Óvodás korunktól fogva annyi részletet hallottunk csodálatos nagy nemzeti ünnepünkön 1848. március 15-éről, hogy a témában nehéz újat mondani. Emberi jogi kalendáriumunk most arra vállalkozik, hogy a pesti forradalom első napjának 12 tán kevésbé közkeletű, mégis fontos vagy legalább érdekes részletét idézze fel. Ez a fényes nap teljes joggal tekinthető az utca forradalmának, amely példásan békésen és derűsen zajlott le. Sok minden kedvező külső körülmény kellett ehhez, de Tömeg Őfelsége, a pesti nép így is tüneményesen viselkedett. Rájuk méltán lehetünk büszkék, tőlük mindig tanulhatunk.

Iliasnak és Ahmednek, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek 2019-ben 5000–5000 eurós kártérítést állapított meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. Megsértették ugyanis emberi jogaikat, amikor a hatóságok nem vizsgálták meg kellő mélységben, mi történhetett volna a panaszosokkal kiutasításuk következtében. Mégsem voltunk felhőtlenül boldogok, mert a korábbi nem jogerős megváltoztatva a Nagykamara már nem tekintette fogvatartásnak őrizetüket. Ez két bangladesi férfi pere volt, akiket 2015 őszén 23 napon át tartották fogva. Azóta a helyzet nagyon sokat romlott.  

A szabályszerű gyanúsítotti figyelmeztetés ma már minden jogállami büntetőeljárás szerves része. Nem volt mindig így. Ernesto Mirandát emberrablás és nemi erőszak miatt ítélték el. Az ítéletet leginkább a beismerő vallomásra alapozta a bíróság, amit Miranda az elfogása után két órával később tett. (Ő látható mai képünk bal szélén.) Csakhogy a rendőrök nem tájékoztatták jogairól, és leginkább arról, hogy joga van hallgatni és ügyvédet kérni, így a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a rendes bíróság ítéletét és új eljárásra kötelezte. Megszületett az ún. „Miranda-figyelmeztetés”, ami az egyik biztosítéka annak, hogy törvényes eljárás nélkül senkit ne lehessen megfosztani szabadságától.

Az eddigi legdrágább és legromlottabb téli olimpián, Szocsiban Putyin februárban még a nyájas sport- és világbékebarát államférfi szerepét játszotta el, hogy aztán február 26-án nekilásson az Ukrajnához tartozó Krím-félsziget elfoglalásának. Mint minden területi agresszióra, erre is volt elég ok és ürügy. A katonai agressziót mindezek tán érthetővé tehetik, de elfogadhatóvá nem. A területszerző háborúval Moszkva súlyosan megsértette azt a nemzetközi eljárásrendet, amely az utóbbi évtizedek európai konfliktusait – a balkáni és kaukázusi háborúkat kivéve – mégiscsak békés mederben tartotta. A Krím elfoglalása a békét és biztonságot garantáló Helsinki Záróokmányt (1975) legalább öt ponton sértette meg.

Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko után jött a sorban. Senki nem tudhatta,  önmaga sem, hogy utolsóként ő kapcsolja majd le a villanyt. Tulajdonképpen kész igazságtalanság, hogy éppen a tán legnívósabb szovjet főtitkár lett a csődgondnok. Gondoljunk csak bele, hogyan vezényelte volna le mindezt, mondjuk, a kései Sztálin vagy a kései Brezsnyev. Aligha vitatható, a világ jól járt Mihail Szergejevics Gorbacsovval (1931). Tipikus reformkommunistának indult, aki előbb volt kommunista, és csak aztán reformer, hogy aztán kulcsszerepet, egyenesen forradalmi szerepet játsszon a kelet-európai rendszerváltásokban.

A börtönzsúfoltság Magyarország krónikus emberi jogi problémája. Bár a legtöbb nyugati országban sikerült megoldani, nálunk ezen a területen is mintha a végzet diktálna. A strasbourgi bíróság a töméntelen panasz nyomán nem tűrte tovább az emberi jogok tömeges és rendszerszerű megsértését. Arra kötelezte a magyar államot, hogy haladéktalanul és érezhetően enyhítse a zsúfoltságot. A Magyar Helsinki Bizottságnak jelentős szerepe volt az embertelen bánásmód feltárásában.

Joseph McCarthy wheelingi beszéde (1950. február 9.), amely alatt egy papírlapot lobogtatva azzal vádolta meg a Külügyminisztériumot, hogy állományában 205 kommunista ügynök bújik meg, a mccarthysta hisztéria kezdőpontjának számít Amerikában. A vég kezdetét már nehezebb meghatározni, de a wisconsini szenátor jelképezte politika talán akkor került meredek lejtőre, amikor a CBS országos tévécsatornáján Edward R. Murrow (1908–1965) elindította „folytatásos” műsorfolyamát a kommunistaüldözés paranoiájáról és McCarthy hazugságairól. Az eseményt mint a sajtószabadság és a felelős média nagy pillanatát szokás ünnepelni. Nem is érdemtelenül.