Bartolomé de Las Casas (1474–1566) dominikánus szerzetes szenvedélyes vádirata, Az Indiák elpusztításának rövid leírása már 1552-ben megjelent Spanyolországban és utána is többször. (E kép egy későbbi kiadásból való.) Ehhez képest a zaragozai bíróság 1660. június 3-án úgy döntött, hogy a könyv többet nem árusítható. A törvényszék mindezt azzal indokolta: a népnek ártana, ha megismerné a spanyol katonák bestiális kegyetlenségét Amerikában, ráadásul nagy hiba lenne szétkürtölni a világnak. Mondhatni szokásos a fals érvelés. Megint nem a gaztettet, hanem annak kimondását marasztalták el.

A kezdetektől sokáig jelen volt a rassz szerinti diszkrimináció az amerikai állampolgárság elismerésének gyakorlatában. Látszólag túllépett ezen a szövetségi állam, amikor 1924-ben minden amerikai indiánnak állampolgárságot adott. A jogkiterjesztés azonban jogfosztást is jelentett, a törzsek elveszítették szuverenitásukat és részben autonómiájukat. Tíz év kellett hozzá, hogy valóban javulhasson az indián közösségek helyzete.

„Egy[etlen] ember sem kapott arra jogot a természettől, hogy másoknak parancsoljon. Égi adomány a szabadság, és az egyének mindegyikének – mihelyt elérte az öntudat fokát – jogában áll élnie vele.” Ehhez hasonló ma tán közhelynek ható megállapításokkal van telis tele a Nagy Francia Enciklopédia. Ez a nagyszerű vállalkozás nem terjedelme vagy tarkasága miatt számít példátlannak, noha a 35 kötet, a 18 ezer oldal, 3129 illusztráció és 75 ezer szócikk önmagában is tiszteletet parancsoló. És bár megkapóan részletes képet kapunk az 1751 és 1780 közti világról, még csak nem is a történeti értéke teszi „naggyá” az Encyclopédie-t, hanem a szellemisége, amely a felvilágosodás és korai liberalizmus legjobb gondolataiból táplálkozik. Úttörőnek számít azért is, mert a világnak az a kritikai megközelítése lép itt nyilvánosság elé, amely addig csak az (uralkodói és egyházi) hatalommal bújócskát játszva nyilvánulhatott meg.

„Amikor gyerekeket zárnak be a halálnak kitéve őket, egyszerűen az emberi szív legmélye is tiltakozik a brit uralom ellen.” E szavak a későbbi angol miniszterelnök, az akkor ellenzékben lévő David Lloyd George képviselőtől valók, aki élesen támadta az angol kormány háborúját Transvaal és Oranje, a két dél-afrikai búr köztársaság ellen. A hódító háborúnak akkor veszett el a támogatása brit földön, amikor kiderült, hogy Kitchener tábornok a nyakas búr gerillákat azzal akarja megtörni, hogy a tanyákat felperzseli, az otthon maradt asszonyokat és gyerekeket hatalmas sátortáborokba kényszeríti. Ezeket szokás az újkor első koncentrációs táborainak tekinteni.

Barátja, a Nobel-díjas Wigner Jenő a legnagyobb elragadtatással beszélt Szilárd Leóról (1898–1964), miszerint soha mással nem találkozott, aki nálánál csillogóbb elme lett volna, noha munkatársként Einsteint is elég jól ismerte… Szilárd zsenialitása minden tekintetben szokatlan volt. A legnagyobb könnyedséggel váltott a mérnöki tudományokról fizikára, majd biológiára és alkalmazott orvostudományokra. A probléma izgatta, nem a besöpörhető akadémiai elismerések.

A tudomány mellett a másik életre szóló szenvedélye a politika volt. Lenyűgözte Platón utópikus állama, amelyet filozófusok irányítottak volna. Szilárd utópiájában a tudósok kaptak kulcsszerepet, mint olyanok, akik helyes irányba löködik a politikusokat. Szilárd Leó öntörvényűsége és csökönyössége nem csak az atombomba megépítésénél, de a nukleáris arzenál kontrolljánál is fontos szerepet kapott. Olykor meg akarta menteni a világot, máskor pedig meg akarta javítani.

Egy látszólag technikainak tűnő szabály, miszerint a letartóztatott polgárt késedelem nélkül bíróság elé kell állítani, hogy az döntsön a fogvatartás jogszerűségéről, alapvető változást hozott a jogrendszerekben, az egyén és az állam viszonyának megítélésében szerte a világban.

Felelősségből és emberségből elégtelenre vizsgázott a kormány a körmendi menekülttábor ügyében, amikor a szokatlan téli hideg idején is sátortáborban lakásra kötelezte a menedékkérőket. Ezt eddig is tudtuk, de most már bíróság is kimondta mindezt. Azóta az is kiderült: még az ombudsmant is megpróbálta megvezetni a menekültügyi hivatal, hogy jogszerűnek mímelje a nyilvánvaló igazságtalanságot és emberek kínzását.

Januári képek a körmendi táborról

„Csurmában” nem jó lenni. Ahogyan „rabomobilban” sem. A körszállítás fokozott biztonsági kockázatot jelent a büntetés-végrehajtásnak, és az utaztatás során a fogvatartottakra is számos veszély leselkedik. Mindenki tudja, hogy mindezt legjobb lenne elkerülni. Mégis hétfőnként sok száz, esetenként 1500 rabot indítanak útnak, hogy „anyabörtönétől” akár a 100 km-nél közelebb lévő intézetbe is több mint 12–16 óra alatt kerülhessen át. A Magyar Helsinki Bizottság jelentése a rabok körszállítását járja körül.

Fotó: 444.hu

Nagyszerű, korszakos fizikus volt, de Nobel-békedíjat kapott; a „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztában volt felelősségével, ezzel együtt a hidegháborús helyzet miatt a világbéke első számú garanciájának tekintette a nukleáris egyensúly fenntartását; rajongott hazájáért, mégis „rákos sejthez” hasonlította. Andrej Dimtrijevics Szaharov (1921–1989) az emberi jogi mozgalom egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.

28 évvel ezelőtt egy pénteki napon bocsátották ki az alapítók a Magyar Helsinki Bizottság Alapító Nyilatkozatát. A dokumentum nem vert különösebb hullámokat, a rendszerváltás hónapjaiban a közvéleménynek sokkal nagyobb horderejű változásokkal kellett megbirkóznia. Naponta történtek hatalmas csodák, a miénk ezek között csak aprócskának számított. Egyesületünknek azonban nincs miért pironkodnia, már az alakulás idején sikerült olyan témákkal előállni, amelyekkel jogvédő munkánk során ma is foglalkozunk.