„Nem őszinte a börtönvilág, meg egyébként sem igazán bízom másokban. Nem is kívánkozom el a HSR-ből [hosszúidős speciális részleg, ahol a tényleges életfogytiglanra ítélteket tartják fogva]. Nekem ne hazudják a szemembe, hogy mennyire sajnálnak, mert tészes vagyok, aztán meg a hátam mögött összesúgjanak: na, ez is miért nem akasztja fel inkább magát” – mondja „Samu”, egy tényleges életfogytiglanra (tészre) ítélt fogvatartott arról, hogy miért nem akar átkerülni egy „sima” körletbe a HSR-ből. Jelenleg 55 elítélt van teljesen elzárva a szabadulás lehetőségétől.
A tényleges életfogytiglan Magyarországon
A börtönszlengben a végtelen jelére utalva „fekvő nyolcasnak” is nevezett tész a Büntető Törvénykönyv 1993-as módosítása óta része a magyar jogrendszernek. Ekkortól lett lehetőség szűk körben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárására életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén, majd 1998-ban a tész alkalmazásának lehetősége jelentősen kitágult. A hatályos szabályok szerint az életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabásakor a bíró a feltételes szabadság lehetőségét meghatározott bűncselekmények esetén zárhatja ki. Bizonyos esetekben a kizárás kötelező, ilyen például az a viszonylag könnyen előforduló eset, ha az elkövető erőszakos többszörös visszaeső (három alkalommal súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el, mondjuk akár például személyi sérüléssel nem járó rablás miatt ítélik el).
A tész kérdése természetesen nem mentes a politikától: az Alaptörvény elfogadása előtti, 2011-es nemzeti konzultáció populista kívánságlistája is tartalmazott a tényleges életfogytiglanra vonatkozó kérdést, és a tényleges életfogytiglan kiszabásának lehetősége végül az Alaptörvényben is helyet kapott.
Az Alkotmánybíróság sem törte magát, hogy állást foglaljon a kérdésben. A Magyar Helsinki Bizottság 2009-ben kért utólagos normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, indítványozva, hogy a tész kiszabását lehetővé tevő szabályokat az Alkotmánybíróság semmisítse meg, mert azok sértik az emberi méltóságot, és a testülethez 2004-ben is érkezett egy hasonló beadvány, ezekben az ügyekben azonban éveken keresztül nem született döntés. 2010-ben és 2011-ben összesen tizenegy alkalommal vitatta meg a testület a kérdést, azonban a határozathozatal elmaradt. Végül az actio popularis lehetőségének 2012-es megszüntetésével a fenti eljárásokat is megszüntették, és eljárási okokból nem döntöttek érdemben a tész sorsáról.
A strasbourgi bíróság döntései
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a magyar szabályok összhangját az Emberi Jogok Európai Egyezménye az embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát rögzítő 3. cikkével elsőként 2014 májusában, a Magyar László kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében vizsgálta. A magyar kormány ebben az ügyben úgy érvelt, hogy bár a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét Magyar László ügyében kizárta, a köztársasági elnök (miniszteri ellenjegyzés mellett) elméletileg a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében is gyakorolhatja kegyelmezési jogát, így a kérelmező büntetése de jure és de facto is mérsékelhető, a szabadságra bocsátás reális lehetősége biztosított, és így a tész megfelel az Egyezménynek, valamint az EJEB gyakorlatának.
Ezzel szemben az EJEB az ügybe beavatkozó Magyar Helsinki Bizottság érvelésével egyezően úgy ítélte meg, hogy Magyar László ügyében az állam megsértette az Egyezményt, mivel a hatályos szabályok alapján az elítéltek számára nem nyilvánvaló, mit kell tenniük annak érdekében, hogy megvizsgálják a szabadon bocsátásuk lehetőségét, továbbá az sem, hogy mi alapján születik döntés a kegyelmi kérelmükről. Az EJEB a problémát „rendszerszintűnek” ítélte meg, és kimondta, hogy Magyarországnak felül kell vizsgálnia a tész szabályait.
A Magyar-ügy eredményeképp a jogalkotó bevezette a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében a „kötelező kegyelmi eljárást”. Ezt 40 év fogva tartás után hivatalból kötelező lefolytatni. Az eljárás során az eseti jelleggel létrehozott, bírókból álló Kegyelmi Bizottság javaslatot tesz a kegyelem gyakorlásával kapcsolatban, de az eljárás a köztársasági elnök teljesen diszkrecionális kegyelmi döntésével zárul, a köztársasági elnököt a bizottság javaslata nem köti.
Ezt a változást az Alkotmánybíróság arra használta fel, hogy megkerülje az üggyel kapcsolatban szükséges érdemi döntést: 2015 januárjában azt a többségi döntést hozta egy előtte folyamatban levő tészes ügyben, hogy az ügy „nyilvánvalóan okafogyottá” vált a jogszabályváltozás következtében, így nem szükséges dönteni az érdemében. Ezt a végzést számos kritika érte. Később, 2015 júliusában az Igazságügyi Minisztérium képviselője egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a magyar kormány bízik a független intézményekben, így a köztársasági elnökben és a bíróságokban, hogy noha erre lehetőségük lenne, „soha nem fognak szabadlábra helyezni olyan gyilkosokat, akik gyerekeket, idős, védtelen embereket, ártatlan áldozatokat öltek meg”.
Az EJEB az új szabályok Egyezménnyel való összhangját 2016 októberében vizsgálta meg a T. P. és A. T. kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében. Az EJEB – egyetértve a Magyar Helsinki Bizottság beavatkozóként megfogalmazott érvelésével és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához a Magyar-ügy kapcsán benyújtott beadványával – megismételte korábbi érvelését, miszerint a kérelmezők tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetése nem minősül az EJEB gyakorlata szerint mérsékelhetőnek, így sérültek az Egyezmény 3. cikkében foglalt jogaik. Az EJEB álláspontja szerint a 40 éves várakozási idő túlságosan hosszú, és az új szabályok sem kötelezik a köztársasági elnököt annak vizsgálatára, hogy a fogva tartás fenntartása legitim pönológiai okok alapján indokolt-e. Az EJEB kiemelte továbbá, hogy sem az államfő, sem az igazságügyi miniszter nem köteles megindokolni döntését, abban az esetben sem, ha ez eltér a Kegyelmi Bizottság javaslatától, így a döntésük mögötti okok rejtve maradhatnak mindenki, így a kérelmező előtt is.
A végrehajtás hiánya
A T. P és A. T.-ügyben 2017 márciusában született meg a strasbourgi bíróság ítélete, azonban a magyar kormány azóta sem tett semmilyen ún. általános intézkedést a jogsérelmek orvoslására, és olyan jogszabály-módosításra sem került sor, amely a rendszerszintű problémákat kezelné. Egy 2018. májusi, a European Implementation Network által szervezett megbeszélésen, amelyen az Európa Tanács tagállamainak képviselői vettek részt, a Magyar Helsinki Bizottság rámutatott az ún. egyéni intézkedések hiányára is: T. P. és A. T. továbbra is tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést tölt, amely ellentétes az EJEB döntésével, míg Magyar László esetében 40 év fogva tartás után fogják először megvizsgálni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, amely időtartam az EJEB gyakorlata szerint a szükségesnél hosszabb. A Magyar Helsinki Bizottság felhívta a figyelmet a kormány azon álláspontjának megalapozatlanságára is, miszerint „nem tehető megfelelő jogalkotási lépés” addig, amíg az Alkotmánybíróság és az EJEB döntést nem hoznak bizonyos előttük folyamatban levő hasonló ügyekben.
A Magyar László és a T.P és A.T. kontra Magyarország ügyekben hozott ítéletek végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága először 2018 júniusában vizsgálta meg, és megerősítette, hogy Magyarországnak változtatnia a kell a tényleges életfogytiglan szabályain. Döntésében felhívta a magyar hatóságok figyelmét az EJEB esetjogának megfelelő jogszabály-módosítások késedelem nélküli elvégzésének és az EJEB ítéleteiben meghatározott hiányosságok mielőbbi orvoslásának szükségességére. Most tehát a magyar jogalkotónál a labda.
A cikk a European Implementation Network hírlevelében angolul megjelent írásunk fordítása.
