A Helsinki Bizottság üzbég ügyfele 2001-ben nyújtotta be első menedékkérelmét Magyarországon. Sokszori elutasítás és bírósági felülvizsgálat után kapott most védelmet. Mégsem ért még révbe, mert felesége és lánya, akik sokáig vele voltak, visszamentek Üzbegisztánba. A férfi családegyesítéssel próbálkozik.

Elnöki kézfogás 2011-ből

F. 2001-ben legálisan érkezett Magyarországra. Feleségével és kislányával az egykori szovjet közép-ázsiai tagköztársaságból tíz évvel korábban függetlenné váló Üzbegisztánból jöttek. Hazájuk akkor és ma sem tekinthető emberi jogi paradicsomnak. Iszlom Karimov elnök rezsimje éppenséggel a világ legrémesebb diktatúrái egyikének számított.

Véres diktatúra magyar partnerekkel

Tragikomikus módon a kormánypártot „liberáldemokratikusnak” nevezik, de az üzbég egypárti rendszer nem nevezhető sem liberálisnak, sem demokratikusnak. A rendőrség rendszeresen megkínoz, meggyilkol, megerőszakol és elrabol embereket. Ehhez járul még a féktelen korrupció, cenzúra, a vallások és a kisebbségek üldözése is.

Az ENSZ megállapítása szerint a Karimov-rezsim igazságszolgáltatásában „intézményesített, szisztematikus és féktelen kínzás” folyt. Karimovot emiatt, illetve a kamu választások és a média megfélemlítése miatt többször is a világ legszörnyűbb diktátorának választotta a Parade magazin. (Két hónapja már nem teheti, mert az üzbég vezér meghalt.)

A magyar kormány a „keleti nyitás” jegyében az állami terror ellenére szívélyes kapcsolatot ápol Taskenttel. 2011 egyben Schmitt Pál köztársasági elnök járt az országban, és magyarországi látogatásra hívta meg az üzbég diktátort.

Egy évre befogadva

F. és családja már 2001-ben menedéket kért Magyarországon. Képzelhető, hogy bár F. muszlim volt, de orosz anyanyelvű tatárként eleve nem volt aranyélete Üzbegisztánban. Mégsem kaptak itt védelmet. Fellebbeztek, próbálkoztak ezzel-azzal, de a hatóságok hajthatatlanok maradtak.

Időközben felkarolta őket egy orosz nyelvű keresztény karizmatikus közösség. És segítséget kértek a Helsinki Bizottságtól is. Az újabb, 2008-ban elindított menedékjogi eljárásban Győző Gábor ügyvédünk képviselte őket. Eleinte csak részsikereket lehetett elérni. Ugyan mindhármuk kérelmét újból elutasították, viszont a menekültügyi hivatal megállapította, hogy Üzbegisztánba nem küldhetők vissza, mert életük, testi épségük veszélybe kerülne, ezért „befogadottként” mégiscsak elismerték őket.

Ez ugyan sokkal kevesebb jogot és lehetőséget jelentett, mint menedékjoghoz jutni, viszont mégiscsak legalizálta ittlétüket. Munkát vállalni a befogadottnak kutyául nehéz, ráadásul az idegenrendészeti hatóság évente felülvizsgálja, hogy fennállnak-e még a visszaküldésüket akadályozó körülmények. F.-éknél például már az első év után megállapították, hogy hazatérhetnek, vagyis megszüntették befogadott státuszukat. Tették mindezt ráadásul úgy, hogy az asszony és lánya egy eljárásban, F. pedig egy másikban kapta meg a határozatot. Győző Gábor mindkettőt megtámadta.

Szinte hihetetlen, de messzemenő következménnyel járt a család szétválasztása az eljárásban. Anya és lánya határozta többször megjárta bíróságokat, a hatóság azonban kitartott döntése mellett. A két nő nem, mire 2014-ben már a Kúria mondta ki, hogy jogsértő volt a határozat, visszamentek Üzbegisztánba. Az asszony azóta sem mozdul ki a lakásból, a lány pedig csak akkor hagyja ott otthonukat, ha iskolába megy.

Sur place

A férfinak sem volt könnyű visszaszerezni a befogadott státuszát, de neki valamivel korábban sikerült. Ő itt maradt.

Most már különösen fontos lett neki, hogy menekültként ismerjék el, hiszen befogadottként családegyesítésre fabatkányi esélye sincsen, menekültként viszont legalább van rá némi sansza. A harmadik kérelmét 2014 májusában nyújtotta be a Helsinki Bizottság segítségével. Ez sem ment könnyen, a menekültügyi hatóság összesen háromszor mondott nemet – sokáig úgy látszott hiába a két sikeres bírósági felülvizsgálat. Aztán a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mégiscsak meggondolta magát. Belátta, hogy nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy magyarországi évei alatt F. buzgó keresztény hívő lett, ráadásul egy olyan vallási közösség tagja, amelyet az üzbég hatóságok különösen üldöznek, így menekültként ismert el F.-et.

Egyébként az utóbbi években továbbromlott a vallási kisebbségek helyzete Üzbegisztánban. Már nem csupán a nyilvántartásba nem vett egyházak vezetői, de híveit is üldözik, abszurd mértékű pénzbírsággal, sőt börtönbüntetéssel sújtják. Az „illegális” nyilvános hitéleti tevékenységet, valamint az indexre tett vallásos irodalom terjesztését és vásárlását is szankcionálják.

F. esete nem számít egyedinek. Az üldöztetéstől való megalapozott félelem, illetve a súlyos sérelem tényleges veszélye alapulhat olyan eseményeken is, amelyek azután következtek be, hogy a kérelmező a származási országát elhagyta. Valamint alapulhat a kérelmezőnek a származási ország elhagyása után folytatott tevékenységén is, ilyen például, amikor egy vallási értelemben türelmetlen ország polgára egy üldözött egyházhoz csatlakozik. Az ilyen üldözötteket sur place menekülteknek nevezik.