Helsinki Figyelő

Közel tizenhárom évig vezettem a Helsinki Bizottság börtönmegfigyelő programját, amelynek felmondásáról egy hete adott hírt a sajtó. Mi a „Helsinkiben” a döntésről már szeptember 1-én értesültünk, akkor jött meg a hivatalos felmondás. Szeretnék néhány dolgot leszögezni azok számára, akiket mélyebben is érdekel a téma.

bortonmobil.jpg


1) A felmondásnak semmilyen szakmai előzménye nem volt, ilyenre meg sem próbált hivatkozni Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, aki tavaly év vége óta van a szervezet élén, előtte budapesti rendőr-főkapitányként lehet ismerős többeknek a neve.

2) A Helsinki Bizottság és a büntetés-végrehajtás közti együttműködés során a Bizottság egyfajta mediátori szerepet töltött be a fogvatartottak és a büntetés-végrehajtás között. Ez azt jelenti, hogy ha egy problémáról tudomást szereztünk, azzal először nem a sajtót kürtöltük tele, nem jogi eljárásokat indítottunk, hanem egy asztalnál ülve próbáltunk rá megoldást keresni. Olykor meggyőztek bennünket arról a büntetés-végrehajtásban dolgozók, hogy nincs igazunk, és ezért maradt el a per vagy a kellemetlen sajtóhír. Sokszor pedig elfogadták javaslatainkat, és azért lett okafogyott a konfrontatív fellépés. Ami maradt, azon esetekben indított eljárások jelentős része (a túlzsúfoltságos ügyek) nem a büntetés-végrehajtásnak felróható okra vezethető vissza. A közel húsz év alatt pár bántalmazásos ügyben tettünk feljelentést, illetve indítottunk egyéb jogsértés miatt eljárást. A problémák jó részét azonban nem peresítettük, mert nem volt rá szükség. Az együttműködési megállapodás felmondásával ez a mediációs szerepkör megszűnik: minden gond kezelésére csak a nyilvános botrány és/vagy a per marad.

3) Én minden fórumon mindig elmondtam, hogy a büntetés-végrehajtásnál jobb állami partnerrel nem nagyon találkoztam: a szakmai vezetés mindig értette, hogy nem ellenük, hanem értük (értük is) vagyunk. Tudták, hogy ha csökken a zsúfoltság (akár új börtönök építése útján), az a sok ezer börtönben dolgozó kollégának is jobb munkakörülményeket eredményez; ha nem omladozik fal, akkor az a bv-snek is jó, mert ő is ugyanabban az épületben tölti élete jelentős részét, ahol másokat fogva tartanak. Tudták, hogy mi jószándékkal teszünk javaslatokat, amit ha nem fogadnak meg, akkor jellemzően nem csapunk csak a hír kedvéért lármát, mert mi is tisztában vagyunk az intézetek szűk mozgásterével és a rájuk háruló felelősséggel. Ezért az egyet nem értésre nem „hisztivel” reagálunk. És a látogatások után jellemzően azt is megtapasztalták, hogy a jelentéseink korrektek, olykor alig-alig fűztek hozzá megjegyzést.

4) És azt is tudták a szakmaibeliek, amit a laikusok nehezen értenek meg: nem a bűnhöz és a bűnöshöz való perverz vonzalom vesz rá egy civil szervezet arra, hogy a fogvatartottak jogainak érvényesülésével foglalkozzék. Hanem az a felismerés, hogy zárt intézetben, független ellenőrzés nélkül a törvényesség nehezebben biztosítható, mint független ellenőrzéssel. A fogvatartottakkal való munka nagyon nehéz, az ember könnyen belefáradhat, kiéghet, én sem lennék ezzel másként. Ilyen körülmények között a kontroll elengedhetetlen. És a fogvatartás törvényessége nem csak azért elvárás, mert jogállamban ez evidencia. Hanem azért is, mert a törvényes fogvatartás nyújt esélyt arra, hogy a fogvatartottak jobb emberek legyenek akkor, amikor szabadulnak, mint amikor bekerültek. Vagy legalább ne legyenek rosszabbak. És mivel a mostani 18 ezer fogvatartottból kb. 17 500 szabadul valamikor, bizony a jogkövető társadalom érdeke is, hogy a fogvatartás végén ne elvadult emberi roncsok lépjenek ki a börtön kapuján. Ezt pedig a tisztességes bánásmód jobban segíti, mint a drákói szigor, aminek a túlkapásait esetleg az intézet falai között maradnak. (A visszaesési rátára semmilyen bizonyíthatóan pozitív hatása nincs a büntetés szigorának.) Arról nem is beszélve, hogy a fogvatartottak jó része olyan bűnért ül, amiért büntetés persze jár, de az eleve nem lehet az évekig tartó szenvedés. És hát 18 ezer elítélt között biztosan lesz tévesen börtönbe zárt ember is, ahogyan olyan előzetesben ülő is, akit később felmentenek vagy nem ítélnek végrehajtandó szabadságvesztésre. Az ő esetükben pláne nem mindegy, hogyan telik az idejük a börtönben.

A fentiek alapján megválaszolva a címben feltett kérdést: ezzel a döntéssel szerintem senki nem nyert semmit. A legnagyobb vesztese a büntetés-végrehajtás és a társadalom, nem pedig a Helsinki Bizottság. Nekünk munkánk akad továbbra is bőven. 

Tóth Balázs ügyvéd

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3713038738
süti beállítások módosítása