Helsinki Figyelő

Wannsee az Új Magyar Lexikon szerint Berlin délnyugati peremén található kis tó. „A Ny-berlini Zehlendorfhoz tartozik. Strandfürdő, vízi sport.” Ennyi. Mintha Auschwitzról csupán azt közölték volna, hogy egy lengyel kisváros német neve. A történelmet valamennyire ismerők előtt azonban a „Wannsee-konferencia” a huszadik század egyik legiszonyúbb összejövetele. 77 éve itt deklarálta a náci felső vezetés a zsidókérdés „végső megoldását”: itt határozták el 11 millió ember megölését. Wannsee ennek a borzalmas döntésnek a jelképe.

0120_wannsee_2.jpg

tovább

Mészöly Miklós (1921–2001) íróról köztudomású, mennyire szívén viselte az emberi jogokat, a szabadságot, tisztelte az emberi életet és az emberi méltóságot. Gyűlölte a háborút és ellenezte a halálbüntetést. Teljes írói életművét áthatotta mindez. Közéleti szerepvállalásai során pedig volt bátorsága kiállni a gyengébbek mellett, vagy fityiszt mutatni a hatalomnak. Karakánságát jelzi, hogy például az elsők között írta alá a Charta ’77 tagjainak letartóztatása elleni tiltakozást (1977), elvállalta Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának vezetését (1985) és ő volt a Magyar Helsinki Bizottság első elnöke is.

0119_meszoly_miklos_2.jpg

tovább

Gyülekezési jog és rendőri intézkedések

A gyülekezés, békés tüntetés alkotmányos alapjog. Hasznos, ha tudjuk, hogyan gyakorolhatjuk jogszerűen, mit tehetünk mi, polgárok, és mit tehet a rendőr. A Magyar Helsinki Bizottság ezért készített tájékoztatót, kisokost a gyülekezési jogról és a tüntetéseken szokásos rendőri intézkedésekről. 

tuntessokosan1.jpg

 

A kisokosunk nyomtatható és hajtogatható pdf-változata itt található. 

tovább

A szovjet csapatok 74 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről. A főváros ostroma Budán folytatódott tovább. Az „egy szempontból felszabadulás, más szempontból megszállás” kapcsán fontos szólni egy súlyos büntetőjogi és emberi jogi kérdésről, a háborúkban elkövetett tömeges nemi erőszakról. Mindezt sokszor a csend összeesküvése veszi körül vagy kínos tehetetlenség kíséri még nemzedékekkel a történtek után is.

0118_nemi_eroszak_1.jpg

tovább

Véleményünk az adatvédelmi biztos álláspontjáról

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a közmédiának adott interjújában tegnap úgy foglalt állást, hogy az ellenzéki képviselők tévészékházból történő internetes közvetítései miatt a visszaélés személyes adattal bűncselekmény merülhet fel. Ezt az álláspontot a Magyar Helsinki Bizottság jogi szempontból több ponton is abszurdnak tartja.

hadhazy3.jpg

tovább

„Nem kábíthatjuk magunkat a fokozatosság ópiumával. A demokrácia ígéretét most, azonnal be kell váltani. Most, azonnal ki kell jutnunk a faji elkülönítés sötét és elhagyott völgyéből, és rá kell lépnünk az egyenlőséghez vezető napsütötte ösvényre” – mondta ifj. Martin Luther King (1929–1968) sokat idézett washingtoni beszédében. („Van egy álmom” – 1963. augusztus 28.)

0115_martin_luther_king.jpg

tovább

A „Nagy Fehér Varázsló” hosszú életet élt, amelybe gondos tervezéssel és nagy szorgalommal sikerült annyi mindenféle fontosat beleszuszakolni, amely hét embernek is dicsőségére válna. Albert Schweitzer (1875–1965) teológus, lelkész, vallástörténész, filozófus, orgonaművész, hangszerépítő, tanár, orvos és szenvedélyes filantróp volt. 21 évesen arra az elhatározásra jutott, hogy legfeljebb harmincéves koráig él a tudományoknak és a művészeteknek, azután olyan hivatásnak szenteli magát, amivel közvetlenebbül szolgálhatja az emberiséget. Azért ezt csak részben tudta megvalósítani, mert a filantrópia mellett sohasem szakított művészeti és tudományos tevékenységével.

0114_schweitzer_2.jpg

tovább

1894 végén ártatlanul életfogytiglani börtönre ítélik Alfred Dreyfus kapitányt. Korábban zsidóként a legmagasabb rangot érte el a francia vezérkarnál. Ez lett e veszte. Az „ügy” 1894 őszén pattant ki, amikor bizonyítékot találtak arra, hogy a francia vezérkarból valaki információkat adott át Németországnak egy új tűzfegyverről. A bűnöst egyből a tüzértisztek között keresték, Dreyfus személyében pedig hamarosan a gyanúsítottat is megtalálták. Az tette gyanússá egy csapásra, hogy elzászi volt – és legfőképpen zsidó.

0113_zola_1.jpg

tovább
süti beállítások módosítása