Helsinki Figyelő

1990. május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a homoszexualitás nem betegség. Azóta minden évben ezen a napon tartják a homofóbia elleni világnapot. Bár az elmúlt évtizedekben több ország is nagyot lépett a meleg egyenjogúság terén, sok helyen még ma is komoly diszkriminációval kell számolniuk a leszbikusoknak, melegeknek, biszexuálisoknak, transzneműeknek, queer és interszexuális embereknek. Kövér László, az Országgyűlés elnöke tegnapelőtt a pedofilokhoz hasonlította az örökbefogadás jogáért küzdő melegeket, és kétségbe vonta, hogy a  homoszexuális embereket egyenrangúak volnának heteroszexuálisokkal, vagyis vele.  Pedig ideje volna elfogadnia, hogy igen, egyenlőek, és vele egyenlő méltósággal rendelkeznek, még ha az a méltóság nem is közjogi, hanem emberi természetű. 

0517_homofobia_ellen.jpg

tovább

Az erkölcsi relativizmussal, istentelenséggel és az athéni fiatalság megrontásával vádolt Szókratész (i. e. 469–399) tárgyalása a történelem egyik legismertebb bűnpere. A történteket és az agg filozófus védekezését a tanítvány Platón elbeszéléséből ismerjük leginkább. Szókratésznek nem sikerült elkerülni a halálbüntetést, a tartós válságát élő Athén bírái mindenképpen el akarták söpörni az egykori aranykorból itt maradt, zavaró, különc figurát.

0515_szokratesz_1.jpg

tovább

Magnus Hirschfeld (1868–1935), a meleg polgárjogi mozgalom úttörője tudós is volt, méghozzá jelentős életművel. Jelmondata, a „Per Scientiam ad Justitiam”, azaz „tudománnyal az igazságért” is arról tanúskodik, hogy a felvilágosodás optimista gyermeke volt. Úgy gondolta, a megismerés a balítéletek leghatékonyabb ellenszere. A kellően pallérozott, felvilágosított elme nem fordulhat például a nem heteroszexuális (meleg, leszbikus stb.) emberek ellen. Szomorú példák sorával ugyan ennek az ellenkezőjét is igazolhatnánk, mégis Emberi jogi kalendáriumunk mai hősének következetes, bátor és tényeken nyugvó jogvédői tevékenysége ma is példát mutat megvetett kisebbségek érdekében fellépő civil mozgalmaknak.

0514_hirschfeld_2.jpg

tovább

Ahogyan két dudás sem fér meg egy csárdában, úgy Arturo Toscanini (1867–1957) sem viselte el azt, hogy zenei téren bárki dirigáljon neki, még ha az a valaki Benito Mussolini is, Itália diktátora. Az olasz karmester a fasizmus kérlelhetetlen ellensége lett, mert megsértették mint művészt, és megalázták mint embert. Így csak 15 évvel letiltása után tért vissza hazájába és adott koncertet az imádott–gyűlölt milánói Scalában.

0511_toscanini.jpg

tovább

A sajtóban számos pontatlanság és tévedés jelent meg két afgán család szerbiai deportálásáról, amelyet a magyar hatóságok jogi és erkölcsi szabályokat áthágva hajtottak végre kedd éjjel. Nem segíti a tisztánlátást a menekültügyi hatóság fals közleménye sem. A Magyar Helsinki Bizottságnak továbbra is ügyfele mind a 11 ember, akit kitoloncoltak innen, ahogyan azok öten is, akiknél sikerült elérnünk, hogy egyelőre itt maradhassanak. Jöjjenek a tények a három család itteni kálváriájáról, azok tán segítenek megérteni az elfogadhatatlant, ami a mi országunkban történik.

depor2.png

tovább

Emberkísérlet nem lehetséges önkéntes beleegyezés nélkül. Az bármikor visszavonható. Ha a kísérleti alany épsége veszélybe kerül, be kell fejezni a kísérletet. A társadalom számára hasznos célúnak kell a kutatásnak lennie. Előbb állat- és más kísérletek támasszák alá a vizsgálatokat. A fizikális és mentális károkat el kell kerülni. Nem végezhető halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó kísérlet. A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset. Meg kell előzni a szövődményeket. Hozzáértő, kellő tudományos fokozattal rendelkezők végezzék a kísérletet. Nagyjából ez az a „tízparancsolat”, amelyet Nürnbergi Kódex néven ismerünk, és az emberkísérleteket szabályozza.

0510_nurnbergi_kodex.jpg

tovább

A II. világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon, 9-én már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás jutott osztályrészül.

0509_gyozelem_napja_2.jpg

tovább

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

0508_dunant_2.jpg

tovább

„Rosszkor volt rossz helyen. Csak segíteni akart, nem is gondolta, hogy belerántják a bajba.” Amikor elvitték, alaposan megdolgozták, bántalmazták, hónapokig aszalták egy koszlott cellában az egyik vidéki börtönben. Aztán átvitték egy másikba a fővárosba. Nem látogathatták. Közben a felesége megszülte a harmadik gyerekét. Az asszony nem jött ki az anyósával, meg voltaképpen senkivel se a családból. Nagyon kellett volna a segítség, meg a pénz is. De börtönből hogyan lehetett volna pénzt szerezni, főleg, hogy lefoglalták a vagyont? Aztán a feleség megcsalta. Legalábbis így hitte, és tényleg sok volt az árulkodó jel. Miután bizonyítékok híján a börtönből kiengedték, még hónapokig nem hagyhatta el Pestet. Aztán amire hazamehetett Nógrádba, végképp összeomlott a házasság. Nem egy mostani rabosított ügyfelünk sztorija ez, bár típustörténetnek mondható, de a pórul járt fogvatartott ez esetben Madách Imre (1823–1864), nemzeti irodalmunk klasszikusa.

0507_madach_ujepulet.jpg

tovább
süti beállítások módosítása