Míg a mintaadó alkotmányok közül az amerikait „a szabadság alkotmányának”, addig a németet „a méltóság alkotmányának” szokás nevezni. Nem csak a nagy földrajzi és időbeli távolság, az eltérő kulturális hagyományok, de a megszületés körülményei is magyarázzák a különbségeket. Míg Amerika egy véres, de sikeres háború után nyerte el teljes függetlenségét, addig Németország lángba borította a világot, katonai és erkölcsi értelemben is abszolút vesztese lett a háborúnak, és éppen azon igyekezett, hogy romjaiból építse újra magát.

(Hangos változat, podcast itt.)

„Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg” – fogalmaz sarkosan az Alaptörvény. Ez az alkotmányos megfogalmazása a manapság lefitymált ártatlanság vélelmének. Ez az alapelv, nagyon helyesen, korlátozza az állam büntetőhatalmát. Mert könnyen belátható: ha valakit meggyanúsítanak, az még nem jelenti azt, hogy valóban bűnös is.

(Hangos változat, podcast itt.)

A szabad, demokratikus és tisztességes parlamenti választásokkal, valamint az új Országgyűlés megalakulásával közjogi értelemben 1990 tavaszán megtörtént a rendszerváltás. Megalakulhatott a koalíciós kormány, amelyet Antall József, az MDF elnöke vezetett. Az ország új vezetői előtt hatalmas feladat tornyosult. Az emberi jogok mindenesetre valóban komoly esélyt kaptak arra, hogy üresen kongó deklarációkból kikényszeríthető alapjogokká erősödjenek.

(Hangos változat, podcast itt.)

Nagyszerű, korszakos fizikus volt, de Nobel-békedíjat kapott. A „szovjet hidrogénbomba atyjaként” tisztában volt felelősségével, ezzel együtt a hidegháborús helyzet miatt a világbéke első számú garanciájának tekintette a nukleáris egyensúly fenntartását. Rajongott hazájáért, mégis „rákos sejthez” hasonlította. Andrej Dimtrijevics Szaharov (1921–1989) az emberi jogi mozgalom egyik legnagyobb alakja volt a XX. században.

A kelet-európai forradalmi változások nem maradtak hatás nélkül másutt sem. A saját útját járó Kínában is olyan történt, amely előtte elképzelhetetlennek tűnt. Tömegek tüntettek demokráciáért és szabadságért. Egy ideig a hatalom zavarodottan reagált, képtelen volt megzabolázni és hazaküldeni a tüntetőket. A heteken át tartó utcai ellenállást, az egyre népesebb és radikálisabb tömeget végül „bevált módszerekkel” számolták fel: tankokkal verték szét. Utána jött a véres leszámolás. A „Tienanmen téri diáklázadás” egyik fordulópontja a statárium és a hadiállapot kihirdetése volt.

(Hangos változat, podcast itt.)

Az Európai Unió Bírósága ítéletet hirdetett  a magyar tranzitzónákról. Megállapította, hogy az európai jogba ütközik emberek, többségében gyerekek gyakran egy éven túli, hazai jogorvoslat nélküli elzárása. A tranzitzónákban történő hosszú idejű elhelyezés jogellenes őrizetnek minősül. A tranzitzónás fogvatartásról, az ítéletről és a lehetséges következményekről cserélt eszmét Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, illetve munkatársaink, Pohárnok Barbara ügyvéd és Léderer András. A beszélgetés, a Helsinki Hangadó második adását Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette. 

1989-ben egy pénteki napon bocsátották ki az alapítók a Magyar Helsinki Bizottság Alapító Nyilatkozatát. A dokumentum nem vert komolyabb hullámot, a rendszerváltás hónapjaiban az ország sokkal nagyobb horderejű változásokkal volt elfoglalva. Naponta történtek hatalmas csodák, a miénk ezek között csak aprócskának számított. Egyesületünknek azonban nincs miért pironkodnia, már az alakulás idején sikerült olyan témákra találnunk, amelyekkel ma is foglalkozunk jogvédő munkánk során. Harmincegy évesek vagyunk! 

(Podcast, hangos változat itt.)

Ma a demokratikus országokban komoly viták folynak arról, hol húzódnak a nemzeti szuverenitás határai. De ezeken a helyeken a szuverenitásba nem szokás beleérteni azt, hogy a kormány szabad kezet kap polgárainak vagy polgárai egyik csoportjának a jogfosztásához, megalázásához, sanyargatásához vagy elpusztításához. A világ civilizált felében az efféle megátalkodott államokkal szemben elfogadják, sőt morális és nemzetközi jogi kötelezettségnek tekintik a humanitárius intervenciót. Hogy ma ez így van, abban megkerülhetetlen szerepet vállalt egy kalandos sorsú holland jogász, Hugo Grotius (1583–1645).

(Hangos változat, podcast itt.)