Zrínyi Ilona apja kiváló katona, szenvedélyes török- és protestánspusztító volt, vagdalkozott, futtatott vitézül, mégis német- és Habsburg-gyűlölete okozta vesztét. Zrínyi Péter eleinte nélkülözhetetlennek tűnt a törökellenes háborúskodásban, és I. Lipót, az uralkodó többször kénytelen volt megbocsátani a zabolátlan nagyúrnak, de a Wesselényi-féle összeesküvést már nem úszhatta meg. Ilona anyja és testvére megháborodott, előbbi zárdában, utóbbi börtönben lelte halálát.
A vérzivataros indulás után Zrínyi Ilona élete később is bővelkedett tragikus eseményekben. Első szülött fia, György csecsemőként halt meg. Lánya, Julianna és fia, Ferenc ugyan megélte a felnőtt kort, de apjuk, I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem korán elhunyt. Kívánsága az volt, hogy az árvák patrónusa maga I. Lipót legyen. Bigott anyósa halála után Ilonának mégis sikerült elérnie, hogy a gyerekek és a hatalmas Rákóczi-vagyon nála maradjon. De nem sokáig. Katolikus hite ellenére 1682-ben nőül ment a protestáns, nála jóval fiatalabb Thököly Imréhez, és vele együtt a vesztes kuruc felkeléssel is eljegyezte magát.
Második férje gyors egymásutánban az összes Rákóczi-várat elveszítette, az utolsó ilyen Munkács volt. Ezt védte Zrínyi Ilona három éven át, ám a császári túlerővel szemben végül kénytelen volt feladni.
Fiát elválasztották tőle. Ilonát lányával együtt az orsolyák zárdájában házi őrizetben tartották egészen 1692-ig, míg ki nem cserélték őt a Thököly által foglyul ejtett Heissler altábornagyra.
Az asszonynak örökre el kellett hagynia a Rákóczi gyerekeket és hazáját, de hét év után először találkozhatott férjével, s két évre rá lányt szült neki, Zsuzsannát.
A törökországi bujdosásban egyre távolabb kerültek még a visszatérés reményétől is, maga a porta a Márvány-tenger legkeletibb sarkába, Bythinia Iz-Nikmid városába száműzte őket.
Zrínyi Ilonához hasonlóan az azóta eltelt évszázadokban százezrek kényszerültek Magyarország elhagyására. Rájuk is emlékezünk mai menekült hősünk emlékének felidézésével.
