A második elnöki ciklusát éppen csak megkezdő Franklin Delano Roosevelt (1882–1945) amerikai elnök nagy, göcsörtös fába vágta fejszéjét: a szövetségi Legfelsőbb Bíróságba. Úgy érezte, itt az ideje számára kedvezően módosítani az arányokat a testületen belül, amely az előző években sok borsot tört az orra alá. Mindezt egy átfogó reformba csomagolta, amelynek színleg a bíráskodás hatékonyságát kellett volna szolgálnia. Roosevelt terve elbukott, a Legfelsőbb Bíróság megmenekült a kéretlen elnöki gyámkodástól. Aztán a testületi arány magától is megváltozott, és az elnöknek sem volt már annyi gondja a bírósággal.

Ma van Páduai Szent Antalnak az emléknapja, a liliomnyílásnak, a tisztaságnak és az ártatlanságnak a katolikus ünnepe. 1231-ben e napon halt meg ugyanis korának népszerű ferences prédikátora. De most nem ezek miatt idéznénk fel a nevezetes egyháztanító alakját, hanem egy sokszor feldolgozott legendája miatt, amely értelmezhető bölcs egyházi példázatként is, de az emberi jogok védelmezői is magukra ismerhetnek benne.

(Hangos változat, podast itt.)

A magyar állami könyvcenzúrát az ellenreformáció a protestantizmus elleni védekezésre hozta létre. A cenzúra II. József reformjáig legfőképpen vallásügynek számított. Protestánsellenes természetét sokáig meg is tartotta. A debreceni reformátusok 1719-ben lefoglalt bibliáinak elképesztő kálváriája jól példázza, hogy a vallási elvakultság állami segédlettel miféle igazságtalanságra és mekkora kártételre képes.

(Hangos változat, podcast itt.)

Tudós elmék sokáig tartották úgy, hogy a trójai háború izgalmas mesebeszéd volt csak, Homérosz egy sohasem volt véres küzdelmet énekelt meg. Aztán egy tüneményes dilettánsnak, Heinrich Schliemann-nak és a modern tudománynak köszönhetően ma már bizonyosok lehetünk abban, hogy igenis létezett ez a lenyűgöző erődváros, és igen, kegyetlen csata folyt bevételéért. Szóval nem érdemes régmúlt korok beszédére lenézően legyinteni. Eratoszthenész Pentatlosz, ez a hellenizmuskori polihisztor már 2300 évvel ezelőtt belőtte, mikor veszett oda Ílion, azaz Trója. Ma úgy néz ki, csak egy-két évszázadot tévedhetett.

(Hangos változat, podcast itt.)

Bridget Bishopnak hívták azt a nőt, akit először akasztottak fel a salemi boszorkányperek során. Még 18-an jutottak hasonló sorsra. A massachusettsi történések az utókort is igencsak foglalkoztatták. Hogyan lehetséges, hogy sem ellőtte, sem utána nem volt ott hasonlóan súlyos boszorkányper? Mi indította el és mi állította meg az esztelen boszorkányvádakat? 

(Hangos változat, podcast itt.)

1982 az egyik legsűrűbb éve a magyar demokratikus ellenzéknek. Lényegében ekkorra már feláll a csoport „intézményrendszere”. Létezik a Beszélő. Termeli a szamizdat könyveket és kiadványokat Demszky Gábor és Nagy Jenő vállalkozása, az AB Független Kiadó, működik a „repülő egyetem”, és ott van már Rajk László Galamb utcai szamizdatbutikja meg a Szeta is.

De ez az év az is, amikor a hatalom kimutatja foga fehérjét: szamizdatokat koboznak el még a nyomdákban, házkutatásokat tartanak szakmányban, felszámolják a „Rajk-butikot” és rászállnak az ellenzék prominens alakjaira. Ez szó szerit értendő. Mi az egyszerűség kedvéért „szoros követésnek” írtuk ezt a címben, de több volt ez annál: folyamatos zaklatás. A „személyi követők” nem arra törekedtek, hogy a „célszemélyek és a lakosság” ne vegye őket észre, azt akarták, hogy nagyon is lássák őket. Hatalmas, szó szerint máskor nem látott luxuskocsikkal követték őket, gyalogosan közvetlenül melléjük álltak, találkozókra, munkába, de még az óvodai öltözőbe is velük tartottak. Hangosan szidalmazták őket, sőt még fizikai erőszakra is sor került. A visszataszító és félelemkeltő belügyes akciót Kőszeg Ferencre is „kiterjesztették”. Csakhogy a Magyar Helsinki Bizottság későbbi alapítója, akkor kényszerből éppen könyvesbolti eladó – barátai segítségével – túljárt az eszükön, és mint afféle XX. századi Thyl Ulenspiegel nevetségessé tette őket. Sok mindenért kedveljük őt, de ezért az emlékezetes csínyéért különösen.

(Hangos változat, podcast itt.)

 

A 24 éves Ady Endre (1877–1919), a nagyváradi újságíró cikkben támadta meg a helyi főpapokat, valójában a katolikus egyházat és annak ultramontán klerikalizmusát. Elítélték, és három napot börtönben kellett töltenie. Nem a világ vége, mondhatni. És még a századfordulós nosztalgiáinknak is alájátszik, hogy a börtönbe zárt ifjú tehetség élelmezéséért versengtek a nagyváradi vendéglősök. De azért mégiscsak elfogadhatatlan, hogy valakit elítéljenek azért, mert egy cikkben elmondja véleményét a here kanonokokról.

(Hangos változat, podcast itt.)