Helsinki Figyelő

Sokszor kérdezitek, mi a bajunk az előzetes letartóztatás tömeges alkalmazásával, hiszen az esetek túlnyomó többségében úgyis bebizonyosodik a gyanúsított bűnössége. Íme, egy eset, amelyet ma tett közzé a rendőrség hivatalos honlapja. Nyilván, mert kiemelt jelentőségűnek tartotta, hogy Suki zászlós tetten ért egy nőt Tatabányán, aki fehérneműket lopott.

rendorno_valery-barykin04.jpg

A közlemény nem írja, hogy más bűncselekménnyel gyanúsítanák a 35 éves nőt. Tegyük fel, azért nem ír róla, mert mással nem gyanúsítják. Ehhez képest a rendőrség kezdeményezte a gyanúsított személy előzetes letartóztatását.

Nem tartjátok túlzásnak, hogy a gyanúsított és rendőr által tetten ért nőt 72 órán túl tartsák fogva egy szimpla nyomozásnál? Szerintetek csakis így lehet majd elérni, hogy elnyerje méltó büntetését? Még akkor is helyesnek tartjátok az előzetes letartóztatását, ha azt is tudjátok, hogy napi 9000 Ft-ba kerül ez az adófizetőnek? (Elég jó melltartót lehetne venni belőle.)

Igaz, a rendőrség még csak kezdeményezte az előzetest, az ügyészség és főleg a bíróság még nemet mondhat rá. De jó, ha tudjátok: Komárom-Esztergom megyében a rendőri indítványok kétharmadát elfogadja az ügyészség, míg a megyében működő bíróságok az ügyészi indítványok 98,5%-ban elrendelik az előzetes letartóztatást. És országosan is 80, illetve 91,4% az arány! Ez is hozzájárul ahhoz, hogy ma másfélszereres a börtönzsúfoltság Magyarországon.

Azért ez esetben bízzunk az ügyészség és a bíróság józanságában!

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr297367230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.04.14. 18:59:25

Tegyünk fel egy egyszerű kérdést: Mivel indokolják az előzetes letartóztatást? A bűnismétlés esélyével. Ha nem nagy tételben, eladásra lopta a melltartót, akkor feltételezhető, hogy az elkövető az életvitelét kisebb-nagyobb részben lopásokból fedezi. Ehhez az adott elkövető életvitele felmérhető.

Egy újabb lopás kapcsán a rendőrség költsége - még akkor is, ha villámgyorsan lezárják az eljárást - lényegesen magasabb lehet a fenti összegnél. Ehhez jön az áldozat saját kára. Ha pedig a rendőrség túlterheltebb, máshol is romlik a felderítési arány, ez is sok helyen okoz károkat.

A bűnismétlés valószínűsége pedig ezért lehet oka egy előzetes letartóztatásnak, és itt az előzetes kapcsán a lehetséges későbbi bűnismétlést nem kell külön bizonyítani, elég annak a valószínűsége.

És felettébb valószínűtlen az, hogy az előzetes okozná a zsúfoltságot. Ugyanis ilyen ügyek kapcsán a gyorsított eljárásra megvan minden lehetőség, és még az előzetes után is fog ülni az illető. Nem ül emiatt érdemben többet, és nem lesz érdemben több a zsúfoltság.

Megjegyzem a többszörös visszaeső sem ül sokkal többet a három csapás törvénye miatt az életében, mint amúgy. Nem sérül sokat az ő érdeke. Ellenben ugyanehhez kevesebbet lop. Így az, hogy nem "pár nap szabadság után kerül vissza előzetesbe", hanem a három csapás miatt végig ül egy időszakot sem növeli érdemben a zsúfoltságot, sem a költségeket, ugyanakkor mások alkotmányos jogait viszont védik ezek az intézkedések.
süti beállítások módosítása