1894 végén ártatlanul életfogytiglani börtönre ítélik Alfred Dreyfus kapitányt. Korábban zsidóként a legmagasabb rangot érte el a francia vezérkarnál. Ez lett e veszte. Az „ügy” 1894 őszén pattant ki, amikor bizonyítékot találtak arra, hogy a francia vezérkarból valaki információkat adott át Németországnak egy új tűzfegyverről. A bűnöst egyből a tüzértisztek között keresték, Dreyfus személyében pedig hamarosan a gyanúsítottat is megtalálták. Az tette gyanússá egy csapásra, hogy elzászi volt – és legfőképpen zsidó.
A kabátot varrták a gombhoz, így a bizonyítékokat csak a gyanú alátámasztása esetén vették figyelembe, s ha azok még így sem bizonyultak elég erőseknek, akkor hamisítottak. Dreyfust még a védekezés lehetőségétől is megfosztották, és zárt tárgyaláson ítélték el. Ügye ekkor még nem vert fel nagyobb hullámokat, csak azután, hogy az antiszemita szélsőjobb az ő ítéletével akarta igazolni „a zsidók és szabadkőművesek összeesküvését” a szenttehénnek számító francia hadsereg ellen.
1896-ban újranyomozták az ügyet. Egyértelművé vált, hogy az árulást nem az elítélt, hanem egyik tiszttársa, Walsin-Esterhazy őrnagy követte el. Csakhogy a valódi bűnöst egy órán belül felmentették.
Ezek után már a legfontosabb francia közügynek számított Dreyfusé. Az antiszemiták, royalisták, a katolikus egyház és a konzervatívok jelentős része a korábban meghozott ítélet mellett tört lándzsát, miközben a liberálisok, szociáldemokraták és az antiklerikálisok a katonatiszt ügyének tisztességes rendezését követelték. És még inkább fontos lett, amikor Émile Zola (1840–1902) kiadta J’Accuse! (Vádolom!/Vádolok!) c. írását, nyílt levelét a köztársasági elnökhöz.
Zola írásának jelentőségét jól mutatja, hogy a magyar újságok már másnap teljes terjedelemben hozzák a nyílt levelet. Mikszáth Kálmán lapja, az Országos Hírlap így vezeti fel: „Zola Emil ma nyílt levelet tesz közzé az Aurore-ban, mely mint a Röntgen-sugár, rémesen bevilágít a titokzatos ügy piszkos rejtelmeibe. Zola Emil nyílt sisakkal és szabad mellel küzd az igazság és a világosság érdekében s levelének hangja oly bátor, hogy ez alól sem a közvéleménynek, sem az intéző köröknek kivonni magukat nem lehet.”
A J'Accuse! megjelenése után számos francia városban zavargások törtek ki, sok helyen pogromok voltak, a felizgatott párizsi csőcselék pedig egy alkalommal Zola házát is megrohamozta.
Bár kiáltványában dacosan fogadkozott, hogy áll elébe a rágalmazási pereknek, de akkor ő már Angliába menekült. Távollétében két alkalommal is elítélik a francia hadsereget és az igazságszolgáltatást sértő véleménye miatt. Zola ekkoriban már világsztár, a naturalizmus irodalmi vezérének számít, olyan művészek és olvasók rajonganak érte, akik szembehelyezkednek a romantika „hamis hagyományaival”, és a szépség helyett a valóságot meg az igazságot istenítik.
1898-ben Walsin-Esterhazy bűntársa beismerő vallomást tesz, Dreyfus pedig elnöki kegyelemmel szabadulhat 1899-ben. Újabb hét év, és visszaszerzi tiszti rangját is. Sőt, idővel megkapja a Becsület-rendet is.
Zola is hazatérhet. Az ő végzetét egy rossz kályha jelenti. Szeptember végén a korai hideg ellen befűttet, és álmában éri a halál. Szénmonoxid-mérgezés.
