A Magyar Idők megint átlépett egy határt. Mint az ismert, a Magyar Helsinki Bizottság pert indított a nemzeti konzultáció ötödik kérdésében megfogalmazottak miatt. Szerintünk ugyanis azok manipulatívan hamis színben tüntetik fel a Helsinki Bizottság szakmai álláspontját. A pert, úgy tűnik, zokon vette a kormányhű Magyar Idők napilap, és eddig több cikket szentelt az ügynek. A keddi, a Helsinki Bizottság kontra Miniszterelnöki Kabinetiroda perről szóló „elemzése” azzal zárul: ha a Kúrián veszítene a kormány (figyelem, még első fokon van a keresetünk!), az leginkább azért lesz, mert az ügy Baka András kúriai bíróhoz fog kerülni, és ennek pedig az volna az oka, hogy – mint rendesen – Darák Péter kúriai elnök rá fogja bízni az ügy tárgyalását. Az a helyzet, hogy ennél károsabbat nem tud írni egy lap, ha valamit számít neki a jogállam. 

Deák, Szemere, Eötvös, Kossuth – néhányan hazánk nagyjai közül, akiknek első rendűen fontos volt, mi történik a börtönökben. Ráébredtek, hogy a börtön nem csak a büntetés végrehajtásáról szól, hanem az állampolgárok és az állam viszonyáról is. A börtönviselt Bibó István az ő nyomdokaikon haladt. Következtetései ma is időszerűek, és leleplezik a mai illiberális állam önkényre hajlamos természetét.

Orosz István grafikája

1989. november 20-án fogadták az el az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amely Magyarországon 1991. novembere óta hatályos. November 20-án ünnepeljük a gyermekjogok nemzetközi világnapját. Magyarország gyermekjogi mérlege semmiképpen sem pozitív, sőt, helyenként kifejezetten szégyenteljes. Ma itt nem csak lehetővé teszik, hanem jogi parancs szintjére emelték a gyerekek fogvatartását. A tranzitzónákban nem biztosítanak oktatást és semmibe veszik a gyermekek érdekeit, amelyek pedig mindennel szemben elsőbbséget élveznek.

Nem ritka dolog az, hogy egy törvény elnevezése nem fedi annak valós célját és tartalmát, vagy éppen ellentétes azzal. Az ausztrálok „őslakosokat védő törvénye” is ilyen volt. Merthogy éppen ez a norma teremtett jogalapot a „bennszülöttek” szisztematikus és kegyetlen jogfosztásához. Ennek nyomán jó száz éven át lehetett például elszakítani a családjából a „vegyes származású” gyereket az állam kénye-kedve szerint.

A környezetszennyezés feltárására és a környezetvédő mozgalmakra mindig dühödten reagálnak a diktatúrák. A nagyhatalmú vállalatok sem szeretik, ha civilek kotnyeleskednek a profitszivattyúik körül. Ha a korrupt és brutális politikai hatalom szövetségre lép a gátlástalan multival még nagyobb a baj. Ott fű nem terem. Ez történt Nigériában is. A katonai rezsim és a Shell olajcég összeborulása nyomán egy nép, az ogoniak élete került veszélybe. Az iparszerű környezetpusztításra Ken Saro-Wiwa (1941–1995) és erőszakmentes mozgalma hívta fel a világ figyelmét. Az írót és hét társát koncepciós perben gyilkolták meg. A kivégzések nyomán támadt nemzetközi felháborodás ugyan hozzájárult a junta vesztéhez, de az ogonik földjén még ma sem lehet egészségesen élni.

A Bastille-t már rég nem számított a „régi rend” első számú börtönének, amikor megostromolták és az ott őrködő néhány tucat svájci gárdistát meg invalidust meglincselték. A szentpétervári Téli Palota „ostroma” pedig távolról sem hasonlított ahhoz, amit később Eisenstein filmre írt. Ezekhez képest a berlini fal „leomlása” egy valóságosan tiszta, felemelő, boldog szabadságünnep volt. De nem csak ezekhez képest: a fal vége maga volt a csoda, amihez képest fogható — és itt most nem riadunk vissza a nagy szavaktól – kevés történt az európai történelem vérzivataros évezredei alatt. Aki akkor élt, annak nem kell ezt bizonygatni, és talán azok is megéreznek valamit a szabadság meg felszabadulás kéjgázos kitöréséből, akik csak képekről, filmekből ismerhetik meg az akkor történteket.

„Győzött az információszabadság Strasbourgban!” – jelentettük be diadalmasan éppen egy éve. És nem túloztunk. Az Emberi Jogok Európai Bíróság (EJEB) Nagykamarája előtt zajló perben ugyanis valóban jogfejlesztő, európai jelentőségű ítélet született. A bíróság kimondta, hogy a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, amikor a rendőrség megtagadta a kirendelt védők nevének és az általuk vitt ügyek számának kiadását a szervezet számára. Az ítélet jelentősége messze túlmutat a magyar eseten: ezzel ismerte el először a Nagykamara, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye védi a közérdekű adatok megismerésének jogát.

„Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot! Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a Szovjetunióba hurcolt foglyokat! Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!”

Még ki sem tört a forradalom, az egyetemisták 16 pontos követelései közé már 1956. október 21-én bekerültek a legalapvetőbb szabadságjogok, és részben ezekért vonultak az utcára a fiatalok két nap múlva. Merthogy az emberi jogok hiányát különösen megszenvedte a magyar nép. A legalapvetőbb jogok brutális eltiprása nélkül nem lehetett volna fenntartani a diktatúra sztálinista változatát, és nem lehetett volna szovjet gyarmattá tenni Magyarországot.

Közel tizenhárom évig vezettem a Helsinki Bizottság börtönmegfigyelő programját, amelynek felmondásáról egy hete adott hírt a sajtó. Mi a „Helsinkiben” a döntésről már szeptember 1-én értesültünk, akkor jött meg a hivatalos felmondás. Szeretnék néhány dolgot leszögezni azok számára, akiket mélyebben is érdekel a téma.

Öt civil szervezet tette közzé szakmai álláspontját a magyar illiberális állam működéséről: milyen országban is élünk ma? Mindezt érzékletesen szemlélteti Soltész Miklós államtitkár minapi levele, aki egy szimpla adatkérésre ugyan nem adott elfogadható választ, de megragadta az alkalmat, hogy kioktassa a Helsinki Bizottságot, miszerint szemben velünk „a karitatív szervezetek becsülettel s a legnagyobb odafigyeléssel, törődéssel végzik a dolgukat. Önöket ezzel ellentétben azért fizetik, hogy Magyarország ellen pereket indítsanak. kérem, hogy Soros György sok százmillió forintos támogatásából inkább az ország építésén fáradozzanak.” Tisztelt közpénzből fizetett államtitkár úr, mi, polgárok az államtól és képviselőitől jóindulatú semlegességet, legalábbis semlegességet, valamint szakszerűséget várunk el, nem pedig hatalmi arroganciát és kioktatást.