Helsinki Figyelő

Mozgalmi, politikai tevékenységét 17 évesen ismerték el Nobel-békedíjjal. A pakisztáni „kislány” akkor már évek óta küzdött a lányok, asszonyok tanuláshoz fűződő jogaiért. Túl volt már egy merényleten is, amelyben a tálibok megpróbálták meggyilkolni őt. Életveszélyes sérüléseiből felépülve továbbfolytatta küzdelmét. A szunnita muszlim aktivista angliai emigrációban hozta létre alapítványát, amely az eddig kirekesztettek tanulásai lehetőségét támogatja. Malála Júszafzai még csak ma lett huszonkét éves.

0712_malala_juszafzai_2.jpg

Szülőhelye, a pakisztáni Szvat-völgy a tálibok kezére jutott. A 11 éves Malála Júszafzai iskoláját bezárták, betiltották a zenét és a tévét. A kislány saját blogján kampányolt a rémuralommal szemben. Abban, hogy hamar megismerkedett az önálló írás tudományával, fontos szerepe volt apjának, aki ismert költő, és lányát az egyenlőség eszméjének hívévé tette. A BBC-nek is köszönhető, hogy a Búzavirág c. blogja világhírű lett.

Amikor a tálibokat kiverték a völgyből, a kislány felfedte kilétét, és dokumentumfilm készült róla. A tálibok bosszút forraltak ellene. Fejvadászok ekkor támadták meg az őt szállító buszt. Hősünk mellett másik két lányt is megsebesítettek. Az életéért küzdő kislányt Pakisztánban mentették meg, de kezelését Londonban fejezték be. Ma is ott él.

2013 februárjában jelentette be nemzetközi közoktatási alapját. Első iskoláit hazájában, Pakisztánban nyitották meg. A tálibok továbbra is árulónak, a Nyugat bábjának tekintik. A hivatalos Pakisztán viszont – mint első pakisztáni és minden idők legfiatalabb Nobel-díjasát — elismeri tevékenységét. Világszerte rajonganak érte és szelíd eltökéltségéért.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5314925806
süti beállítások módosítása