Wannsee az Új Magyar Lexikon szerint Berlin délnyugati peremén található kis tó. „A Ny-berlini Zehlendorfhoz tartozik. Strandfürdő, vízi sport.” Ennyi. Mintha Auschwitzról csupán azt közölték volna, hogy egy lengyel kisváros német neve. A történelmet valamennyire ismerők előtt azonban a „Wannsee-konferencia” a huszadik század egyik legiszonyúbb összejövetele. 77 éve itt deklarálta a náci felső vezetés a zsidókérdés „végső megoldását”: itt határozták el 11 millió ember megölését. Wannsee ennek a borzalmas döntésnek a jelképe.

Mészöly Miklós (1921–2001) íróról köztudomású, mennyire szívén viselte az emberi jogokat, a szabadságot, tisztelte az emberi életet és az emberi méltóságot. Gyűlölte a háborút és ellenezte a halálbüntetést. Teljes írói életművét áthatotta mindez. Közéleti szerepvállalásai során pedig volt bátorsága kiállni a gyengébbek mellett, vagy fityiszt mutatni a hatalomnak. Karakánságát jelzi, hogy például az elsők között írta alá a Charta ’77 tagjainak letartóztatása elleni tiltakozást (1977), elvállalta Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának vezetését (1985) és ő volt a Magyar Helsinki Bizottság első elnöke is.

A gyülekezés, békés tüntetés alkotmányos alapjog. Hasznos, ha tudjuk, hogyan gyakorolhatjuk jogszerűen, mit tehetünk mi, polgárok, és mit tehet a rendőr. A Magyar Helsinki Bizottság ezért készített tájékoztatót, kisokost a gyülekezési jogról és a tüntetéseken szokásos rendőri intézkedésekről. 

 

A kisokosunk nyomtatható és hajtogatható pdf-változata itt található. 

A szovjet csapatok 74 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről. A főváros ostroma Budán folytatódott tovább. Az „egy szempontból felszabadulás, más szempontból megszállás” kapcsán fontos szólni egy súlyos büntetőjogi és emberi jogi kérdésről, a háborúkban elkövetett tömeges nemi erőszakról. Mindezt sokszor a csend összeesküvése veszi körül vagy kínos tehetetlenség kíséri még nemzedékekkel a történtek után is.

Egy süket és vak öregember tüdőgyulladásban meghalt egy moszkvai tébolydában. Szomorú, de egyáltalán nem szokatlan eset. Béke poraira. Kevesen tudták, hogy nem egy lerokkant vén piásnak, hanem a XX. század egyik hatalmas írójának komor élete ért ezzel véget.

Az első öbölháborút voltaképpen a második keverte rossz hírbe, noha,  az első az egyik legjobban előkészített és végrehajtott katonai invázió volt, amelyik példamutatóan széles nemzetközi felhatalmazással és igazságos célokért folyt.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a közmédiának adott interjújában tegnap úgy foglalt állást, hogy az ellenzéki képviselők tévészékházból történő internetes közvetítései miatt a visszaélés személyes adattal bűncselekmény merülhet fel. Ezt az álláspontot a Magyar Helsinki Bizottság jogi szempontból több ponton is abszurdnak tartja.

„Nem kábíthatjuk magunkat a fokozatosság ópiumával. A demokrácia ígéretét most, azonnal be kell váltani. Most, azonnal ki kell jutnunk a faji elkülönítés sötét és elhagyott völgyéből, és rá kell lépnünk az egyenlőséghez vezető napsütötte ösvényre” – mondta ifj. Martin Luther King (1929–1968) sokat idézett washingtoni beszédében. („Van egy álmom” – 1963. augusztus 28.)

A „Nagy Fehér Varázsló” hosszú életet élt, amelybe gondos tervezéssel és nagy szorgalommal sikerült annyi mindenféle fontosat beleszuszakolni, amely hét embernek is dicsőségére válna. Albert Schweitzer (1875–1965) teológus, lelkész, vallástörténész, filozófus, orgonaművész, hangszerépítő, tanár, orvos és szenvedélyes filantróp volt. 21 évesen arra az elhatározásra jutott, hogy legfeljebb harmincéves koráig él a tudományoknak és a művészeteknek, azután olyan hivatásnak szenteli magát, amivel közvetlenebbül szolgálhatja az emberiséget. Azért ezt csak részben tudta megvalósítani, mert a filantrópia mellett sohasem szakított művészeti és tudományos tevékenységével.