„Nem kábíthatjuk magunkat a fokozatosság ópiumával. A demokrácia ígéretét most, azonnal be kell váltani. Most, azonnal ki kell jutnunk a faji elkülönítés sötét és elhagyott völgyéből, és rá kell lépnünk az egyenlőséghez vezető napsütötte ösvényre” – mondta ifj. Martin Luther King (1929–1968) sokat idézett washingtoni beszédében. („Van egy álmom” – 1963. augusztus 28.)
A polgári jogi mozgalom legendás vezetője nem fogadta el a Burke-i fokozatosság elvét a teljes jogegyenlőséghez vezető úton. Ő ebben Thomas Paine tanítványának bizonyult, vagyis úgy találta, igenis vannak elidegeníthetetlen emberi jogaink, amelyek kivétel nélkül mindenkor kijárnak mindenkinek. Azaz, hogyha a kormányzat nem tartja tiszteletben az élethez, a szabadsághoz, az emberi méltósághoz és a tulajdonhoz való jogokat, akkor a nép kierőszakolhatja azokat. Márpedig, vélte King tiszteletes, az amerikai államok és a szövetségi kormány igazságtalanul fosztja meg fekete állampolgárait a szabadságtól, „száműzöttként kell élniük saját hazájukban”.
Martin Luther Kingnek igaza volt. Az amerikai feketéket túlságosan régóta hitegették már ahhoz, hogy továbbra is csendben várakozhassanak. Harcot hirdetett, de erőszakmentes harcot. „Harcunkat mindig is méltósággal és fegyelemmel kell folytatnunk. Nem hagyhatjuk, hogy teremtő tiltakozásunk tettlegességgé fajuljon.”
A kis Michael (merthogy születése után annak keresztelték) már atlantai otthonában megismerkedett a Bibliával és a feketék elnyomás elleni küzdelemmel. Friss baptista gyülekezetvezető volt, amikor 1955-ben a buszbojkott élére állt Montgomeryben, és sikerült elérni, hogy a színes meg fehér utasok szegregációja megszűnjön a városban. De nem csak ott. A szövetségi Legfelsőbb Bíróság is alkotmányellenesnek nyilvánította a tömegközlekedés szegregációját.
A Déli Keresztény Vezetők Kongresszusának (SCLC) megalakításával a polgárjogi mozgalom elindult az intézményesedés útján. Komoly szerepük volt az 1964-es polgári jogi és az 1965-ös választójogi törvény elfogadásában.
Doctor Kinget és családját többször megtámadták. 1958-ban a tiszteletest leszúrta egy megháborodott fekete nő, hősünk azonban túlélte a merényletet. 10 évvel később Memphisben érte a halál, ott lőtték le.
Már-már profetikusnak tűnnek egy nappal a végzetes gyilkosság előtt elmondott szavai: „Persze én is szeretnénk élni, mint akárki más. A hosszú életnek megvan a maga értelme. De engem most az sem érdekel. Csak végre akarom hajtani Isten akaratát. Ő pedig megengedte nekem, hogy feljussak a hegytetőre. És átnéztem a túloldalra, és láttam az ígéret földjét. Lehet, hogy oda én már nem érhetek veletek. De ma este azt szeretném, ha tudnátok, hogy a mi népünk biztosan eljut az ígéret földjére. Ezért ma este boldog vagyok.”
A születésnapjához legközelebb eső hétfő nemzeti ünnepnek számít Amerikában.
