Helsinki Figyelő


„Debreczeni világképében csak pártok vannak, jobboldal, baloldal, oszt, jó napot. Nem érti, hogy egy jogvédő, egy tisztességes újságíró vagy egy tisztességes politikai gondolkodó számára vannak jogszabályok, vannak emberi jogok, van emberi méltóság” – írja Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalom január 25-i számában. Cikkét a szerző beleegyezésével és az ÉS nagyvonalú engedélyével teljes terjedelemben közöljük.

[caption id="attachment_1453" align="aligncenter" width="560" caption="Kunijosi Utagava: Tiszta víz Horikavánál"][/caption]

Elfoglaltuk – mit kezdjünk vele?

Debreczeni József 2006-ról

A forradalmak, felkelések, lázadások kitörnek, nem szervezi őket senki. Ki tervezte a bostoni Tea Partyt vagy a Bastille lerombolását? Azt sem tudja megmondani senki sem, hogy a tömegek dühkitöréséből világtörténelmi esemény lesz-e, vagy csupán két napig tartó zavargás. A megtervezett hatalomváltást viszont helyesebb puccsnak nevezni. Világtörténelmi jelentőségük ezeknek is lehet. Gondoljunk arra a gondosan megtervezett katonai akcióra, amelynek a nevét sok százmillió embernek, sok évtizeden át csupa nagy kezdőbetűvel kellett leírnia és kimondania: Nagy Októberi Szocialista Forradalom.

A forradalmak ellenfeleinek létérdekük, hogy bebizonyítsák, a lázadást ellenük gonosz cselszövők tervezték. A Kádár-rendszer önigazolásának alaptétele volt, hogy az „ellenforradalom” a szocializmus külső és belső ellenségeinek műve. A diktatúra önigazolásának abszurditásából a demokrácia sem tanult. 1990. október 25-én a kormány bejelentette, hogy a benzin árát, korábbi fogadkozásai ellenére literenként 64 (!) forintra emelik. Ez felbőszítette a taxisokat, a hidakat autók és kamionok zárták le, néhány órán belül megbénult az ország, a társadalom többsége pedig, amely csalódott a fél évvel korábban megválasztott kormányban, ünnepelte a torlaszok őrzőit. A kormány hívei nyomban azt állították, egy sereg elbocsátott III/III-as állambiztonsági tiszt ment el taxisnak, ők szervezték a blokádot, hogy visszaszerezzék a hatalmukat. Vezetőiket pedig a legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ frontembere, Pető Iván irányítja mobiltelefonon...

Azóta volt sok tüntetés, de az ország életét felbolydító utcai eseményre csak tizenhat évvel a taxisblokád után került sor. A gyújtószikrát mindkét esetben hazugságnak nevezték. A kormány azt hazudta, hogy nem lesz benzinár-emelés, és lett. Gyurcsány maga ismerte be, hogy hazug kampányígértekkel nyerte meg a választást. Ebben az összefüggésben nem számít, hogy Gyurcsány valójában igazságbeszédet mondott. Vért és könnyeket ígért a rózsaszín vattacukor helyett, amellyel a pártok meg szokták nyerni a választásokat.

Hárman - másképp

Könyve (A 2005-os ősz. De. Hukönyv, 2012) előszavában Debreczeni a 2006-os őszi események három narratíváját említi. (Megjegyzem, a székesfővárosi községi elemi népiskola első osztályos tanulójaként ezt még úgy mondtuk: ugyanazt a történetet hárman háromféleképpen mesélik el.) A jobboldali narratíva a tévéostromot, amelyet elvben elítél, csendben zárójelbe teszi, és kizárólag arról szól, hogy a gyülekezés alkotmányos jogát békésen gyakorló tüntetőket Gyurcsány rendőrsége brutálisan szétverte, szemüket kilőtték, az előállítottakat, szolid egyetemistákat, családszerető édesapákat a rendőrség épületében kegyetlenül megverték. Ezt beszéli el például Kormos Valéria, a Magyar Nemzet újságírója Embervadászat utasításra című könyvében. Hiába látták milliók a tévében, vagy tízezrek az utcán, hogy a tüntetők 2006. október 23-án az Alkotmány utcában rugdossák, megpróbálják felborítani a rendőrkordont, barikádot emelnek a Ferenciek terén, aki csak megemlít ilyesmit,  nyomban piszok bolseviknak minősül. A jobboldali narratívának is van egy összeesküvésre utaló eleme: Gyurcsány áldozatul dobta a tévészékházat védő rendőröket, hogy az erőszak képeivel – néhány nappal az önkormányzati választások előtt - lejárassa az ellene tüntetőket.

Ezzel állítja szembe Debreczeni a baloldali narratívát, amely szerint Orbán Viktor „(a háttérből mindvégig általa távirányított) válsághelyzetet a demokratikus kormány megbuktatására és a hatalom megszerzésére próbálta felhasználni.”

A kettő között áll „a jogvédő narratíva”, a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ, a Védegylet, egyes sajtóorgánumok (Index, Origó, HVG), továbbá Sólyom László, Kis János vagy Tamás Gáspár Miklós, akik „a két pólus között (» két pogány közt«) vélték megtalálni a maguk igazságát”.

Debreczeni számos mozzanatot helyez egymás mellé, hogy bizonyítsa, Orbán már 2006 júliusában ismerte az őszödi beszéd szövegét, és ettől kezdve tervszerűen készítette elő az október 1-ére kitűzött önkormányzati választást közvetlenül megelőző robbanást. A terv célja pedig az, hogy lemondásra kényszerítse Gyurcsányt. Minderre az egyik legfontosabb bizonyíték, hogy a szokásos tusnádfürdői táborozás során, nemcsak beszédet mond, hanem egy kiáltványt is kibocsát, amelyhez őszig egymillió aláírást vár. A kiáltvány kulcskifejezése a politikai hazugság: az egyoldalas szövegben nyolcszor fordul elő. Debreczeni szerint Orbán ezzel a kifejezéssel nyilvánvalóan visszautal az őszödi beszéd utóbb elhíresült szavaira („hazudtunk reggel, éjjel meg este”), amelyeket hivatalosan akkor még nem ismerhetett. Augusztus 11-én, folytatja Debreczeni, jelenik meg a Magyar Nemzetben Kiszely István tanulmánya; a politológus szerint „a politikai hazugság vádja önmagában nem hordoz elég leleplező erőt.”  Az ellenzék győzelméhez még szükség van valamire. A cikket egy magnókazetta rajza illusztrálja. Augusztus 12-én „a későbbiek fényében kulcsfontosságúnak mondható eseményre került sor”: Orbán Viktor, aki egyébként Újpest- illetve Videoton-szurkoló, kiment az Üllői úti Fradi-pályára, a Ferencváros-Jászapáti mérkőzésre, az első meccsre, amelyet a Fradi az NB I.-ből való kizárása után játszott. Debreczeni ezt a látogatást összefüggésbe hozza azzal, hogy a tévé-székház ostromában futball-huligánok is részt vettek. (Kiemelések: K. F.) Papp László Tamás terjedelmes cikke, amelynek első része az atlatszo.hu portálon jelent meg január 3-án (Csúcsragadozó a paranoiadzsungelben I.A Nagy Őszödi Konteó; a harminc éven felüli olvasók kedvéért, akik esetleg nem ismerik az újmagyar nyelvet, a konteó: konspirációs teória) részletes érveléssel cáfolja Debreczeni összeesküvés-elméletét.  Hasonló következtetésre jut a HVG online kiadásában január 4-én Tokfalvi Elek. Ö azonban január 9-én egy új összeesküvés-elmélettel áll elő: a szeptember-októberi események hátterében nem a Fidesz és nem az MSZP áll, hanem a titkosszolgálat, azaz az egykori állambiztonsági szervezet, amelynek sikerült hatalmát és állománya nagy részét átmentenie a rendszerváltáson, és tartott Gyurcsány reformjaitól.

Semmi titok

Bár minden „konteó” mellett lehet érveket felhozni, a szándékok jelentős része a nyílt forrásokból is jól rekonstruálható. Orbán sosem tagadta, hogy az utcai politizálást, a társadalmi ellenállást a demokratikus politika részének tekinti, de az Indexnek adott interjúban (2006. szeptember 26.) udvariasan és óvatosan hozzátette: „az erőszakot mindig elutasítottam”. Vízválasztó című cikkében, amelyet Debreczeni is idéz, így ír: „A hazug, illegitim és önfejű kormányzati politikára az emberek nyílt és rejtett ellenállással válaszolnak. (…) A nyílt ellenállás formáit is ismerjük az elmúlt tizenhat évből és a nyugati demokráciák példáiból: sztrájkok, tüntetések, útelzárások, engedetlenségi mozgalmak…”  (Magyar Nemzet, 2006. szeptember 9.). Azt, hogy a parlamenti ellenzéknek „a változásokban érdekelt alsó rétegekhez kell fordulnia, őket kell nekivezetnie a [a Kádár-rendszerből fennmaradt] megalvadt struktúráknak", Tellér Gyula eredetileg az SZDSZ-nek javasolta a parlamenti frakció 1991. január 18-20-i ülésén. Az SZDSZ, bár rokonszenvezett Tellér elméletével, a gyakorlatban nem tudott mit kezdeni vele. 1994-ben Tellér a Fidesz tanácsadója, Orbán Viktor bizalmasa lett. Egészen biztos, hogy a elgondolásának fontos szerepe volt a polgári körök hálózatának létrehozásában. Bár 2006-ban a polgári körök mozgalma politikai szereplőként némileg háttérbe szorult, a kormányt távozásra felszólító nyilatkozat, amelyet az őszödi beszéd részleges nyilvánosságra kerülésének másnapján az ellenzéki pártszövetség két frakcióvezetője, Navracsics Tibor és Semjén Zsolt adott ki, önmagában mozgósító felhívás volt a polgári körökben aktív politizálásra szoktatott több tízezer Orbán-hívő számára. Nem kellett hozzá semmiféle külön összeesküvés, hogy rokonaikat, barátaikat magukkal rántva tüntetni induljanak a kormány leváltását követelve Budapesten és egy sor vidéki városban.

Az ellenben nem állt Orbán Viktor érdekében, hogy az utcai mozgalom közvetlenül megdöntse a kormányt. Nyilvánvaló, hogy egy utcai zavargásokkal hatalomra jutott Orbán-kormány nem lett volna legitim az Európai Unióban. Ha a szeptember 18-iki események annyira megtervezettek voltak, mint Debreczeni József véli, csak kitalálták volna, hogy mit kezdjenek az elfoglalt tévé-székházzal.

Nem kell találgatni, hogy Orbán Viktor mire készült, kertelés nélkül elmondta az Index munkatársainak. Kifejtette, a kormány nem illegális, hiszen szabályosan választották meg, de illegitim, mert a hazug választási propagandája, a dilettáns programja következtében elvesztette a társadalom bizalmát. Gyurcsány a programjával együtt távozzon, szakértői kormánynak kell jönnie. Tovább nem folytatta, de nyilvánvaló hogy következő lépésként csak előrehozott választást akarhatott. Mindez eléggé emlékeztet arra, amit a taxisblokád után az SZDSZ közírói, köztük e sorok írója is hirdettek-követeltek, többek közt a Beszélő 1990. decemberi számaiban. A 2006. április 5-én megrendezett Orbán-Gyurcsány vitában Orbán veszített, Ahhoz volt hozzászokva, hogy százezer rajongója előtt beszél. Gyurcsány ellenben szembesítette ígéreteinek demagógiájával; szellemileg, de főként morálisan fölénybe került kihívójával szemben. Ezt a hiú pártvezér nem bírta elviselni. De ellentétben az SZDSZ tollforgatóival Orbán számára az is világossá vált, hogy célját, Gyurcsány megsemmisítését cikkekkel, parlamenti felszólalásokkal, de még utcai megmozdulásokkal sem érheti el. Hosszabb távú stratégiára rendezkedett be, társadalmi ellenállásra szólított fel, népszavazást kezdeményezett. A tévévitát elvesztette, de a politikai versenyt megnyerte. Azzal, hogy mi lesz közben az országgal, mit sem törődött. Abban igaza van Debreczeninek, hogy a kétharmados győzelmet Orbán 2006 őszén alapozta meg. De nem összeesküvéssel, nem titkos módszerekkel, hanem aljas, ám legitim politikai hadjárattal.

A Vasprefektus

Hadjáratának nyitánya azonban nem lehetett volna olyan sikeres, ha a rendőri vezetés ügyetlensége, ostobasága és brutalitása nem játszik a kezére. A tévénézőt már szeptember 18-án, hétfőn éjszaka megdöbbentette, hogy a tüntetők újra meg újra felrohannak a tévé lépcsőjén, dobják a követ, hajítják a vasrudakat, a rendőrök bemenekülnek előlük a tévé épületébe, a felmentő rendőri alakulatok pedig nem érkeznek meg. Az embernek óhatatlanul az volt a benyomása, hogy a rendőri vezetés cserbenhagyta a tévé-székház védőit. Erről szólt a Magyar Helsinki Bizottság másnap, kedd délelőtt kiadott első nyilatkozata. Pedig akkor még semmit sem tudtunk például arról, hogy az épület Nádor utcai bejárata egész éjszaka szabadon megközelíthető volt. Az újonnan érkező rendőri alakulatok a parancsnak megfelelően mégis a Szabadság tér felől próbáltak bejutni az épületbe, és beleütköztek a túlerőben lévő tömegbe. És persze nem tudtunk arról a máig vitatott állításról sem, amely Ignácz István tábornok jelentésében olvasható (14. oldal): az éjszaka folyamán az V. kerületi kapitányságra „879 fő rendőr került érkeztetésre az ország rendőri szerveitől”.

A tévéostromot követő napokban, szeptember 20-án, 21-én a sajtóban megjelenő fotók, a tévében és az interneten látható filmek meg egy sor személyes beszámoló tanúsította, hogy a rendőrök, mintha bosszút akarnának állni a hétfőn éjszaka elszenvedett sérelmekért, erőszakos cselekményekben részt nem vett tüntetőket, sőt közömbös járókelőket is a földre tepernek, összerugdosnak. Később a bántalmazással vádolt rendőrök ellen indult bírósági eljárások igazolták, számos előállított ütlegelése a rendőrség épületében is folytatódott. Szeptember 18-án éjszaka a tévénézők többsége csőcseléknek tartotta a kődobálókat és autófelgyújtókat. Ez akár kapóra is jött a kormánynak. A következő napok eseményei azonban a közvélemény nagyobbik részét a rendőrség és a kormány ellen fordították.

Ennek ellenére Debreczeni a rendőrséget is a védelmébe veszi, beleértve a rendőri intézkedések főszereplőjét, Gergényi Pétert. Gergényit a jobboldal támadásai a baloldal szemében afféle hőssé emelték. A kép akkor kapott gellert, amikor leváltása után Pintér Sándor üzlettársaként folytatta pályafutását. Valójában Gergényi nevezetes keménysége, amelynek a Vasprefektus címet köszönheti, abban állt, hogy ötletei megvalósítása érdekében semmibe vette a jogszabályi korlátokat. Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányként 1998-ban egy hónapra korlátozta külföldiek tartózkodási engedélyét. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok biztosa, jogellenesnek minősítette az intézkedést. Ajánlása nyomán Orbán Péter országos rendőrfőkapitány döntése visszavonására kötelezte a Vasprefektust. „Gerényi sportot űz a mellébeszélésből” írta magyarázkodásáról a Magyar Narancs (1998. 45. szám). „Gerényi rúgta ki a bíróság ítélete szerint jogellenesen Kastyják János kiskunhalasi rendőrkapitányt is, aki kétes hírű vállalkozók és kormánypolitikusok kapcsolatait vizsgálta az Orbán-kormány idején (Révész Sándor: A múlt köde. Népszabadság, 2007. június 30.).

Debreczeni, átvéve a korabeli kormányzati magyarázatot, úgy véli, hogy Ignácz István tábornok és Papp Károly tábornok jelentésükben a Fidesz szája íze szerint bírálják Gergényit. Csakhogy Gergényit a Debreczeni által nagyra értékelt Gönczöl-bizottság is elmarasztalta. Kacziba Antal, a Gönczöl-bizottság tagja a Fidesz által életre hívott vizsgálóbizottsága előtt így beszélt: „a rendőrök törvénysértéseket követtek el a rendőri beavatkozás közben, egyébként számos ponton szakszerűtlen volt a rendőri intézkedés, amiért Gergényi Péter, az intézkedés parancsnoka személy szerint felelős volt.”

Debreczeni értékhierarchiájának alján mégsem az összeesküvők, hanem az árulók helyezkednek el. Ők, az MSZP Gyurcsány kezdeményezte átalakításának ádáz ellenfelei adták ki Orbánéknak az őszödi beszéd kazettáját. A három lator közül kettőt, persze pusztán véleményként, Debreczeni meg is nevez: Szekeres Imre és Puch László. De nemcsak a régi gárda, az újak is ilyenek. Az új pártelnök, Mesterházy Attila Gyurcsány levelét, amelyben megnevezi az árulókat, a sajtó jelenlétében ledarálja. Papp László Tamás utal az Origóra, amely 2011. június 17-én idézte, mit is mondott Mesterházy a levél megsemmisítése előtt: „ha Gyurcsány Ferenc nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye.” Korrekt szöveg, ki is maradt Debreczeni könyvéből. Az árulás történetéből az olvasó, ha elhiszi, azt a tanulságot vonja le: ezekkel soha. Ha nem Boka a Grund vezére, inkább jöjjön az agresszív Áts Feri, mint a kétszínű, áruló Geréb. Vajon ezt akarta mondani Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke?

Mi, hasznos hülyék

Debreczeni világképében csak pártok vannak, jobboldal, baloldal, oszt, jó napot. Nem érti, hogy egy jogvédő, egy tisztességes újságíró vagy egy tisztességes politikai gondolkodó számára vannak jogszabályok, vannak emberi jogok, van emberi méltóság. És ezeket tiszteletben kell tartani, egy bűnözővel, egy hajléktalannal, egy nyomorult cigánnyal, de még a politikai ellenféllel szemben is. Nem érti ezt Paul Lendvai sem, aki a sok kritikus hangon szóló recenzenssel ellentétben fenntartás nélkül dicsőíti Debreczenit. Többek közt azért, mert a könyv szerzője a jogvédő széplelkeket Sztálinnal szólva a „hasznos hülyék” kategóriájába sorolja (Népszabadság, január 3.)

Pedig ha jól értem, az Orbán-rendszerrel azért fordultunk szembe, hogy az alkotmány, a szabadságjogok összessége, az egyenlő méltóság elve elfoglalja helyét az emberi és társadalmi értékek legfelsőbb régiójában.

Kőszeg Ferenc

Miért hallgatnak a jogvédők? Miért nem szólalnak (szólaltak) meg, akkor, amikor…? Gyakori kérdés. Politikai helyzettől és beállítottságtól függ, ki, mikor teszi fel, de a Magyar Helsinki Bizottság legtöbbször talán a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban szembesül vele.

Ezért van különös jelentősége annak, hogy a téma iránt egyébként igen érzékeny jobboldali sajtó elfelejtette tájékoztatni a közvéleményt: a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, dr. Győző Gábor biztosított sértetti képviseletet annak a bántalmazott fiatalembernek, akinek az ügyével kapcsolatban március 8-án hozott – nem jogerős – ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. A döntés azért marasztalt el két rendőrt, mert a 2006-os őszi események során tétlenül végignézték, ahogy intézkedő kollégáik megrugdossák a Helsinki Bizottság ügyfelét. A tétlen rendőrök ellen az ügyészség nem emelt vádat, így a felelősségre vonás nagyrészt annak köszönhető, hogy nem vettük tudomásul az eljárás megszüntetését, és – az ügyész helyébe lépve – pótmagánvádlóként képviseltük a vádat.

Ez a fajta hallgatás nem új jelenség. A Magyar Nemzettel és a MNO-val szemben például 2009-ben helyreigazítási pert is nyertünk emiatt, valótlan állításaikat korrigálva közzé kellett tenniük, hogy a Helsinki Bizottság a hazai és a nemzetközi sajtóhoz és a Legfőbb Ügyészséghez fordulva hívta fel a figyelmet a 2006. őszi rendőri fellépések során történt jogsértésekre, valamint a rendőri túlkapások éppen a Helsinki Bizottság jelzései nyomán kerültek az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának látókörébe.

De szintén hallgat Balog Zoltán, jelenleg társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, korábban az Országgyűlés emberi jogi bizottságának a 2006-os események feltárásában aktív szerepet játszó elnöke, aki 2010 októberében igen sarkosan kérdőjelezte meg elkötelezettségünket a túlkapások kivizsgálása iránt. Levélben kértük meg, hogy mutasson rá, milyen tényekre alapozza álláspontját. Levelünkre, amelyet 2010. november 23-án adtunk postára, immár 482 napja nem érkezett válasz. Úgy gondoljuk ezért, megérett a nyilvános közlésre.

Tisztelt Képviselő Úr!

 Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2010. október 20-i ülésének jegyzőkönyve szerint Ön a 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentése kapcsán a következőket mondta: „az én szubjektív megítélésem azért kicsit más volt. Azt kell mondanom, attól kezdve, hogy Kőszeg Ferenc elhagyta a Helsinki Bizottságot, attól kezdve sajnos a Helsinki Bizottság – ezt talán Gaudi-Nagy Tamás meg tudja erősíteni – elég kétes szerepet töltött be ezeknek az ügyeknek a vizsgálatában. Tehát attól kezdve inkább bagatellizálni akarta az eseményeket, és nem tartott ki következetesen úgy az álláspontja mellett, mint akár a nemzeti jogvédők, akár a Társaság a Szabadságjogokért.”

 Ha a tényeket nézzük, a Magyar Helsinki Bizottság – szemben az Ön szubjektív megítélésével – Kőszeg Ferenc 2006. december 31-i távozása után is következetesen ugyanazt az álláspontot képviselte, mint korábban: a 2006. őszi túlkapásokat szigorúan ki kell vizsgálni, a felelősöket meg kell büntetni, és ki kell küszöbölni az igazságszolgáltatás működésével és különösen a bántalmazásos ügyekben követett joggyakorlattal kapcsolatos – korábban is fennálló – rendszerszintű problémákat, amelyekre ezek az események minden korábbinál élesebben világítottak rá.

  •  A Magyar Helsinki Bizottság 2006. december 31-ét megelőzően és azt követően is jelezte az illetékes nemzetközi emberi jogi szervezeteknek, hogy a rendőrség rendkívül súlyos jogsértéseket követett el 2006 őszén. 2006 novemberében az ENSZ Kínzás elleni bizottságának figyelmét hívta fel a bántalmazásokra és a rendőrök azonosítóinak hiányára, 2010 márciusában pedig az ENSZ Emberi jogi bizottságának írt anyagban számolt be részletesen az azonosítók hiányáról, a rendőri vezetők felelősségre vonásának elmaradásáról, a nyomozások rendőrségi szabotálásáról és arról, hogy az ügyészség nem használta fel minden rendelkezésre álló jogi eszközt a bántalmazók bíróság elé állítása érdekében (a vonatkozó részeket lásd a jelentés 12-14. oldalán).
  • A Magyar Helsinki Bizottság vezetői, munkatársai 2006. december 31-ét megelőzően és azt követően is következetesen kifejezésre juttatták különböző fórumokon (cikkekben, konferenciákon), hogy rendkívül súlyos emberi jogi jogsértésnek tartják a 2006. szeptember-októberi túlkapásokat – nem mellékesen olyan közönségek előtt is, amelyek nem vették szívesen az ilyen bírálatot (lásd például: Kinek a szégyene 2006 ősze? Hírszerző, 2010. február 4. ).
  •  A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédei 2006. december 31-ét követően is a legjobb tudásuk szerint látták el azoknak a bántalmazott ügyfeleknek a képviseletét, akik a szervezettől kértek jogi segítséget. A mindeddig egyetlen olyan ügyben például, ahol a bíróság a bántalmazó rendőrök egyikére letöltendő szabadságvesztést szabott ki, a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a sértettet (lásd: Félholtra verték a tévészékház miatt, Index, 2008. november 27.).
Népszerű toposz a politikai jobboldalon, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem tett eleget (vagy semmit – kinek-kinek vérmérséklete szerint) a 2006. őszi események kapcsán. Ebben nagy szerepe van a jobboldali médiának, amely – vélhetően az SZDSZ-fiókszervezetnek gondolt Magyar Helsinki Bizottság 2006. szeptemberi fellépése okozta erős kognitív disszonancia feloldása érdekében – a 2006. október 24-i közleményünknek csak az első feléről tájékoztatta a közvéleményt (miszerint a békétlen tüntetők miatt az oszlatás elrendelésére megfelelő jogalapja volt a rendőrségnek), a másodikról (amelyben a túlkapások szigorú kivizsgálását követeltük) már nem. Ezt követően pedig nem tudósított  az első  közleményt két nappal később pontosító nyilatkozatról (Ami jogszerű és ami nem az – http://helsinki.hu/ami-jogszeru-es-ami-nem-az), és azoknak a lépéseknek a nagy részéről sem, amelyeket a Magyar Helsinki Bizottság ezt követően tett a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban. (Jellemző példa, hogy a Magyar Nemzet többször beszámolt az Angel Mendoza bántalmazása miatt megindult eljárásról, arról azonban, hogy ezt az ügyet dr. Fazekas Tamás a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjeként viszi, mélyen hallgatott.)

Tisztában vagyunk vele, hiába indítunk és nyerünk sajtópereket ezzel kapcsolatban (lásd:  Helyreigazítás, Magyar Nemzet, 2009. október 30.), a toposz kiirthatatlan marad, de mindeddig Önt azon kevés jobboldali közéleti személyiség egyikének gondoltuk, aki tárgyszerű ismeretekkel rendelkezik a Bizottság 2006 őszével kapcsolatos tevékenységéről, és objektíven ítéli meg azt.

Ezért volt különösen csalódást keltő az Ön fent idézett megnyilvánulása. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy Ön szerint az Emberi jogi bizottság ülésein elmondottak támasztják alá a Magyar Helsinki Bizottság „kétes” szerepét, és azon törekvését, hogy elbagatellizálja a történteket („ezt egyébként a bizottsági jegyzőkönyvekben el lehet olvasni”).

Az Emberi jogi bizottság két alkalommal hívta meg szervezetünket a 2006-os ügyeket értékelő ülésére: 2007. október 17-én és 2008. október 20-án. Kikértük mindkét – informális tanácskozássá alakult – ülés szó szerinti jegyzőkönyvét, hogy meggyőződjünk róla: elhangzott-e a részünkről olyan, esetleg félreérthető megfogalmazás, mondat, amely a történések elbagatellizálásaként értékelhető, vagy amely „kétessé” teszi, hogy a Magyar Helsinki Bizottság a történtek teljes körű kivizsgálásában érdekelt. Nem találtunk ilyet. (Hacsak Ön nem azt értékeli így, hogy a 2008-as ülésen Kádár András Kristóf rámutatott: 2006 őszén a rendőrségnél és a büntető igazságszolgáltatásban korábban is meglévő rendszerszintű problémák törtek a felszínre minden korábbinál nagyobb volumenben és intenzitással. Ez az általunk továbbra is érvényesnek tartott vélemény azonban szintén nem eltérés a korábbi állásponttól, hiszen Kőszeg Ferenc már az Emberi jogi bizottság 2006. október 13-iki ülésén hangsúlyozta: „téved, aki azt hiszi, hogy a most napfényre került visszásságok kizárólag a kiélezett politikai helyzet következményei. A […] a bántalmazás hivatalos eljárásban […] ma is mindennapos. Csakhogy a rendőrök, rendőri vezetők nagyon szeretik letagadni az ezzel kapcsolatos tényeket. […] A rendkívüli helyzet az előzetes letartóztatás elrendelése kérdésében is csak a szokásos gyakorlatot tette nyilvánvalóvá.” – a felszólalás szerkesztett változatát lásd: Rendőrzők és rendzavarók, Élet és Irodalom, 2006. október 20.)

Ezért kérjük Önt, hogy jelölje meg azokat a tényeket, amelyek az Ön rendkívül súlyos vádját alátámasztják (ha megengedi, e tekintetben nem fogadnám el Gaudi-Nagy Tamás értékítéletét mérvadónak). Tisztelje meg azzal a szervezetünket, és különösen azokat a kollégáinkat, ügyvédeinket, akik számtalan munkaórát fordítottak az elénk kerülő 2006-os ügyek feltárására, hogy konkrétan rámutat azokra a Kőszeg Ferenc távozása utáni megnyilvánulásokra, nyilatkozatokra, amelyek az Ön – szakmai tisztességünket megkérdőjelező – kijelentését objektíve indokolják.

Budapest, 2010. november 19.

                                                                                                                                               Válaszát várva, tisztelettel:

                                                                                                                                                                                            Kőszeg Ferenc és Kádár András Kristóf

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása