Helsinki Figyelő

Lincoln elnök azért volt hajlandó felvenni a fegyvert az amerikai polgárháborúban (1861–1865), hogy megmentse az amerikai államok unióját. De 1862-ben felismerte, hogy az uniót valójában nem fenyegeti akkora veszély, mint azt korábban gondolták, viszont neki módjában áll, sőt kötelessége megváltoztatni a háború célját. Elérkezett a pillanat, amikor jóvátehető az alapító atyák bűne, felszabadítható az Egyesült Államok minden lakosa, a fekete rabszolgák is. Június 22-én terjesztette kormánya elé az Emancipációs Nyilatkozat tervezetét. Nem a véleményükre volt kíváncsi, hisz eltökélt volt abban, hogy a Gondviselés tervét hajtja végre – csak ismertetni akarta velük a döntését. Vita leginkább azon volt, mikor hirdessék ki. Voltak, akik azonnal megtették volna, mások inkább halasztást javasoltak, mert választási vereségtől tartottak. Lincoln viszont úgy döntött. hogy egy nagy katonai győzelem után mindenképpen ki fogja hirdetni. Az antietami siker (1862. szeptember 17.) után már nem várt tovább. És publikálta Amerikának a Függetlenségi Nyilatkozatot követő legforradalmibb dokumentumát, ami 1863. január 1-én hatályba is lépett.

0923_lincoln_emancipacio.jpg

tovább

A strasbourgi emberi jogi bíróság ítéletében kimondta, Magyarország megsértett a Magyar Helsinki Bizottság menedékkérő ügyfeleinek emberi jogait, amikor nyomós indok nélkül őrizetbe vette őket. Mint látható, a gyakorlat korábban sem volt hibátlan, de ma már tömeges a jogsértés: válogatás nélkül minden egyes menekülőt elzárnak hazánkban, és határozatlan ideig tartják őket fogva.

0922_nyirbator.jpg

Fotó: Móricz-Sabján Simon

tovább

A héten a második címlapos cikkében foglalkozik a Magyar Helsinki Bizottsággal az Origo. Immár másodszor közöl hazug állítást rólunk. A nemi erőszakkal gyanúsított afgán férfi azért tartózkodott Magyarországon, mert őt a menekültügyi hatóság oltalmazottként ismerte el – mégpedig egy olyan eljárásban, amelyben jogi segítséget vagy képviseletet a Magyar Helsinki Bizottság egyetlen alkalmazottjától vagy megbízottjától sem kapott. A Magyar Helsinki Bizottság tehát nem képviselte és nem vett részt abban az eljárásban, amelynek eredményeként a férfi oltalmazottként „Magyarországon maradhatott”. Az Origo eljárása már csak azért is visszataszító, mert egy súlyos szexuális bűncselekményt használ fel megbízói propagandájának szolgálatához. Nem kérünk a pofozóbábu szerepéből, ezért helyreigazítást kezdeményezünk a portálnál.

origo2.jpg

tovább

„Minden száműzött élete a köznek haszontalan” – írta Szekfű Gyula A száműzött Rákócziban (1913). A menekült Kossuth Lajos (1802–1894) emigrációban töltött 45 éve bizonyítja, Szekfű tévedett, mert a végső cél elérése nélkül is lehetséges a köznek használni. Bár Kossuth törekvése a független és demokratikus Magyarországról életében nem valósult meg, emigrációs tevékenysége közvetve mégis hozzájárult az észszerű kiegyezéshez és az ország néhány jó évtizedéhez a dualizmus alatt, amely a vérzivataros magyar történelemben szinte kivételesnek mondható. Kossuth Lajos – mint lehetőség és program – ugyanis józanságra sarkallta I. Ferenc József uralkodót és környezetét, hogy egyezzen ki a magyarokkal, és ne terrorral vagy abszolutista eszközökkel pacifikálja az országot.

0919_kossuth_1.jpg

tovább

Mindenki gyanús, akit a hatóságok annak tartanak –ez volt a lényege a terror alaptörvényének, a „gyanúsak törvényének”. Mindezt a Bastille lerombolása és az abszolutizmus felszámolása után bő négy évvel fogadta el a konvent a nép nyomására. A szöveget Philippe Antoine Merlin fogalmazta meg. A „veszettek” itt már a Gironde híveit is a nép ellenségének minősítették. A forradalom valóban felfalta saját gyermekeit. A személyes szabadságnak mindenféle jogállami garanciája megszűnt. A terrort – mint annyiszor – az erény és a haza védelmével igazolták.

0917_gyanusak_torvenye.jpg

tovább

1947 nyarán a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert Svájcba indult üdülni. Jó barátja, Bay Zoltán fizikus, akivel a nyilasok és nácik ellen is egy oldalon harcolt, így fordult hozzá: – Albi, most ugye nem azért mégy el, hogy ne gyere vissza? Szent-Györgyi a szavát adta, hogy biztosan visszatér. Aztán nem így történt, legalábbis a hazautazás sokáig váratott magára. Igaz, rövidesen mégiscsak találkoztak, ha nem is itt, hanem Amerikában, merthogy a berendezkedő Rákosi-rezsim elől Bay is emigrálni kényszerült.

0916_szent-gyorgyi_1.jpg

tovább

Az ENSZ Közgyűlésének 2007. novemberi határozata értelmében szeptember 15. a demokrácia napja, és 2008 óta világszerte megünneplik. Ott is, ahol az állam nem demokratikus. A világszervezetben nyilvánvalóan nem lett volna esélye konszenzusnak, ha a demokráciának szigorúbb definícióját adták volna meg, ezért aztán abban maradtak, hogy demokráciának tekintendő minden formáció, amelyik betartja az ENSZ alapelveit. Ez nagyjából olyan, mintha az ember definíciója csak annyi lenne, hogy gerinces, érző lény lábakkal és szemekkel, hogy biztonság kedvvért a macskák és papagájok is biztosan beleértessenek. Ráadásul még rájuk is bíznák annak eldöntését, hogy embernek érzik-e magukat.

0915_demokracia_1.jpg

tovább

A költő Dante Alighieri (1265–1321) ismertsége a világhírű város-, birodalom- vagy vallásalapítókhoz fogható. Abban is hasonlít sokukhoz, hogy élete során ő is volt száműzött, menekült. Éppenséggel ő 19 éven át volt kénytelen távol élni imádott hazájától, Firenze városállamtól. Száműzték, kifosztották, majd távollétében halálra ítélték, aztán gyerekeinek is el kellett menekülnie. Nem csak író, hanem politikus is volt. Igazság szerint korábban ő maga is többeket száműzött városából. Az ő története is megmutatja, mennyire kíméletlenné tudnak válni a pártharcok, illetve mennyire veszélyes az, hogyha nincsenek intézményes garanciái annak, hogy a kisebbségben maradottakat is megilletik bizonyos alapjogok.

0914_dante.jpg

tovább

Az új cenzúrarendelet megtiltotta bármely mű kinyomtatását, amely a legcsekélyebb kritikát gyakorolja az egyház, az állam, az uralkodó fölött, és ilyen módon „a kétkedés vágyát vonhatja maga után, mivel az állam legfőbb törvénye a köznyugalom megőrzése”. A jogszabály újdonsága nem a szigorúságában rejlett. Noha II. József idejében a gondolat- és sajtószabadságnak voltak jó évei, de a hasonló gumifogalmakra hivatkozó állami cenzúra gyakorlatilag az ellenreformáció óta gúzsba kötötte a hazai nyilvánosságot.  1747-ben pedig megszületett az első átfogó cenzurális szabályozás is. Ebben a tekintetben tehát ehhez az előképhez kanyarodott most vissza az új rendelet. Az újdonság itt az volt, hogy a cenzorok ezentúl már nem egyházi személyek, hanem hivatalnokok (rendőrök) voltak.

0913_cenzura_1.jpg

tovább
süti beállítások módosítása