A kormány új Büntető Törvénykönyvet készít. A gyűlölet-bűncselekmények szabályozása azonban – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tervei szerint – nem változik. Pedig a módosításra szükség lenne.

Magyarországon évente ezres nagyságrendű gyűlöletből elkövetett cselekmény fordulhat elő. Romákat, zsidókat, kínaiakat, melegeket, afrikai és latin-amerikai embereket bántalmaznak származásuk, vallásuk, szexuális irányultságuk miatt. Ezek töredéke jut a hatóságok tudomására, alig párból lesz valódi ügy.

A hivatalos statisztikákban 2008-ban összesen 9, 2009-ben 12, 2010-ben 19, és 2011-ben is csak 35 eset szerepel. A majd’ 20 millió lakosú Romániában, egy év alatt 59 eljárást indítottak. Ezzel szemben a 9 milliós Svédországban közel 6 ezer ügyet regisztrálnak évente. Minden bizonnyal nem a jogi szabályozás közötti kisebb eltérések okozzák a rendkívüli különbséget. Ezt támasztja alá például a gyűlöletcsoportok nyomon követésével foglalkozó Athéna Intézet adatbázisa is, amelyben a nyilvánosságot kapott gyűlölet-bűncselekmények listáját vezetik. 2009-ben például 36 esetet tüntetnek fel, míg a hivatalos statisztikában csupán 12 ügy szerepel. A valós arányokról e számok beszédes képet rajzolnak. Egyes kutatások szerint a gyűlölet-bűncselekmények 99%-át nem jelentik az áldozatok. A jogszabályi háttér és a jogalkalmazás hiányosságai miatt az esetek nagy részében nem kerül sor a felelősségvonásra. Pedig a következetes fellépés mindannyiunk érdeke.

Gyűlölet-bűncselekmény, ha az elkövető azért (is) bántalmaz vagy kényszerít egy másik embert valaminek a megtételére vagy eltűrésére, vagy tanúsít vele szemben garázda (olyan kihívóan közösségellenes magatartást, amely félelmet, megbotránkozást kelthet), mert előítéletes vele szemben. Azaz, az meggyőződése, hogy áldozata alacsonyabb rendű, vele szemben – pusztán a védett csoporthoz való tartozása miatt – jogos a megvetés.

Persze nem minden előítéletnek látszó szándékot ítél meg azonosan a büntetőjog. Legfeljebb aljas indoknak minősül, ha valaki a hamburgert zabálókat vagy a kutyabarátokat ütlegeli rendszeresen. Gyűlölet-bűncselekmény olyan emberek sérelmére követhető el, akik személyiségük közös, lényegi vonása alapján tartoznak egy csoporthoz. A csoportalkotó tulajdonság olyan, amelyről nem lehet lemondani vagy annak megváltoztatása nem várható el az egyéntől. Ilyen például a roma származás, vagy a politikai meggyőződés.

Ha valakit felpofozok és felszakad a szemöldöke, könnyű testi sértést követek el. Még büntetőeljárás sem lesz belőle, kivéve, ha a sértett berágott és igazságot követel (ez az ún. magánindítvány). Ha kicsit megverem a roma szomszédom, mert a kukát folyton a garázsom elé húzza, begurulva lenyomok neki egyet, amitől felszakad a szemöldöke, az szintén „csak” könnyű testi sértés. Ha ő feljelent a rendőrségen, az is lehet, hogy csak egy megrovás lesz a vége. Ha viszont azért verem meg a szomszédom, mert cigány, akkor szigorú felelősségrevonás vár rám (legalábbis elvileg). Akkor is, ha még a szemöldöke sem szakadt fel.

A megítélésbeli és a büntetésbeli jelentős különbség az elkövetőnek a büntetőjog által is értékelt szándékában, motivációjában rejlik. Ha a cselekmény kiváltó oka az elkövető cigány emberekkel szembeni előítélete, akkor a bántalmazás nemcsak a szomszédomnak okoz sérelmet, hanem a cigányság egészének. Emiatt értékel szigorúbban a büntetőjog olyan cselekményeket, amelyeket az előítéletes szándék nélkül figyelmen kívül hagyna vagy enyhébben büntetne.

Vajon ezek alapján védelemre szorulnak a szélsőséges politikai eszmét vallók is? Nem! A jog nem ad különleges védelmet azoknak, akiket emberi méltóságot sértő, alkotmányellenes eszméik formálnak csoporttá. A büntetőjog az emberek testi integritását korlátok nélkül védi, a véleménynyilvánítással kapcsolatban is védelmet nyújt, de csak bizonyos keretek között. A másokat szisztematikusan megalázó, megsemmisítésüket valló eszméknek a büntetőjog nem nyújt menedéket.

Mi az oka akkor, hogy mégis ilyen kevés esetben lépnek fel a hatóságok ma Magyarországon gyűlölet-bűncselekmények miatt? A jogalkalmazók, a rendőrség, ügyészség felkészültsége korántsem tökéletes. De nem csak a jogalkalmazók, hanem a jogi szabályozás hibái is problémákat okoznak a gyakorlatban. A két legfontosabb hiányosságot említjük. Egyrészt, ha a védett csoportok (tehát pl. vallási közösségek tagjai vagy a melegek) vagyontárgyait megrongálják, akkor az elkövetőt nem gyűlölet-bűncselekmény miatt, hanem a sokkal kevésbé súlyos rongálás bűncselekménye miatt üldözi a rendőrség. Ezt kevésbé szigorúan is büntetik, holott az elkövetők motivációja egyes esetekben gyűlöletből fakad. Gyöngyöspatán például a romák által lakott utcában lévő ház ablakát egy, a Véderőben „szolgáló” férfi kővel dobta be, miközben mocskolódva szidta a cigányokat. Nem kérdés, hogy cselekményét a gyűlölet motiválta. A jogi szabályozás hiányosságai folytán mégsem e tette miatt, hanem a jóval enyhébb megítélésű rongálás miatt vonták felelősségre.

Másrészt a joggyakorlatban óriási a káosz abban a tekintetben is, hogy mely csoportok jogosultak a büntetőjog fokozott védelmére. Ennek szomorú példája a miskolci ügy, ahol a Helsinki Bizottság ügyvédje is védőként jár el. A bíróság olykor a „magyarnak”, „a magyar nemzethez tartozónak”, „a magyar lakosság körébe tartozó csoportoknak” nevezett sértetteket gondolta a védett csoport tagjának. Nem is a megengedhetetlen terminológiai „sokszínűség” a leginkább égbekiáltó gond az ítélettel. Hanem az, hogy a sértettek – ahogy arra a tárgyalás folyamán fény derült – nem kaphatnak többletvédelmet, mert az autójukat megrongáló roma származású elkövetők nem a szélsőséges eszméket valló csoporthoz való tartozásuk miatt támadták meg a sértetteket, hanem – feltehetően – félelemből. Az elkövetők tettét tehát leginkább garázdaságként értékelheti majd a bíróság a megismételt eljárásban.

Annak érdekében, hogy a gyűlöletből elkövetett rongálás ne maradhasson megfelelő büntetés nélkül, és a védelemre érdemes kirekesztett csoportoknak ezt biztosítsa is az állam, a Helsinki Bizottság a büntető jogszabályok pontosítását javasolta a kormánynak. Azt kértük, hogy a gyűlölet-bűncselekményeknek egy új formáját iktassa be a jogalkotó a törvénybe, így súlyuknak megfelelően büntessék az előítéletes motivációból elkövetett rongálást. Továbbá azt követeltük, hogy a védett csoportokat sorolják fel a Btk.-ban, de legalábbis írják elő, hogy csak az lehet egy gyűlölet-bűncselekmény sértettje, aki személyisége lényegi vonását jelentő tulajdonság, pl. etnikai hovatartozása, vallása vagy lelkiismereti meggyőződése, szexuális irányultsága alapján tartozik egy védett csoporthoz. Az új Btk. beterjesztésekor kiderül, hogy a kormány elfogadja-e javaslatunkat.

szerző: Tell Vilma

Az Alkotmánybíróság szerint, a parlamenti jogalkotás elmúlt másfél évben tapasztalt rohamtempója a „megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti”. A kormánypárt frakcióvezetője szerint az AB értetlen, hiszen „vannak olyan helyzetek, amikor 48 óra alatt kell a kormánynak a gazdasági problémákat megoldania”, a hatékonyság érdekében szükségszerű megoldásokat kell alkalmazniuk, de a vitákat nem akarják elfojtani. Lázár János félrebeszél: a tavaly, rohamtempóban meghozott jogszabályok 99 százaléka nem gazdasági problémát orvosol, de a kormány ezekben a kérdésekben sem folytatott érdemi egyeztetést senkivel. És most nem is a kilenc nap alatt elfogadott [a]laptörvényről beszélünk.

Évek óta részt veszünk a jogszabály-tervezetek véleményezésében. Így tettünk 2011-ben is, amikor – többek között – értékeltük a büntetőjogi szabályok módosítását, az új szabálysértési kódexet és a kínzás elleni ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyvéhez kapcsolódó magyar szabályozás tervezetét. Ugyan az utóbbi jogszabály kevésbé ismert, mégis e beszédes példán mutatjuk be, hogy a gyakorlatban hogy (nem) működik a nemzeti együttműködés rendszere, milyen a Lázár-féle többségi demokrácia, amely mindent visz. A mintázat mindhárom törvénytervezet esetében megegyezik.

A kormány 2011. október 17-én tette közzé a honlapján az ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyvéhez kapcsolódó törvény tervezetét. A véleményezésre mindössze négy napot biztosított az előterjesztő. Összeszedtük magunkat, leültünk, tanulmányoztuk, hozzáolvastunk és megírtuk a véleményünket. Október 21-én, pénteken este 10-kor elküldtük észrevételeinket a minisztériumnak. Hétfőn, az interneten szörfölve akadtunk rá arra, hogy a kormány már pénteken – azaz a véleményezési határidő lejártának napján – benyújtotta a törvénytervezetet az Országgyűlésnek. Vajon a minisztérium mikor értékelte a beérkezett észrevételeket, a kormány mikor vitatta meg a tervezetet? Vagy lehetséges, hogy a benyújtott véleményeket el sem olvasták, és a tervezetet meg sem vitatták? A törvényjavaslatot hétfőn megtárgyalta a parlament, és még aznap, módosító indítványok nélkül megszavazta. Ennyit az egyeztetésről.

(Az eset leírása, „bizonyítékokkal” alátámasztva a képre kattintva érhető el.)

A törvénytervezetben foglaltak nyilvánvalóan nem érintenek gazdasági kérdéseket, és nem is igényelnek azonnali intézkedést. Ugyan a kínzás megelőzése vitathatatlanul elsőrendű feladat, gyors beavatkozást, hatékony eszközöket igényel, én nem tűr halasztást. Azaz tűrnie kell, hiszen a törvényt csak 2015-től kívánja hatályba léptetni a kormány.

Számon kérhetnénk az összes hasonló eljárásban a tisztességet, a véleményezésre felkért fél tiszteletét. De hagyhatjuk is a naivan feltételezett alapvető korrektséget, szakmaiságot. Ennél sokkal jobb alapunk van arra, hogy elvárjuk, követeljük az egyeztetést: ez pedig a regnáló kormányzat által alkotott, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény. A jogszabály pontosan megfogalmazott kötelezettségeket ír elő a jogalkotó számára, és még csak nem is az alapelvek szintjén. Többek között az alábbiakat:

• visszaigazolás küldése a beérkezett véleményekről a feladónak;
• megfelelő idő biztosítása a jogszabály-tervezetről szóló vélemények elkészítésére;
• és az azt megalkotók számára is, hogy érdemben értékelhessék a javaslatokat;
• a beérkezett, de el nem fogadott véleményekről szóló összefoglaló, valamint a véleményezők listájának elkészítése és közzététele.

A kormány, a társadalmi részvételről szóló törvény által előírt kötelezettségeit – a fent említett három jogszabály vonatkozásában – egyik esetben sem teljesítette. Indokolási kötelezettségét és a hatásvizsgálat elkészítésére vonatkozó feladatát is csupán formálisan látta el. Ezzel megsértette a saját maga alkotta törvény rendelkezéseit, hiszen kizárta a jogszabályok előkészítésében való érdemi társadalmi részvétel lehetőségét.

Mindezt megírtuk Navracsics Tibornak, a tervezeteket az Országgyűléshez benyújtó miniszternek, aki általános jelleggel felel a jogszabály-előkészítés szakmai színvonaláért. A miniszter válaszában kifejtette, hogy fontosnak tartja a társadalmi részvételt, és a rendelkezésére álló eszközökkel „törekszik” a törvényben foglaltak érvényesítésére. Majd a továbbiakban kitért arra, hogy a hivatkozott három tervezet közül kettő vonatkozásában miért utasította el észrevételeinket.

Üzenjük, majd mi is „törekszünk” jogi kötelezettségeink, például a büntető törvénykönyvben meghatározott tilalmak tiszteletben tartására. A kudarc esetére zsebünkben hordjuk Navracsics levelét, melynek értelmében a puszta „törekvés” elegendő válasz.

Apropó, büntető törvénykönyv. Az új törvénykönyvet a minisztérium szakmai apparátusa és négy „külsős” szakember készítette elő több hónapon keresztül. A véleményezésre azonban, a hírek szerint csupán három hét áll majd rendelkezésünkre. Vajon figyelembe fogja venni valaki az észrevételeinket?

Szerző: Tell Vilma