„El kell érnünk azt, hogy a kulák kalapot emeljen a [tanács]titkár előtt. A kulákra nem szólnak a védő rendelkezések. Alaposan meg kell nézni a háza táját, és minden szabálytalanságért felelősségre kell vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állattartás, állatkínzás, jelentési kötelezettség [elmulasztása] és más számtalan. Az adóvégrehajtás és egyéb behajtások tekintetében a demokrácia nem védi a kulákokat. A legnagyobbnál meg kell kezdeni a legerélyesebben a behajtást foganatosítani. Lakásínség van, tehát a kulák felesleges szobáit igénybe kell venni. Le kell járatni a kulákokat, meg kell szégyeníteni őket. A korlátozás a megsemmisítés kezdete” – fogalmaztak kendőzetlenül egy 1949. márciusi járási fejtágítón Orosházán.

Merthogy a kulákok megrendszabályozásának, túladóztatásának, vegzálásának és megbüntetésének nem volt gazdasági ésszerűsége vagy elfogadható jogi indoka, pusztán politikai („osztályharcos”) szempontokat követett. Ma sem tanulság nélkül való felidézni, a berendezkedő diktatúra hogyan bánt el a falusi társadalom független szereplőivel, a nagygazdákkal, „magaura” középparasztokkal és polgárosodó társaikkal, valamint érdekvédő szervezeteikkel, a Kisbirtokos Szövetséggel és a Kisgazdapárttal. Ma van a kuláküldözés emléknapja.

A kormány állítása szerint azért van szükség a civilellenes törvényre és a külföldről támogatott szervezetek különregisztrációjára, hogy az állampolgárok megtudják végre, kik finanszírozzák a civileket. Ehhez képest bár csak egyetlen napja van hatályban a törvény, és a Helsinki Bizottság még nem regisztrálta magát (figyelem, nem is fogjuk), a Magyar Idők máris címlapos anyagban ismerteti szervezetünk finanszírozási hátterét. Nem újságírói bravúrról van szó. A cikk egyetlen forrása a honalapunkon található a bíróságnak 2003 óta minden évben megküldött és a honlapunkon is publikált pénzügyi beszámolónk, amelyben nem csak a külföldi, de a hazai donorok, a támogatási összegek és célok is megtalálhatók. A napilap már többször írt finanszírozási hátterünkről, mint eddig is, most is a mi nyilvánossá tett adatainkból dolgozott.

Ebből is látszik, hazugság, hogy a civil szervezetek finanszírozási háttere nem átlátható.

1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.

Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy fogdaőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fenn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.