A „beste karaffia” szitkozódás még évszázadok múltán is életben tartotta az eperjesi mészárlás emlékét. A véres kezű Antonio Caraffáról (1642–1693) Petőfi is hozzáfogott színdarabot írni. A magyar (nemes) gyerekeket a császári tábornokkal ijesztgették. Figurája a kínzásokkal, az önkényeskedéssel és a (nemesi) szabadságjogok semmibevételével forrt össze. Koncepciós perek sorozatában küldött halálba 24 nemest és gazdag polgárt a megszállt Eperjesen. A hagyomány szerint ő meg áldozatainak rémképétől gyötörve halt volna meg, de ez éppúgy nem valószínű, ahogyan Haynau esetében sem volt így.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentéstevője szerint a magyar jogvédőknek egyre átpolitizáltabb közegben kell dolgozniuk, komoly nehézségekkel szembesülnek, megsértik alapvető jogaikat és szabadságukat, valamint azt a törvény adta lehetőségüket, hogy támogassák és megvédjék az emberi jogokat. Az ENSZ-dokumentum sürgeti, hogy készüljön akcióterv az alapjogok védelmére. Összefoglaljuk, mi is van az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának benyújtott jelentésben. 

Kalendáriumunk mai frivol képe egy karikatúra az örökösödési háború idejéről, és a fiatal Mária Teréziát ábrázolja, ahogyan a hadokozás következtében elveszíti mindenét. Ez a külföldi gúnyrajz nyilvánvalóan királynőnk uralkodásának egyik évében sem jelenhetett volna meg, és egyetlen országában sem kerülhetett volna forgalomba. A korabeli hazai cenzorok nem is efféle megátalkodott felséggyalázókkal vagy libertariánusokkal, hanem jámbor, istenfélő protestánsokkal hadakoztak.

A nagy orientalista, Vámbéry Ármin egyetlen gyermeke valójában nem február 28-án, hanem 29-én látta meg a napvilágot, csak hát nem akartunk vele kiszúrni mi is, ha már balszerencséje miatt csak négyévente ünnepelhette születését. De félre a léháskodással, igazság szerint Vámbéry Rusztemnek (1872–1948) mindenképp szerepelnie kell Emberi jogi kalendáriumunkban.

Ma meghallgatást tartott az Európai Parlament (EP) az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE). A téma az alapjogok magyarországi helyzete volt. A magyar kormányt Trócsányi László igazságügyi miniszter képviselte. A civil szervezetek képviselői között felszólalt Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke is.

Az Európai Bizottságnak (EB)  küldött levelet a Human Rights Watch és a Magyar Helsinki Bizottság. A levél tárgya a készülő új szabályozás, amely szerint gyakorlatilag minden menekülőt – gyerekeket, betegeket, kínzásáldozatokat is – mindaddig fogva tartanának, amíg jogerősen el nem bírálják a kérelmüket. Ráadásul a rendőrségnek olyan, az ország egész területére érvényes felhatalmazást adnának, hogy minden szabálytalanul belépő külföldit Szerbiába lökhetnének át. A két civil jogvédő szervezet közbelépésre kéri az EB-t.

Az etnikai közösségek kollektív büntetését vagy a szülőföld elhagyására kényszerítést már jó ideje tiltja a nemzetközi jog. Így volt ez az 1940-es években is. A háborút követően mégis milliókat fosztottak meg jogaiktól és kényszerítettek hazájuk elhagyására. Ennek a dicstelen történetnek az egyik fejezete a csehszlovák–magyar lakosságcsere, amely százezreknek okozott óriási szenvedést.

Kevesen érveltek annyira hatásosan a természetjogi megközelítés és az emberi jogok ellen, mint éppen ő. Mégis Jeremy Benthamnek (1748–1832) megkerülhetetlen szerepe van abban, hogy a szabadságjogok kiterjesztését és börtönállapotok javítását hasznosnak és így szükségszerűnek tekintjük.

Sajnos, van elég nap, amely nagyon is alkalmas a magyarországi kommunizmus rémtetteinek felidézésére. Ilyen például október 23. vagy november 4., 1956 legfontosabb emléknapjai; február 1., a Magyar Köztársaság napja; június 16., Nagy Imre és pertársai kivégzésének napja vagy éppen június 19., az utolsó megszálló szovjet katona távozásának emléknapja. Ezekkel együtt sem vitatható: Kovács Béla (1908–1959) tragédiájának felidézése is segít abban, hogy ne feledjük a szörnyű bűnöket és a rendszerré váló törvénytelenséget.

A kistarcsai internálótábor a XX. századi magyar történelem egyik leghírhedtebb intézménye volt. Annak a területén működött a rendszerváltást követően egy idegenrendészeti szállás, amely országunk szégyene volt, és ahol elképesztő viszonyok uralkodtak. Hogy nem volt hosszabb életű, abban kulcsszerepe volt a Magyar Helsinki Bizottságnak.