Az ENSZ Közgyűlésének 2007. novemberi határozata értelmében szeptember 15. a demokrácia napja, és 2008 óta világszerte megünneplik. Ott is, ahol az állam nem demokratikus. A világszervezetben nyilvánvalóan nem lett volna esélye konszenzusnak, ha a demokráciának szigorúbb definícióját adták volna meg, ezért aztán abban maradtak, hogy demokráciának tekintendő minden formáció, amelyik betartja az ENSZ alapelveit. Ez nagyjából olyan, mintha az ember definíciója csak annyi lenne, hogy gerinces, érző lény lábakkal és szemekkel, hogy a macskák és papagájok is biztosan beleértessenek. Ráadásul még rájuk is bíznák annak eldöntését, hogy embernek érzik-e magukat.

Kétéves a szerbiai határzár. A kormány ezt az új időszámítás kezdetének tekinti menekültügyben. Ebben részben igaza is van. Két éve valóban ahhoz képest valami egészen más kezdődött, mint ami közvetlenül előtte volt. De valódi újdonságról azért nem beszélhetünk. Sikerült az idő kerekét visszafelé fordítani, és visszatérni a pártállami időkhöz, amikor nem volt Magyarországon menedékjog, és a menekülőknek rettegniük kellett a hatóságoktól. A mostani magyar állam is – akár, az 1987-es – mindent megtesz azért, hogy az üldözöttek ne juthassanak be az országba, és a kevesek, akiknek mégis sikerül, eltakarodjanak innen. A kormányerő falat emelt a menekültek előtt, ahogyan az emberség és a józan ész előtt is, míg az állam többi szerve hol passzívan, hol aktívan működik közre abban, hogy ez az építmény szilárdan tovább állhasson. Visszatekintő összeállításunkban megmutatjuk, milyen téglákból áll össze ma ez a fal. 

Az új cenzúrarendelet megtiltotta bármely mű kinyomtatását, amely a legcsekélyebb kritikát gyakorolja az egyház, az állam, az uralkodó fölött, és ilyen módon „a kétkedés vágyát vonhatja maga után, mivel az állam legfőbb törvénye a köznyugalom megőrzése”. A jogszabály újdonsága nem a szigorúságában rejlett, noha II. József idején a gondolat- és sajtószabadságnak voltak jó évei, de a hasonló gumifogalmakra hivatkozó állami cenzúra gyakorlatilag az ellenreformáció óta gúzsba kötötte a hazai nyilvánosságot, és 1747-ben megszületett az első átfogó cenzurális szabályozás is. Ebben a tekintetben tehát ehhez az előképhez kanyarodott most vissza az új rendelet. Az újdonság itt az volt, hogy a cenzorok ezentúl már nem egyházi személyek, hanem hivatalnokok (rendőrök) voltak.

Barátjának, a liberális lapszerkesztő Donald Woods-nak is köszönhető, hogy Steve Biko (1946–1977) meggyilkolása nem maradt a dél-afrikai apartheid vérmocskos „belügye”, hanem – túlzás nélkül – világbotrány lett belőle, amely politikai erjedéshez, végeredményben a rendszer bukásához vezetett. A fekete polgárjogi aktivistát és szakszervezeti vezetőt azok kínozták és verték halálra, akik a faji felsőbbrendűségük biztos tudatában mindent megengedhetőnek tekintettek a rendszer védelmében. Az állam előbb megpróbálta eltitkolni a történteket, utóbb fatális véletlenként beállítani, de a faji gyűlölet motiválta erőszak és az, hogy a titkosrendőrség felülállhatott az emberi jogokon, a rendszer lényegét jelentette. És ezt a sowetói lázadás gyerekáldozatai és Biko halála után már nem lehetett tovább takargatni. Hiába a hidegháború meg a kereskedelmi érdek, Dél-Afrika elszigetelődött nyugati szövetségeseitől.

Friss kúriai ítélet mondja ki: nem jogszerű a bilincs használata, ha az előállított együttműködő, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy szökni akarna vagy ellenszegülne. Ehhez képest a Helsinki Bizottság három, később ártatlannak bizonyult ügyfelének azért kellett a strasbourgi bírósághoz fordulnia, mert – bár semmiféle ellenállást nem tanúsítottak – több órán át voltak hátrabilincselve, és mindezt a Kúria nem találta törvénysértőnek. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ez ügyben születő ítélete segíthet a hazai jogértelmezés egységesítésében. Mert az mégsem járja, hogy attól függjenek valakinek az alapjogai, hogy pere melyik kúriai tanács elé kerül.

Holnap délelőtt ítélet születik a Európai Unió luxembourgi bíróságán az ún. kvótaperben. Szlovákia és Magyarország, a felperesek azt akarják elérni, hogy az Európai Bíróság (EB) mentesítse őket a szolidaritási kötelezettség alól. A Görögországban és Olaszországban lévő menedékkérők közül néhány száznak az eljárását kellene nálunk lefolytatni. A ma még biztosan meglévő kötelezettség egy többséggel elfogadott uniós döntésből fakad. Az ítéletet megelőző főtanácsnoki vélemény ugyan semmiben nem adott igazat a magyar és szlovák kormánynak, mégsem mondhatjuk biztosan, hogy holnap lesöprik majd a keresetüket. Összeszedtük, mi az, ami biztos a kvótaperben. S mi az, ami – legyen bármilyen az ítélet – nem fog változni a holnapi döntés után sem.

„Nem kábíthatjuk magunkat a fokozatosság ópiumával. A demokrácia ígéretét most, azonnal be kell váltani. Most, azonnal ki kell jutnunk a faji elkülönítés sötét és elhagyott völgyéből, és rá kell lépnünk az egyenlőséghez vezető napsütötte ösvényre” – mondta ifj. Martin Luther King (1929–1968) a washingtoni menetnek tartott, sokat idézett beszédében („Van egy álmom”) 1963. augusztus 28-án. Ebben nem csak a faji diszkrimináció ellen emelte fel szavát, hanem a tűrhetetlen szegénység ellen is. King tiszteletes és társai ugyanis fundamentális emberi jogi problémának tekintették a strukturális szegénységet is. Nem véletlen, hogy a szervezők a tüntetésnek a „washingtoni menet a munkáért és a szabadságért” nevet adták.

Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike tragikus sorsú miniszterelnökeinknek. A forradalom egyik vezetőjeként távollétében halálra ítélték, s csak azért térhetett haza kegyelemből, mert elméje elborult, s néhány év múlva elmegyógyintézetben kellett meghalnia. Emberi jogi kérdésékben azóta is kevés patkoltabb felelős vezetője akadt ennek a nemzetnek, mint amilyen ő volt.

A francia forradalom emberi jogi deklarációja új fejezetet nyitott az emberi jogok történetében. A nemzetgyűlés által elfogadott norma már nem valamiféle ősi (szabad embereknek dukáló elő)jogokat kér számon az államon (az uralkodón), mint például a korábbi angol jognyilatkozatok, hanem annál tovább megy. A nyilatkozat szerint „az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt jogai” mindenkit, „az emberi társadalom összes tagját” megilletik. Ez az első hatóerővel bíró jogi norma, amely egyetemesnek tekinti az emberi jogokat, amelyek bárkit megilletnek, legyen az bármely ország polgára. A jogszabály már az elfogadás napján hatályba lépett és ki is nyomtatták. Jó nap az ünneplésre tehát ez a mai.

A két ember halálához vezető közúti baleset okozásával gyanúsított M. Richárdot a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba. Hüledezik a sajtó, forr az internet. Többen egyenesen a bíróságok végromlását látják igazolva a történtekben. Pedig a gyanúsítottat nem mentették fel, és nem is védekezhet szabadlábon. Jogerős ítélet nélkül börtönbe csak a legutolsó esetben zárunk embereket jogállamban. Nagy kár, hogy a bíróság viszont hallgat, hisz 2017 mégiscsak a közérthetőség éve a bíróságokon.