Bogdán János élete maga is egy oktatásszociológiai esettanulmány. A görgetegi beás fiúnak esztergályos karrier nézett ki, mégis ő lett az igazgatója a világ első cigány gimnáziumának.
A magyar társadalom évtizedek óta legégetőbb feladata a cigányság teljes körű emancipációja. Amikor a hazai lakosság katasztrofális egészségi állapota, a magyar falu harmadik világot idéző helyzete vagy a döbbenetesen rossz PISA-eredmények miatt sopánkodunk, akkor nagyrészt a hazai cigányság állapotáról, tűrhetetlen sokfaktorú szegregációjáról beszélünk. Pontosabban leginkább hallgatunk.
A rendszerváltás környékén százezrek váltak munkanélkülivé, szorultak a falu szélére, szegényedtek el és veszítettek el sok nemzedékre a jó életnek még a reményét is. A többségük cigány volt. A roma közélet korán felismerte: a kikapaszkodásra leginkább az oktatás nyújthatná a lehetőséget. Csakhogy a ’90-es évek elejének közoktatása alig kínált elérhető pedagógiai szolgáltatást a cigányoknak. Így aztán többségük oktatási karrierje már az általános iskolában véget ért, és a jó esetben „8 osztály” sem sokat ért az új munkapiaci környezetben.
Ebben a helyzetben jött az ötlet: valódi esély kell, olyan érettségit adó iskolákat kellene alapítani a cigány gyerekeknek, ahol magas hozzáadott pedagógiai értékkel sikerülhet nekik a „nagy ugrás”. Társaival együtt Bogdán János tanár (1963–1999) dolgozta ki a Gandhi Gimnázium és Kollégium programját (1993), és indulástól halálig ő igazgatta a pécsi intézményt, a világ első cigány gimnáziumát.
Itt nem a manapság „szeretetteli szegregációnak” aposztrofált szegregált „cigányiskoláról” volt szó, amely az elkülönítést éppenséggel arra használja fel, hogy a „normálisnál” jóval gyatrább oktatást kínáljon. A Gandhi kezdettől magas nívót biztosított, és emellett figyelembe vette a speciális nevelési igényeket. Arra is súlyt helyezett, hogy megtámogassa a gyerekek identitását. Tisztelte a hagyományokat, de minden ízében korszerű volt. A célja az volt, hogy felsőoktatásban és a munka világában jól boldoguljanak tanulói. Ez sikerült is.
Bogdán János élete maga is egy esettanulmány. A beás fiú a görgetegi általános iskola után esztergályosnak tanult. Aztán Szegeden szerzett főiskolai diplomát magyar–történelem szakon. Lengyelben meg Sümegen tanárkodott, és közben a filozófia szakot is elvégezte. Roma értelmiségiként bekapcsolódott a roma közéletbe, egyik alapítója volt a Roma Polgárjogi Alapítványnak.
Most, amikor a roma közéletről szóló hírek leginkább az Országos Roma Önkormányzat és Farkas Flórián viselt dolgairól, az arcpirító cinizmussal „Híd a munka világába” néven futó sikkasztássorozatról szólnak, különös fontos felidézni ennek a tisztafejű, elkötelezett és tehetséges embernek, Bogdán Jánosnak az alakját.
Tragikus autóbalesete után nem dőlt össze az iskolája. Az intézmény vezetését felesége vette át, akit Bogdán sokszor „Árnyéknak” nevezett. Csovcsics Erika igazgatása alatt a Gandhi kiteljesedett. Érthetetlen volt, hogy 2009-ben leváltották őt. Szerencsére azóta már az egyik pécsi oktatási intézmény főigazgatójaként folytatja munkáját.
A Gandhi ma is működik. Alsószentmártonban és Sajókazán pedig Bogdán János szellemiségéhez híven történik a cigány diákok érettségit adó oktatása. Nagy kár, hogy Bogdán halála óta a romák relatív oktatási hátrányai alig javultak, sőt az oktatáspolitika engedélyezte pozíciójuk tragikusan romlott is az utóbbi években.
