Helsinki Figyelő

A jogállami szabályozás elemi követelménye, hogy maguk a normák megismerhetőkké váljanak, ne rejtsék el őket a polgárok elől. A cenzúra nyilvánvalóan csak különleges helyzetekben indokolható, de a publikálás, a véleménynyilvánítás előzetes vagy utólagos kontrollját lehetővé tevő normák eltitkolása eleve megakadályozza a jogkövetést, illetve a hatalom bújócskázása módot biztosít az önkényeskedésre.

0324_index_2.jpg

tovább

A Magyar Helsinki Bizottság javaslatai

Ahogyan mindannyiunk élete, úgy a fogvatartottak helyzete is sokszorosan nehezebb lett az utóbbi hetekben, mint korábban volt. A fertőzés átadásának veszélye zárt intézetekben nagyobb, mint másutt. Veszély fenyegeti az elítéltet és a börtönőrt is, ezért sok tekintetben közös az érdekük járvány idején. A Magyar Helsinki Bizottság azt kéri hát a döntéshozóktól, hogy

1) időben, átlátható módon, egyszerűen tájékoztassák a rabokat a helyzetről, a tervezett és már bevezetett börtönbeli intézkedésekről;

2) a családdal való kapcsolattartást más és új formákban biztosítsák, hogy megelőzhetővé váljon vagy csökkenjen a belső feszültség a fogvatartottak között. A dél-amerikai, olasz és romániai tragikus börtönlázadások arra figyelmeztetnek, hogy erre nagy szükség van. Nem csak a fogvatartottak, hanem a személyi állomány védelme érdekében is. borton_mti_szigetvari_zsolt.jpg

Fotó: Szigetváry Zsolt /MTI

tovább

Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd azt a megbízást kapta 1882-ben, hogy védje azokat a zsidó vádlottakat, akiket azzal vádoltak meg hamisan, hogy „rituálisan meggyilkolták” a tiszaeszlári Solymosi Esztert, majd a holttestet el akarták tüntetni. A védő húsz évvel később publikálta egyedülálló jogi memoárját, amely telis-tele van ma is érvényes társadalom-lélektani megfigyeléseivel. 0323_eotvos_karoly_3.jpg

tovább

Egyike a történelem számos paradoxonának, hogy éppen a napóleoni zsarnokság alatt alkották meg és vezették be Franciaországban az első polgári törvénykönyvet. A Code Civil az első modern jogi kódex, amely egységesíti a joggyakorlatot, valamint világos, rendezett eligazítást nyújt a jogalkalmazónak és a polgárnak. A három év múlva már Code Napoleon néven futó törvény jogállami körülményeket teremtett, és megszüntette a bírói önkényeskedés lehetőségét. Leszámolt a jog titkos, misztifikált jellegével, a normák számon kérhetővé váltak, és már nem csak a beavatottak számára kínáltak eszközt céljaik eléréséhez. Az emberi jogokat törvényben rögzítették és bontották ki: a nép és a jog egymásra talált.

0321_code_civil_3.jpg

tovább

Midőn az amerikai polgárháború idején a hórihorgas Lincoln elnök találkozott a Tamás bátya kunyhójának aprócska szerzőjével, a legenda szerint így fordult hozzá: „tehát ez a kis hölgy csinálta ezt a nagy háborút”. Ez, persze, túlzás, de hogy amerikaiak tömegei érezték úgy, tovább már tűrhetetlen embertársaik szabadságtól és méltóságtól való intézményes megfosztása, abban Harriet Elizabeth Beecher Stowe-nak (1811–1896) tényleg kulcsszerepe volt.

0320_beecher_stowe.jpg

tovább

Az ország német megszállása számottevő ellenállás nélkül történt. – Az akció harc nélkül 24, harc esetén 12 órát fog igénybe venni, mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek – mondta előzetesen Maximilian von Weichs tábornagy, az okkupáció irányítója. És nem sokat tévedett. Az ország tehetetlenül szemlélte, egyesek pedig egyenesen örömmel fogadták, hogy a magyar állam elveszíti maradék önrendelkezését. Hosszú évek önáltató politikája végletesen legyöngítette az ország ítélő- és ellenálló-képességét.

 0319_nemet_megszallas.jpg

tovább

„A magyarországi szegények helyzete mindmáig megoldatlan, az ország gazdasági állapotának romlásával az ő körülményeik is tovább romlanak.” Történelmünk során számtalanszor megfogalmazható lett volna ez a mondat. Csakhogy ez 1980-ban íródott, amikor szegények papíron egyáltalán nem léteztek a Magyar Népköztársaságban. A pártállamtól független civil szervezet alapítása önmagában is kesztyűt dobott a hatalomnak. De a SZETA más módon is provokálta a rezsimet, amikor természetesnek és tartalommal bírónak tekintett olyan fogalmakat, mint szabadság, emberi méltóság és szolidaritás.

0318_szeta.png

tovább

V. Ferdinánd magyar király Batthyány Lajos grófot bízza meg az első felelős magyar ministerium, azaz kormány megalakításával. Hat nap múlva már be is terjeszti miniszterei névsorát, amely túlzás nélkül azóta is felülmúlhatatlannak bizonyult a magyar történelemben. A kormány, a minisztertanács formálisan április 11-én kezdi meg munkáját, azon a napon, amikor hatályba lépnek azok a nagy jelentőségű törvények, amelyek lehetőséget teremtenek a korszerű alkotmányosságnak, jogegyenlőségnek és polgári szabadságoknak, vagyis a modern Magyarországnak.

0317_batthyany-kormany_2.jpg

tovább

Leonard Gonzalez egy mellkasán sebesült kislányt talált a rizsföldön, és jobb híján megitatta, ám amint magára hagyta, egyik katonatársa agyonlőtte a gyereket. Ehhez hasonló szörnyűségek történtek tömegével a Mỹ Lai-i mészárlás során Vietnamban. Civilek, nők, öregek, gyerekek tömeges kivégzése, nemi erőszak, végtagcsonkolás, nyelvkivágás és skalpolás. Az amerikai hadsereg 23. gyalogos hadosztályának 11. gyalogdandár 20. gyalogezredéhez tartozó C század órákon át eszét vesztve öldökölt. Azért voltak olyanok is a katonák között, akik észnél voltak vagy utóbb észre tértek.

0316_my_lai.jpg

tovább
süti beállítások módosítása