„Debreczeni világképében csak pártok vannak, jobboldal, baloldal, oszt, jó napot. Nem érti, hogy egy jogvédő, egy tisztességes újságíró vagy egy tisztességes politikai gondolkodó számára vannak jogszabályok, vannak emberi jogok, van emberi méltóság” – írja Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalom január 25-i számában. Cikkét a szerző beleegyezésével és az ÉS nagyvonalú engedélyével teljes terjedelemben közöljük.
[caption id="attachment_1453" align="aligncenter" width="560" caption="Kunijosi Utagava: Tiszta víz Horikavánál"]
[/caption]
Elfoglaltuk – mit kezdjünk vele?
Debreczeni József 2006-ról
A forradalmak, felkelések, lázadások kitörnek, nem szervezi őket senki. Ki tervezte a bostoni Tea Partyt vagy a Bastille lerombolását? Azt sem tudja megmondani senki sem, hogy a tömegek dühkitöréséből világtörténelmi esemény lesz-e, vagy csupán két napig tartó zavargás. A megtervezett hatalomváltást viszont helyesebb puccsnak nevezni. Világtörténelmi jelentőségük ezeknek is lehet. Gondoljunk arra a gondosan megtervezett katonai akcióra, amelynek a nevét sok százmillió embernek, sok évtizeden át csupa nagy kezdőbetűvel kellett leírnia és kimondania: Nagy Októberi Szocialista Forradalom.
A forradalmak ellenfeleinek létérdekük, hogy bebizonyítsák, a lázadást ellenük gonosz cselszövők tervezték. A Kádár-rendszer önigazolásának alaptétele volt, hogy az „ellenforradalom” a szocializmus külső és belső ellenségeinek műve. A diktatúra önigazolásának abszurditásából a demokrácia sem tanult. 1990. október 25-én a kormány bejelentette, hogy a benzin árát, korábbi fogadkozásai ellenére literenként 64 (!) forintra emelik. Ez felbőszítette a taxisokat, a hidakat autók és kamionok zárták le, néhány órán belül megbénult az ország, a társadalom többsége pedig, amely csalódott a fél évvel korábban megválasztott kormányban, ünnepelte a torlaszok őrzőit. A kormány hívei nyomban azt állították, egy sereg elbocsátott III/III-as állambiztonsági tiszt ment el taxisnak, ők szervezték a blokádot, hogy visszaszerezzék a hatalmukat. Vezetőiket pedig a legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ frontembere, Pető Iván irányítja mobiltelefonon...
Azóta volt sok tüntetés, de az ország életét felbolydító utcai eseményre csak tizenhat évvel a taxisblokád után került sor. A gyújtószikrát mindkét esetben hazugságnak nevezték. A kormány azt hazudta, hogy nem lesz benzinár-emelés, és lett. Gyurcsány maga ismerte be, hogy hazug kampányígértekkel nyerte meg a választást. Ebben az összefüggésben nem számít, hogy Gyurcsány valójában igazságbeszédet mondott. Vért és könnyeket ígért a rózsaszín vattacukor helyett, amellyel a pártok meg szokták nyerni a választásokat.
Hárman - másképp
Könyve (A 2005-os ősz. De. Hukönyv, 2012) előszavában Debreczeni a 2006-os őszi események három narratíváját említi. (Megjegyzem, a székesfővárosi községi elemi népiskola első osztályos tanulójaként ezt még úgy mondtuk: ugyanazt a történetet hárman háromféleképpen mesélik el.) A jobboldali narratíva a tévéostromot, amelyet elvben elítél, csendben zárójelbe teszi, és kizárólag arról szól, hogy a gyülekezés alkotmányos jogát békésen gyakorló tüntetőket Gyurcsány rendőrsége brutálisan szétverte, szemüket kilőtték, az előállítottakat, szolid egyetemistákat, családszerető édesapákat a rendőrség épületében kegyetlenül megverték. Ezt beszéli el például Kormos Valéria, a Magyar Nemzet újságírója Embervadászat utasításra című könyvében. Hiába látták milliók a tévében, vagy tízezrek az utcán, hogy a tüntetők 2006. október 23-án az Alkotmány utcában rugdossák, megpróbálják felborítani a rendőrkordont, barikádot emelnek a Ferenciek terén, aki csak megemlít ilyesmit, nyomban piszok bolseviknak minősül. A jobboldali narratívának is van egy összeesküvésre utaló eleme: Gyurcsány áldozatul dobta a tévészékházat védő rendőröket, hogy az erőszak képeivel – néhány nappal az önkormányzati választások előtt - lejárassa az ellene tüntetőket.
Ezzel állítja szembe Debreczeni a baloldali narratívát, amely szerint Orbán Viktor „(a háttérből mindvégig általa távirányított) válsághelyzetet a demokratikus kormány megbuktatására és a hatalom megszerzésére próbálta felhasználni.”
A kettő között áll „a jogvédő narratíva”, a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ, a Védegylet, egyes sajtóorgánumok (Index, Origó, HVG), továbbá Sólyom László, Kis János vagy Tamás Gáspár Miklós, akik „a két pólus között (» két pogány közt«) vélték megtalálni a maguk igazságát”.
Debreczeni számos mozzanatot helyez egymás mellé, hogy bizonyítsa, Orbán már 2006 júliusában ismerte az őszödi beszéd szövegét, és ettől kezdve tervszerűen készítette elő az október 1-ére kitűzött önkormányzati választást közvetlenül megelőző robbanást. A terv célja pedig az, hogy lemondásra kényszerítse Gyurcsányt. Minderre az egyik legfontosabb bizonyíték, hogy a szokásos tusnádfürdői táborozás során, nemcsak beszédet mond, hanem egy kiáltványt is kibocsát, amelyhez őszig egymillió aláírást vár. A kiáltvány kulcskifejezése a politikai hazugság: az egyoldalas szövegben nyolcszor fordul elő. Debreczeni szerint Orbán ezzel a kifejezéssel nyilvánvalóan visszautal az őszödi beszéd utóbb elhíresült szavaira („hazudtunk reggel, éjjel meg este”), amelyeket hivatalosan akkor még nem ismerhetett. Augusztus 11-én, folytatja Debreczeni, jelenik meg a Magyar Nemzetben Kiszely István tanulmánya; a politológus szerint „a politikai hazugság vádja önmagában nem hordoz elég leleplező erőt.” Az ellenzék győzelméhez még szükség van valamire. A cikket egy magnókazetta rajza illusztrálja. Augusztus 12-én „a későbbiek fényében kulcsfontosságúnak mondható eseményre került sor”: Orbán Viktor, aki egyébként Újpest- illetve Videoton-szurkoló, kiment az Üllői úti Fradi-pályára, a Ferencváros-Jászapáti mérkőzésre, az első meccsre, amelyet a Fradi az NB I.-ből való kizárása után játszott. Debreczeni ezt a látogatást összefüggésbe hozza azzal, hogy a tévé-székház ostromában futball-huligánok is részt vettek. (Kiemelések: K. F.) Papp László Tamás terjedelmes cikke, amelynek első része az atlatszo.hu portálon jelent meg január 3-án (Csúcsragadozó a paranoiadzsungelben I. – A Nagy Őszödi Konteó; a harminc éven felüli olvasók kedvéért, akik esetleg nem ismerik az újmagyar nyelvet, a konteó: konspirációs teória) részletes érveléssel cáfolja Debreczeni összeesküvés-elméletét. Hasonló következtetésre jut a HVG online kiadásában január 4-én Tokfalvi Elek. Ö azonban január 9-én egy új összeesküvés-elmélettel áll elő: a szeptember-októberi események hátterében nem a Fidesz és nem az MSZP áll, hanem a titkosszolgálat, azaz az egykori állambiztonsági szervezet, amelynek sikerült hatalmát és állománya nagy részét átmentenie a rendszerváltáson, és tartott Gyurcsány reformjaitól.
Semmi titok
Bár minden „konteó” mellett lehet érveket felhozni, a szándékok jelentős része a nyílt forrásokból is jól rekonstruálható. Orbán sosem tagadta, hogy az utcai politizálást, a társadalmi ellenállást a demokratikus politika részének tekinti, de az Indexnek adott interjúban (2006. szeptember 26.) udvariasan és óvatosan hozzátette: „az erőszakot mindig elutasítottam”. Vízválasztó című cikkében, amelyet Debreczeni is idéz, így ír: „A hazug, illegitim és önfejű kormányzati politikára az emberek nyílt és rejtett ellenállással válaszolnak. (…) A nyílt ellenállás formáit is ismerjük az elmúlt tizenhat évből és a nyugati demokráciák példáiból: sztrájkok, tüntetések, útelzárások, engedetlenségi mozgalmak…” (Magyar Nemzet, 2006. szeptember 9.). Azt, hogy a parlamenti ellenzéknek „a változásokban érdekelt alsó rétegekhez kell fordulnia, őket kell nekivezetnie a [a Kádár-rendszerből fennmaradt] megalvadt struktúráknak", Tellér Gyula eredetileg az SZDSZ-nek javasolta a parlamenti frakció 1991. január 18-20-i ülésén. Az SZDSZ, bár rokonszenvezett Tellér elméletével, a gyakorlatban nem tudott mit kezdeni vele. 1994-ben Tellér a Fidesz tanácsadója, Orbán Viktor bizalmasa lett. Egészen biztos, hogy a elgondolásának fontos szerepe volt a polgári körök hálózatának létrehozásában. Bár 2006-ban a polgári körök mozgalma politikai szereplőként némileg háttérbe szorult, a kormányt távozásra felszólító nyilatkozat, amelyet az őszödi beszéd részleges nyilvánosságra kerülésének másnapján az ellenzéki pártszövetség két frakcióvezetője, Navracsics Tibor és Semjén Zsolt adott ki, önmagában mozgósító felhívás volt a polgári körökben aktív politizálásra szoktatott több tízezer Orbán-hívő számára. Nem kellett hozzá semmiféle külön összeesküvés, hogy rokonaikat, barátaikat magukkal rántva tüntetni induljanak a kormány leváltását követelve Budapesten és egy sor vidéki városban.
Az ellenben nem állt Orbán Viktor érdekében, hogy az utcai mozgalom közvetlenül megdöntse a kormányt. Nyilvánvaló, hogy egy utcai zavargásokkal hatalomra jutott Orbán-kormány nem lett volna legitim az Európai Unióban. Ha a szeptember 18-iki események annyira megtervezettek voltak, mint Debreczeni József véli, csak kitalálták volna, hogy mit kezdjenek az elfoglalt tévé-székházzal.
Nem kell találgatni, hogy Orbán Viktor mire készült, kertelés nélkül elmondta az Index munkatársainak. Kifejtette, a kormány nem illegális, hiszen szabályosan választották meg, de illegitim, mert a hazug választási propagandája, a dilettáns programja következtében elvesztette a társadalom bizalmát. Gyurcsány a programjával együtt távozzon, szakértői kormánynak kell jönnie. Tovább nem folytatta, de nyilvánvaló hogy következő lépésként csak előrehozott választást akarhatott. Mindez eléggé emlékeztet arra, amit a taxisblokád után az SZDSZ közírói, köztük e sorok írója is hirdettek-követeltek, többek közt a Beszélő 1990. decemberi számaiban. A 2006. április 5-én megrendezett Orbán-Gyurcsány vitában Orbán veszített, Ahhoz volt hozzászokva, hogy százezer rajongója előtt beszél. Gyurcsány ellenben szembesítette ígéreteinek demagógiájával; szellemileg, de főként morálisan fölénybe került kihívójával szemben. Ezt a hiú pártvezér nem bírta elviselni. De ellentétben az SZDSZ tollforgatóival Orbán számára az is világossá vált, hogy célját, Gyurcsány megsemmisítését cikkekkel, parlamenti felszólalásokkal, de még utcai megmozdulásokkal sem érheti el. Hosszabb távú stratégiára rendezkedett be, társadalmi ellenállásra szólított fel, népszavazást kezdeményezett. A tévévitát elvesztette, de a politikai versenyt megnyerte. Azzal, hogy mi lesz közben az országgal, mit sem törődött. Abban igaza van Debreczeninek, hogy a kétharmados győzelmet Orbán 2006 őszén alapozta meg. De nem összeesküvéssel, nem titkos módszerekkel, hanem aljas, ám legitim politikai hadjárattal.
A Vasprefektus
Hadjáratának nyitánya azonban nem lehetett volna olyan sikeres, ha a rendőri vezetés ügyetlensége, ostobasága és brutalitása nem játszik a kezére. A tévénézőt már szeptember 18-án, hétfőn éjszaka megdöbbentette, hogy a tüntetők újra meg újra felrohannak a tévé lépcsőjén, dobják a követ, hajítják a vasrudakat, a rendőrök bemenekülnek előlük a tévé épületébe, a felmentő rendőri alakulatok pedig nem érkeznek meg. Az embernek óhatatlanul az volt a benyomása, hogy a rendőri vezetés cserbenhagyta a tévé-székház védőit. Erről szólt a Magyar Helsinki Bizottság másnap, kedd délelőtt kiadott első nyilatkozata. Pedig akkor még semmit sem tudtunk például arról, hogy az épület Nádor utcai bejárata egész éjszaka szabadon megközelíthető volt. Az újonnan érkező rendőri alakulatok a parancsnak megfelelően mégis a Szabadság tér felől próbáltak bejutni az épületbe, és beleütköztek a túlerőben lévő tömegbe. És persze nem tudtunk arról a máig vitatott állításról sem, amely Ignácz István tábornok jelentésében olvasható (14. oldal): az éjszaka folyamán az V. kerületi kapitányságra „879 fő rendőr került érkeztetésre az ország rendőri szerveitől”.
A tévéostromot követő napokban, szeptember 20-án, 21-én a sajtóban megjelenő fotók, a tévében és az interneten látható filmek meg egy sor személyes beszámoló tanúsította, hogy a rendőrök, mintha bosszút akarnának állni a hétfőn éjszaka elszenvedett sérelmekért, erőszakos cselekményekben részt nem vett tüntetőket, sőt közömbös járókelőket is a földre tepernek, összerugdosnak. Később a bántalmazással vádolt rendőrök ellen indult bírósági eljárások igazolták, számos előállított ütlegelése a rendőrség épületében is folytatódott. Szeptember 18-án éjszaka a tévénézők többsége csőcseléknek tartotta a kődobálókat és autófelgyújtókat. Ez akár kapóra is jött a kormánynak. A következő napok eseményei azonban a közvélemény nagyobbik részét a rendőrség és a kormány ellen fordították.
Ennek ellenére Debreczeni a rendőrséget is a védelmébe veszi, beleértve a rendőri intézkedések főszereplőjét, Gergényi Pétert. Gergényit a jobboldal támadásai a baloldal szemében afféle hőssé emelték. A kép akkor kapott gellert, amikor leváltása után Pintér Sándor üzlettársaként folytatta pályafutását. Valójában Gergényi nevezetes keménysége, amelynek a Vasprefektus címet köszönheti, abban állt, hogy ötletei megvalósítása érdekében semmibe vette a jogszabályi korlátokat. Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitányként 1998-ban egy hónapra korlátozta külföldiek tartózkodási engedélyét. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok biztosa, jogellenesnek minősítette az intézkedést. Ajánlása nyomán Orbán Péter országos rendőrfőkapitány döntése visszavonására kötelezte a Vasprefektust. „Gerényi sportot űz a mellébeszélésből” írta magyarázkodásáról a Magyar Narancs (1998. 45. szám). „Gerényi rúgta ki a bíróság ítélete szerint jogellenesen Kastyják János kiskunhalasi rendőrkapitányt is, aki kétes hírű vállalkozók és kormánypolitikusok kapcsolatait vizsgálta az Orbán-kormány idején (Révész Sándor: A múlt köde. Népszabadság, 2007. június 30.).
Debreczeni, átvéve a korabeli kormányzati magyarázatot, úgy véli, hogy Ignácz István tábornok és Papp Károly tábornok jelentésükben a Fidesz szája íze szerint bírálják Gergényit. Csakhogy Gergényit a Debreczeni által nagyra értékelt Gönczöl-bizottság is elmarasztalta. Kacziba Antal, a Gönczöl-bizottság tagja a Fidesz által életre hívott vizsgálóbizottsága előtt így beszélt: „a rendőrök törvénysértéseket követtek el a rendőri beavatkozás közben, egyébként számos ponton szakszerűtlen volt a rendőri intézkedés, amiért Gergényi Péter, az intézkedés parancsnoka személy szerint felelős volt.”
Debreczeni értékhierarchiájának alján mégsem az összeesküvők, hanem az árulók helyezkednek el. Ők, az MSZP Gyurcsány kezdeményezte átalakításának ádáz ellenfelei adták ki Orbánéknak az őszödi beszéd kazettáját. A három lator közül kettőt, persze pusztán véleményként, Debreczeni meg is nevez: Szekeres Imre és Puch László. De nemcsak a régi gárda, az újak is ilyenek. Az új pártelnök, Mesterházy Attila Gyurcsány levelét, amelyben megnevezi az árulókat, a sajtó jelenlétében ledarálja. Papp László Tamás utal az Origóra, amely 2011. június 17-én idézte, mit is mondott Mesterházy a levél megsemmisítése előtt: „ha Gyurcsány Ferenc nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye.” Korrekt szöveg, ki is maradt Debreczeni könyvéből. Az árulás történetéből az olvasó, ha elhiszi, azt a tanulságot vonja le: ezekkel soha. Ha nem Boka a Grund vezére, inkább jöjjön az agresszív Áts Feri, mint a kétszínű, áruló Geréb. Vajon ezt akarta mondani Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke?
Mi, hasznos hülyék
Debreczeni világképében csak pártok vannak, jobboldal, baloldal, oszt, jó napot. Nem érti, hogy egy jogvédő, egy tisztességes újságíró vagy egy tisztességes politikai gondolkodó számára vannak jogszabályok, vannak emberi jogok, van emberi méltóság. És ezeket tiszteletben kell tartani, egy bűnözővel, egy hajléktalannal, egy nyomorult cigánnyal, de még a politikai ellenféllel szemben is. Nem érti ezt Paul Lendvai sem, aki a sok kritikus hangon szóló recenzenssel ellentétben fenntartás nélkül dicsőíti Debreczenit. Többek közt azért, mert a könyv szerzője a jogvédő széplelkeket Sztálinnal szólva a „hasznos hülyék” kategóriájába sorolja (Népszabadság, január 3.)
Pedig ha jól értem, az Orbán-rendszerrel azért fordultunk szembe, hogy az alkotmány, a szabadságjogok összessége, az egyenlő méltóság elve elfoglalja helyét az emberi és társadalmi értékek legfelsőbb régiójában.
Kőszeg Ferenc
