétől, például a kulcsfontosságú első kihallgatáson, az esetek mindössze 16%-ában vett részt a kirendelt védő, míg ugyanez az arány a meghatalmazott ügyvédek esetében 63% volt (Bővebben). Ha a védő nincs jelen a kihallgatáson, nem képes eldönteni, hogy érdemes-e indítványt tenni, kérdéseket megfogalmazni, vagy jobb a hallgatás. Márpedig a számok arra utalnak, hogy a rendőrség hajlamos olyan védőt kirendelni, aki személyesen nem jelenik meg az eljárás során. (Lásd még itt.)
A Helsinki Bizottság vizsgálata során, a kirendelési gyakorlatra vonatkozóan adatokat kért 7 budapesti, 23 helyi és 7 megyei kapitányságtól. Az adatok nagy szórást mutattak, egy-egy szám még minket is meglepett. 19 kapitányságon az ügyek több mint harmadát látta el ugyanaz a védő, és volt olyan kapitányság, ahol egyetlenegy ügyvéd kapta a kirendelések 82%-át. Az aránytalan kirendelési gyakorlat következtében előfordulhat, hogy egy kirendelt védőre évente akár 453 büntetőügy is juthat. Ennyi ügyben még több ügyvédjelölt segítségével sem lehet lelkiismeretesen eljárni. Ráadásul, ha egy ügyvéd a megélhetését a kirendelésekre alapozza, valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy kellemetlenségeket okozzon-e a nyomozóknak.
Ráadásul ma már szó sincs arról, hogy az ügyvédek kényszerűségből látnak el kirendeléseket. A válság ide is elért, sokan vállalnak képviseletet a sokat kritizált, a megszokott ügyvédi tarifákhoz képest nevetségesen alacsony, 3 ezer forintos óradíjért.
Az órabéreket a Helsinki Bizottság sem tudja emelni, arra azonban van ötletünk, hogy a rendőrség miként rendelhetne ki védőt anélkül, hogy konkrétan megnevezné, hogy ki legyen az. Kifejlesztettünk egy végtelenül egyszerű szoftvert, amelyet – az ORFK segítségével és a területi ügyvédi kamarákkal együttműködve – három rendőrkapitányságon teszteltünk hét hónapon át. A rendőrség központi számítógépes rendszerébe, a RobotZsaruba integrált szoftver véletlenszerűen választja ki a kirendelhető ügyvédet. A program képes arra, hogy figyelembe vegye, hogy kik vállalnak kirendelést, illetve, hogy a kiválasztott ügyvédnek mi a szakterülete. A program lehetővé teszi, hogy esetenként egy-egy alkalommal új védőt kérjen a rendőrség, hiszen előfordulhat, hogy a „felajánlott” ügyvéd éppen nem elérhető, vagy nem ér rá.
Ügyenként átlagosan hét alkalommal éltek ezzel a lehetőséggel a rendőrök. Általában azért, mert a védő nem volt elérhető, de az is előfordult (73-szor), hogy értelmetlen szöveget írtak be a megfelelő rubrikába indokként – csak hogy szerepeljen ott valami – és továbbléphessenek. Néhány további esetben, a rendőr nem rejtette véka alá, hogy szoftver helyett szívesebben választana inkább maga védőt: „Én akarok választani.”, „Másikat kérek.”, „Miért kellene indokolni?” Az új választás lehetőségének biztosításával előfordulhat, hogy a nyomozó addig nyomkodja az „enter” billentyűt, amíg a gép ki nem dobja a neki tetsző ügyvédet. Ez azonban visszakereshető és ellenőrizhető a szoftver segítségével.
A legfontosabb kérdés, hogy a szoftver használatával vajon megváltozik-e érdemben a védők kiválasztása, és hatékonyabb lesz-e a kirendelt védők munkája. 115 akta elemzése alapján állíthatjuk, hogy a modell működik, nőtt a védői aktivitás. Többször voltak jelen az ügyvédek az első kihallgatásokon, az iratismertetéseken, és másolatot is gyakrabban kértek az iratokból.
Az eljárás összes szereplőjének, így a rendőrségnek is az lenne az érdeke, hogy átlátható és elfogultságoktól mentes módszerrel válasszon védőt a nyomozóhatóság, és még a gyanúja se merülhessen fel annak, hogy a saját szempontjait helyezi előtérbe a védő kiválasztásakor. Hogy a kis átalakítást igénylő szoftver a rendőrség bevezeti-e, már csak a döntéshozókon múlik.
Szerző: Esetlegedit
