43 éve alakult meg a nemzetközi Helsinki-mozgalom első civil szervezete, a Moszkvai Helsinki Csoport. A brezsnyevi szovjet diktatúra mindent elkövetett, hogy elhallgattassa az emberi jogok valódi hőseit, bebörtönözte, száműzte őket. De nem ők adták fel, a szovjet rendszer dőlt össze.

Ahogyan két dudás sem fér meg egy csárdában, úgy Arturo Toscanini (1867–1957) sem viselte el azt, hogy zenei téren bárki dirigáljon neki, még ha az a valaki Benito Mussolini is, Itália diktátora. Az olasz karmester a fasizmus kérlelhetetlen ellensége lett, mert megsértették mint művészt, és megalázták mint embert. Így csak 15 évvel letiltása után tért vissza hazájába és adott koncertet az imádott–gyűlölt milánói Scalában.

A sajtóban számos pontatlanság és tévedés jelent meg két afgán család szerbiai deportálásáról, amelyet a magyar hatóságok jogi és erkölcsi szabályokat áthágva hajtottak végre kedd éjjel. Nem segíti a tisztánlátást a menekültügyi hatóság fals közleménye sem. A Magyar Helsinki Bizottságnak továbbra is ügyfele mind a 11 ember, akit kitoloncoltak innen, ahogyan azok öten is, akiknél sikerült elérnünk, hogy egyelőre itt maradhassanak. Jöjjenek a tények a három család itteni kálváriájáról, azok tán segítenek megérteni az elfogadhatatlant, ami a mi országunkban történik.

Emberkísérlet nem lehetséges önkéntes beleegyezés nélkül. Az bármikor visszavonható. Ha a kísérleti alany épsége veszélybe kerül, be kell fejezni a kísérletet. A társadalom számára hasznos célúnak kell a kutatásnak lennie. Előbb állat- és más kísérletek támasszák alá a vizsgálatokat. A fizikális és mentális károkat el kell kerülni. Nem végezhető halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó kísérlet. A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset. Meg kell előzni a szövődményeket. Hozzáértő, kellő tudományos fokozattal rendelkezők végezzék a kísérletet. Nagyjából ez az a „tízparancsolat”, amelyet Nürnbergi Kódex néven ismerünk, és az emberkísérleteket szabályozza.

A II. világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon, 9-én már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás jutott osztályrészül.

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

„Rosszkor volt rossz helyen. Csak segíteni akart, nem is gondolta, hogy belerántják a bajba.” Amikor elvitték, alaposan megdolgozták, bántalmazták, hónapokig aszalták egy koszlott cellában az egyik vidéki börtönben. Aztán átvitték egy másikba a fővárosba. Nem látogathatták. Közben a felesége megszülte a harmadik gyerekét. Az asszony nem jött ki az anyósával, meg voltaképpen senkivel se a családból. Nagyon kellett volna a segítség, meg a pénz is. De börtönből hogyan lehetett volna pénzt szerezni, főleg, hogy lefoglalták a vagyont? Aztán a feleség megcsalta. Legalábbis így hitte, és tényleg sok volt az árulkodó jel. Miután bizonyítékok híján a börtönből kiengedték, még hónapokig nem hagyhatta el Pestet. Aztán amire hazamehetett Nógrádba, végképp összeomlott a házasság. Nem egy mostani rabosított ügyfelünk sztorija ez, bár típustörténetnek mondható, de a pórul járt fogvatartott ez esetben Madách Imre (1823–1864), nemzeti irodalmunk klasszikusa.

Cenzúra a XVIII. századi Angliában már nem létezett. De újságíró és más írástudó igen sokat kockáztatott azzal, ha megírta őszinte véleményét kormányról, bíróságokról vagy különösen az uralkodóról. A szerző igazságát sorok közé kellett rejteni. A bátor John Wilkes újságírónak (1727–1797), a North Briton laptulajdonosának a pere után köszöntött be a valóságos sajtószabadság Angliában.