Helsinki Figyelő

A magyar menekültügy 2015-ben - 3. rész

2015 a migráció éve volt. 180 ezer külföldit regisztráltak menedékkérőként hazánkban, de legalább néhány óráig akár kétszer annyian is itt lehetettek. Nagy többségük Szíriából, Afganisztánból, Irakból meg más háborús övezetekből érkezett, és Nyugatra tartott. A magyar kormány előbb megtagadta tőlük az elemi segítséget, megtette őket bűnbaknak, majd azt is megakadályozta, hogy beléphessenek az országba és menedékjogért folyamodhassanak. A Helsinki Bizottság ezzel szemben jogi segítséget nyújtott a menekülőknek, közreműködött a szétszakított családok egyesítésében és támogatta a civil segítőket, hogy pótolhassák a hiányzó állami ellátást.

Háromrészes filmünk 2015 legfontosabb történéseit eleveníti fel.

Támogasd a Helsinki Bizottságot, hogy ne szűnjön meg a menedékjog és józanság Magyarországon, a hazugság és rosszindulat pedig ne pöffeszkedhessen: https://www.tamogass.helsinki.hu/

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ismét elmarasztalta Magyarországot a börtönök „túlzsúfoltsága” miatt, és ezért kártérítést ítélt meg a fogvatartottaknak. A társadalom jelentős részéből dühöt és értetlenséget vált ki, hogy azok a „megátalkodott bűnözők” még nyerészkednek is fogságukon, miközben becsületes emberek százezrei kénytelek nyomorúságos körülmények között élni. A felháborodás jogos, csak célját téveszti.

A következőkben röviden megmutatjuk, hogy a börtönzsúfoltság össztársadalmi probléma, és annak fenntartása senkinek nem áll érdekében, és – a mindenkori kormányon kívül – valamennyien veszítünk rajta. Az EJEB pedig nem azért marasztalta el Magyarországot, hogy fogvatartottak ezreit pénzhez juttassa, hanem azért, hogy rászorítsa a mindenkori magyar kormányt az esztelenül szigorú és börtöncentrikus büntetési rendszer megreformálására.

bortonzsufoltsag.jpg

tovább

A magyar menekültügy 2015-ben - 2. rész

2015 a migráció éve volt. 180 ezer külföldit regisztráltak menedékkérőként hazánkban, de legalább néhány óráig akár kétszer annyian is itt lehetettek. Nagy többségük Szíriából, Afganisztánból, Irakból meg más háborús övezetekből érkezett, és Nyugatra tartott. A magyar kormány előbb megtagadta tőlük az elemi segítséget, megtette őket bűnbaknak, majd azt is megakadályozta, hogy beléphessenek az országba és menedékjogért folyamodhassanak. A Helsinki Bizottság ezzel szemben jogi segítséget nyújtott a menekülőknek, közreműködött a szétszakított családok egyesítésében és támogatta a civil segítőket, hogy pótolhassák a hiányzó állami ellátást.

Háromrészes filmünk 2015 legfontosabb történéseit eleveníti fel.

Támogasd a Helsinki Bizottságot, hogy ne szűnjön meg a menedékjog és józanság Magyarországon, a hazugság és rosszindulat pedig ne pöffeszkedhessen: https://www.tamogass.helsinki.hu/

süti beállítások módosítása