A magukat az Országház parkolója elé láncoló LMP-s képviselők és aktivisták úgy látják, az ügyükben hozott közkegyelmi törvény sérti alkotmányos és nemzetközi szerződésben garantált emberi jogaikat. Ezért múlt héten tizenegy érintett alkotmányjogi panaszt tett, ma pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak. Jogi képviseletüket a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látja el.

[caption id="attachment_733" align="aligncenter" width="560" caption="Hárman a tiltakozók közül. Stoposok"][/caption]

Mint ismeretes, tavaly december 23-án, az Országgyűlés téli ülésszakának utolsó napján az LMP képviselői és aktivistái az Országház gépkocsi-parkolójának kijáratai előtt leláncolták magukat, és ezzel egy időre, míg a rendőrök el nem vitték őket, megakadályozták az autóforgalmat. A zöld párt frakciója és szimpatizánsai – akikhez a Demokratikus Koalíció és az MSZP politikusai is csatlakoztak – így kívántak tiltakozni a törvényhozási hajsza, valamint a kormánypártok demokrácia- és jogállamrombolása ellen.

A tiltakozók ellen személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárás. Nekik azonban a kezdetektől fogva az az álláspontjuk, hogy tettük a véleménynyilvánítás keretei között maradt, és mivel a Parlament gyalogos megközelítésében s elhagyásában senkit nem akadályoztak, ezért bűncselekményt nem követtek el, legfeljebb szabálysértést. Jogerős bírósági döntés ügyükben azonban már biztosan nem születik.

Történt ugyanis, hogy idén márciusban az Országgyűlés kormánypárti többsége eljárási kegyelmet gyakorolt a tiltakozókkal szemben. Az eseti közkegyelemről szóló törvényt a kormánypártok frakcióvezetői nyújtották be. Az LMP-sek – ahogyan a DK-sok és MSZP-sek is – már akkor jelezték, nem kérnek a kegyelemből, és a szavazástól távolmaradtak. De nem csak a kormánypártok politikai gesztusával, a törvény szövegével sem értettek egyet – mint ez kiderül a zöld pártiak múlt héten az Alkotmánybírósághoz benyújtott panaszából. A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ a közkegyelmi törvényről akkor azt mondta, hogy a tüntetések során az aktivisták semmilyen bűncselekményt nem követtek el, ezért az ellenük indult eljárásokat bűncselekmény hiányában kellene megszüntetni, nem pedig a közkegyelem módszerét alkalmazni.

A 2012. XII. törvény 1. §-a ugyanis úgy fogalmaz: Nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás a 2011. december 23-án az Országházat körülvevő elzárt terület egyes bejáratainak több személy egymáshoz, illetve a kapukhoz láncolásával megvalósított lezárásával összefüggésben elkövetett, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti személyi szabadság megsértése bűntette miatt.

Az összesen öt bekezdésből álló törvény még két másik ponton is azt állítja, hogy a tiltakozók bűncselekményt követtek el. A Helsinki Bizottság és a TASZ az LMP-sek képviseletében ezeket a törvényhelyeket kérik megsemmisíteni az alkotmánybíráktól. Arra hivatkoznak, hogy a bíróság egyetlen egyszer sem állapította meg bűnösségüket, így a törvény olyan állapotot vesz adottnak, ami sohasem következett be – és éppen a közkegyelem következtében sohasem fog bekövetkezni.

Az LMP-s tüntetők szerint a közkegyelmi törvény megfogalmazása két ponton is sérti alkotmányos jogaikat: egyrészt a jó hírnévhez fűződő jogukat, másrészt az ártatlanság vélelmét.

Előbbinél úgy érvelnek, hogy egy személynek a társadalmi megítélését nyilvánvalóan rontja, ha azt állítják róla, hogy bűncselekményt követett el. Márpedig a törvényszöveg ez esetben „anélkül tekinti ténynek, hogy a közkegyelemben részesített indítványozók bűncselekményt követtek el, hogy ez valamely büntetőeljárásban jogerősen megállapítást nyert volna” – fogalmaznak alkotmányjogi panaszukban. Úgy vélik, a jó hírnévhez fűződő jog esetében a magyar alkotmányjogi és az európai emberi jogi gyakorlat nagyon hasonló.

Az ártatlanság vélelménél ez még nem mondható el. Az Alaptörvény szerint senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az Alkotmánybíróság eddig ezt csak szűken értelmezve leginkább abban a kontextusban vizsgálta, hogy a bűnösséget jogerősen megállapító bírósági döntés hiányában a bűnösséghez kapcsolódó jogkövetkezmények nem alkalmazhatók a terheltekkel szemben. Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont az ártatlanság vélelmét kiterjesztette a közhatalmi szerveknek és szereplőknek arra a kötelezettségére is, hogy jogerős büntető ítélet hiányában senkit ne nyilvánítsanak felelősnek valamely bűncselekmény elkövetéséért. A strasbourgi bíróság számos esetben állapított meg jogsérelmet abban az esetben, ha a közhatalom valamelyik képviselője idő előtt vagy tévesen valakit bűnösnek állított be. Márpedig, fogalmaznak az LMP-sek, az ő esetükben egyenesen az Országgyűlés mint közhatalmi entitás mondja ki, hogy bűncselekményt követtek el, noha arról nincsen jogerős bírósági döntés.

Az alkotmányjogi panasz elbírálásán is túlmutat, hogy az Alkotmánybíróság mennyire veszi figyelembe a strasbourgi gyakorlatot az ártatlanság vélelmének kérdésénél. A taláros testület ugyanis 2010-ben is kimondta: az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi (jellemzően a strasbourgi bíóság által kibontott) jogvédelem szintje. Az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot, az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző, „precedens-határozataiból” ez kényszerűen nem következne.

Az alkotmányjogi panasz és a strasbourgi beadvány elbírálásának nincs kötött határideje.

Múlt pénteken nyújtották be a kormányzó koalíció képviselői a 2011. december 23-i LMP-s élőlánccal kapcsolatos közkegyelmi törvény tervezetét. Jó alkalom ez arra, hogy megvizsgáljuk, valóban egyenlőségjelet kell-e tenni a két akció közé, ahogy azt többen elvárnák. Például Török Gábor politikai elemző, aki blogjában kifejtette: a megmozdulások lényege közös, hisz mindkét esetben parlamenti képviselők tiltakoztak a polgári engedetlenség útjára lépve, ezért míg a politikusoktól csak-csak elmegy, hogy párthovatartozásuktól függően teljesen máshogy ítélik meg a két esetet, „de akinek nem ez a hivatása, az azért lehetne egy kicsit következetesebb”.

Nos, nekünk nem ez a hivatásunk, mégis alapvetően különbözőnek látjuk a két akciót. Minden bizonnyal azért, mert míg a politikai elemző szemszögéből mindkét esetben csak, vagy elsősorban annyi látszik, hogy parlamenti pártok az utcára, mégpedig a Parlament előtti utcára vitték a politikát, tehát kiléptek a politizálás szokásos keretéből, jogászként érzékelünk egy jelentős, bár első pillantásra talán nehezen észrevehető eltérést: az egyik esetben valóban polgári engedetlenségről van szó, a másikban viszont nem.

A polgári engedetlenség lényege, hogy az érintettek formálisan jogellenes cselekménnyel hívják fel a figyelmet arra, hogy a jogrendszer valamilyen szabálya, vagy intézményének működése nem felel meg az alapvető erkölcsi, jogi elveknek. Az engedetlenség azért „polgári”, mert akik ehhez folyamodnak, alapvetően tiszteletben tartják a jogrendet. Ebből az következik, hogy a jogszabályok tudatos megsértése csak végső eszköz lehet: olyankor használatos, ha az engedetlenkedők már minden jogszerű megoldást kipróbáltak, de nem jártak sikerrel, vagy eleve nincsenek is jogi eszközeik a problémás szabály vagy gyakorlat megtámadására, megváltoztatására. Ennek a meghatározásnak az LMP akciója megfelelt, a Fideszé azonban nem.

Fotó: HVG/Fazekas István

2007-ben a kordont a rendőrség a rendőrségi törvénynek az úgynevezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedésre vonatkozó szabályai alapján állította fel. Ez ellen az intézkedés ellen a törvény biztosítja a panasz lehetőségét, amelyet ugyan elsőfokon a budapesti, másodfokon pedig az országos főkapitány – tehát maga a rendőrség – bírál el, azonban végső soron bíróság előtt is megtámadható. Szintén indítható személyiségi jogi per a mozgásszabadság megsértése miatt, továbbá egy, a lezárt területre szóló demonstráció bejelentése, majd a bejelentés rendőrségi elutasítása után meg lehet próbálkozni a gyülekezési törvényben szabályozott soron kívüli bírósági jogorvoslattal is.

Van tehát nem is egy jogi lehetőség a sérelmesnek tartott helyzet orvoslására. A jogtisztelő polgári engedetlenkedőnek először ezt az utat kell megpróbálnia, és csak akkor nyúlhat a hidegvágóhoz, ha nem jár sikerrel, vagy az eljárás olyannyira elhúzódik, hogy a további várakozásnak nyilvánvalóan nincs értelme. Csak ilyen előzmények után mondható ugyanis, hogy a tudatos jogsértés valóban a jogrendszer tiszteletén alapul. A Fidesz (szemben például a Helsinki Bizottság társelnökével, aki benyújtotta és – bár tagadhatatlanul hosszú idő alatt – végül sikerre vitte a Kossuth tér lezárása elleni rendőrségi panaszt) úgy esett neki a kordonnak, hogy azt megelőzően 100 napig semmit sem tett az elbontásáért, noha több jogi eszköz közül választhatott volna ennek érdekében.

Fotó: HVG/Stiller Ákos

Az LMP ezzel szemben nem egy bíróság vagy más hatóság előtt megtámadható, jogi úton orvosolható anomália ellen tiltakozott az élőlánccal, hanem a kétharmados parlamenti többség által meghonosított, az érdemi politikai vitát lehetetlenné tevő, és így az ellenzéki szerepet teljességgel kiüresítő jogalkotási gyakorlat ellen. (Ne feledjük, december 23-án ebből a szempontból szimbolikus jelentőségű események történtek az Országgyűlésben: többek között a választójogi törvény elfogadása és a házszabály azon módosítása, amelynek értelmében ülésszakonként hatszor úgy lehet törvényt hozni, hogy a frakciók mindössze 15 percet kapnak a véleményük kifejtésére.) Az Alkotmánybírósághoz fordulás feltételeinek módosításával az LMP képviselői számára lehetetlenné vált, hogy akár a tartalmukra, akár az elfogadásuk módjára hivatkozva kérjék egyes törvények megsemmisítését, így a jogrendszeren belül nem maradt számukra eszköz az annak szellemét sértő intézményi gyakorlattal szembeni fellépésre. Demonstrációjuk ezért – szemben a Fideszével – valóban a jogrendszer lényegének tiszteletén alapuló polgári engedetlenség volt. Nem szükségszerű tehát, hogy következetlen, politikailag elfogult, vagy kettős mércével mér, aki nem tesz egyenlőségjelet a kordonbontás és a karácsonyi élőlánc közé.

Szerző: Mortal Wombat