Helsinki Figyelő

A börtönzsúfoltság Magyarország krónikus emberi jogi problémája. Bár a legtöbb nyugati országban sikerült megoldani, nálunk ezen a területen is mintha a végzet diktálna. A strasbourgi bíróság a töméntelen panasz nyomán nem tűrte tovább az emberi jogok tömeges és rendszerszerű megsértését. Arra kötelezte a magyar államot, hogy haladéktalanul és érezhetően enyhítse a zsúfoltságot. A Magyar Helsinki Bizottságnak jelentős szerepe volt az embertelen bánásmód feltárásában.

0310_bortonzsufoltsag.jpg

A Helsinki Bizottság 1996 óta egészen 2017-ig monitorozta a rendőrségi fogdákat és 1999 óta a büntetés-végrehajtási intézeteket. A kezdetektől azt tapasztaltuk, hogy a foglyok többségének emberi jogait leginkább a rossz börtönkörülmények veszélyeztetik, elsősorban a börtönzsúfoltság. Voltak jobb évek, de a teljes időszakban nem akadt egyetlen olyan esztendő sem, amelyikben csak annyi rabot tartottak volna fogva, amennyi férőhelyet az előírások engedélyeztek. Volt, hogy a másfélszeres volt a „túltömöttség”. Mostanában 130% körül alakul.

Az is kiderült, a magyar jogrend nem biztosít hatékony védelmet a fogvatartottak jogait súlyosan sértő elhelyezési gyakorlattal szemben, az embertelen körülmények között gyakran éveket lehúzó foglyok itthon nem kaphatnak kártérítést vagy bármiféle kompenzációt.

Bár korábban is több fogvatartott ügyét vittük el a strasbourgi bírósághoz, a zsúfoltságból eredő hátrányok és az emberi jogok sérelmének megállapítását 2012 óta kértük több esetben is. Igazság szerint akkor már született olyan ítélet, amely kimondta, hogy a zsúfolt elhelyezés önmagában is lehet kínzás vagy embertelen bánásmód, különösen, ha a rabot más hátrányok is sújtják (pl. tisztálkodási, séta- vagy munkalehetőségek hiánya). Ezek után hazai ügyvédek segítségével tömegével készültek strasbourgi beadványok fogvatartottak megbízásából.

2015 elején már 450 ilyen panasz volt az Emberi Jogok Európai Bíróságánál. Ezért döntött az iránymutató (pilot) ítélet mellett. Vagyis tapasztalva a panaszok tömegességét, érzékelve a probléma rendszerszerűségét és súlyát, nem csupán hatot bírált el az egyedi panaszok közül, hanem egyúttal kötelezte Magyarországot, a kormányt 6 hónapon belül akcióterv kidolgozására a túlzsúfoltság csökkentésére és a hatékony jogorvoslat lehetőségének megteremtésére.

A négy évvel ezelőtti eljárás (Varga és mások kontra Magyarország) „névadó” panaszosa, Varga Lajos – a Helsinki Bizottság ügyfele – például olyan zárkában töltött 8 hónapot, amely mindössze 1,8 négyzetméter mozgástérrel rendelkezett, magánelzárása során napi 30 percet tölthetett a zárkáján kívül, és a rossz higiéniai körülmények miatt bőrbetegségben szenvedett. A másik öt panaszos esetében sem állt rendelkezésre 3,3 négyzetméternél nagyobb mozgástér, a zárkák elégtelen szellőzése egyes esetekben elviselhetetlen hőséghez vezetett, egyes szűkös zárkákban a WC-t csak egy függöny választotta el az élettértől, korlátozott fürdési lehetőség volt, valamint csótányok, ágyi poloskák nehezítették a bentlakók életét.

Az állami reakció egy ideig csak annyi volt, hogy a kormány nagyszabású börtönépítési tervet jelentett be. Igazi új börtön máig nem létesült, mindössze a kiskunhalai idegenrendészeti fogdát alakították át büntetés-végrehajtási intézetnek. A strasbourgi bíróság egyébként is világossá tette, önmagában a férőhelynövelést nem tekinti megoldásnak. Hogy nyomatékot adjon a kötelezésnek, a bíróság két esetben is jelentős, az ügyvédi költségekkel együtt összesen mintegy félmilliárd forintos kártérítést ítélt meg magyar fogvatartottak tucatjainak.

Ezt már megértette az állam. A parlament elfogadta a zsúfoltság és más elégtelen körülmények miatti kártalanítási eljárás szabályait, amelyek azóta hatályba is léptek. Emiatt aztán a strasbourgi bíróság felfüggesztette a túlzsúfoltság miatt beadott összes magyar panasz kivizsgálását, majd 2017 novemberében alkalmasnak és hatékonynak találta az új hazai kártalanítási szabályozást. Így a fogvatartottaknak immáron leginkább itthon van esélyük arra, hogy kompenzálják náluk a zsúfoltság okozta károkat. Azt azonban csak remélni lehet, hogy minél hamarabb megoldódik az alapprobléma, azaz a hazai börtönök végre nem lesznek túlzsúfolva.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5914677896
süti beállítások módosítása