127 éve e napon a dél-afrikai Pietermaritzburg poros vasútállomása fontos esemény színhelye volt. Itt szállították le erőszakkal a vonatról az érvényes első osztályú jeggyel Pretoriába tartó Mohandász Karamcsand Gandhit, a fiatal Angliában végzett indiai jogtanácsost. Az incidens sorsfordító eseménynek bizonyult. Noha szorosan véve pálfordulásnak nem nevezhető, ezzel együtt határozott irányt szabott a XX. század egyik legeredetibb politikusa, a későbbi Mahatma Gandhi életútjának.
Dél-Afrika területén akkor négy állam osztozott. Valamennyit fehérek kormányozták, angolok és hollandok (búrok). Mintegy 75 ezer indiai élt ezekben az országokban, valamivel több joggal felvértezve, mint a feketék, de meg sem közelítve az uralkodó rassz, a fehérek lehetőségeit.
Gandhit a Dada Abdullah társaság fogadta fel jogtanácsosnak. Már az első útján szembesült az indiaiak rasszista alapú megkülönböztetésével. Pretoriába utazott, s tehetős emberként első osztályra váltott jegyet. Csakhogy ott nem utazhattak „színesek”, legyenek azok bármennyire gazdagok. Az egyébként gátlásos, halk szavú Gandhi nem hagyta magát, míg végül a kalauzok erőszakkal rángatták le a pietermaritzburgi állomáson.
A személyes megaláztatáson túl Gandhit fűtötte a népével szembeni igazságtalanság miatti felháborodás is. Az Angliában látottak alapján egy nagy találkozót kezdeményezett Pretoriában az indiaiaknak, és megalapította az Indiai Telepesek Egyesületét, amely egyszerre képviselt hindu, muszlim és más hitű indiaiakat. Civil kezdeményezés és civil szervezet.
Munkaszerződése egy év után lejárt, de a natali Durban város kereskedői rávették a maradásra, és hogy indítson ügyvédi irodát. Gandhi itt telepedett le családjával együtt. Alighogy új lakhelyükre megérkeztek, a fehérek egy csoportja rontott rájuk, hősünket megdobálták, megrugdosták és összeverték. De ez és a későbbi atrocitások is csak megerősítették abban, hogy segítenie kell az indiai közösségnek. (A feketék egyenlőségét ekkoriban még ő sem támogatta, igazság szerint rasszista ellenérzéseket táplált az őslakossággal szemben.)
A búr háborúk idején sebesültgondozó szervezetet hozott létre, mintegy ezer indiai segített az angol sérülteknek. A brit csapatok győzelme azonban mit sem javított a „színesek” helyzetén. Gandhi folytatta emancipációs küzdelmét.
1903-ban Transvaalba, Johannesburgba költöztek. A helyi kormány 1906-ban arra kötelezte az indiaiakat (és csakis őket!), hogy jegyeztessék be magukat, és az erről szóló igazolványt mindig tartsák maguknál. A nyilvánvalóan hátrányos megkülönböztetés más területeken is érvényesült, például az indiaiaknak különadót kellett fizetniük.
Gandhi az ellenállás új formáját dolgozta ki, az ún. szatjágrahát. Ezek szerint az indiaiaknak joguk van tiltakozni az őket érő igazságtalanságokkal ellen, de azt sohasem tehetik erőszakosan. Gandhi és társai megtagadták az engedelmességet, ezért 1908-ban bebörtönözték őket. A transvaali vezetés megígérte, hogy érvényteleníti a diszkriminatív szabályokat. Gandhi leállította a tiltakozást, de mikor kiderült, hazudtak neki, a tiltakozás újra fellángolt és tömegessé vált.
A kormány kénytelen volt 1914-ben elengedni a különadót, elismerte a hindu rítus szerint kötött házasságokat és megváltoztatta a regisztrációs szabályokat. Gandhi 1915 januárjában tért vissza szülőhazájába.
